Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-02-07 / 5. szám

esztergom Farkas Domonkos: harmadik a családban, ezredik a Szent Miklós Alapban Az ezredik Szent Miklós baba Gábor Éva Múlt szombaton délelőtt az Aquasziget élményfürdőben ün­nepélyes keretek között írták alá a Szent Miklós Alap kilenc- százkilencvenkilencedik, ezredik és ezeregyedik szerződé­sét. Az ezredik baba, Farkas Domonkos szülei csak a helyszí­nen értesültek arról, hogy gyermekük nevében ők írhatják alá a nevezetes sorszámmal ellátott szerződést. A jelen­tős eseményről a távirati iroda és az országos médiumok is tudósítottak. A z Aquasziget élményfürdő szombat délelőtt nemcsak a me­dencék környékén telt meg gyermekzsivajjal, hanem az első emeleti hallban is, ahol a Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyer­mekekért ezredik szerződésének ünnepélyes aláírására gyűltek össze a meghívottak. A jellegéhez méltóan családias hangulatú rendezvény vendégeit, köztük az első Szent Miklós babát, az im­már négyesztendős Jungvirt Zsófiát és a legifjabb jubileumi ba­bákat Szabó Anett, a Hír Televízió műsorvezetője köszöntötte. Meggyes Tamás polgármester ezt követően beszédében visz- szatekintett az alap megszületésének körülményeire. Mint el­mondta, a példátlan életkezdési támogatás ötletét a 2004. má­jus elsejei Európai Unióhoz való csatlakozáskor, az első uniós magyar állampolgár támogatása, illetve a minden év január el­sején elsőként születő ÁB-bébik anyagi támogatása adta számá­ra. Miután az alapkoncepció megszületett - valamennyi eszter­gomi polgár részesüljön hasonló juttatásban - Meggyes Tamás munkatársaival számításokat végzett, melyet rövidesen a Szent Miklós Alap részletes szabályzatának kidolgozása követett. A képviselő-testület el is fogadta az előterjesztést, így 2005. január elsején minden feltétel adott volt a program beindításához. A polgármester a kezdetek után összefoglalta a gyermekvál­lalást ösztönző és az Esztergomban maradásra csábító alap ed­digi eredményeit. Eszerint nőtt a városban a születések száma, hiszen míg korábban 190-200 gyermek látta meg a napvilágot évente, addig az alap működésének negyedik évében, novem­berben már megszületett az ezredik kisbaba. Az országosan ta­pasztalt szomorú népességfogyás ellenére így Esztergomban van okunk a bizakodásra. A program nemcsak a gyermekválla­Az esztergomi önkormányzat családbarát intézkedései • nagycsaládosok szemétdíj-kedvezménye • nagycsaládosok parkolásidíj-kedvezménye • helyi járatokon való utazás támogatása • esztergomi iskolások ingyenes helyi buszközlekedése • nagycsaládosok üdülési támogatása • étkezési támogatás • ingyenes úszásoktatás, iskolai testnevelés keretében úszásórák • Aquasziget-kedvezmények • tanévkezdési támogatás • Esztergom-helytörténeti tankönyv díjmentesen • iskolatej az óvodákban is • ingyenes alapfokú művészetoktatás a nagycsaládosok gyermekeinek • határon túli történelmi országrészekbe induló tanulmá­nyi kirándulások támogatása • tanulmányi és sportversenyek utazási költségei, hang­verseny- és színházbérietek támogatása • Szent Miklós Otthonteremtő Lakás • sítábor-program • roma középiskolások ösztöndíja • sportutánpótlás-nevelés támogatása • beiskolázási segély • gyermekvédelmi támogatások vásárlási utalvány formá­jában történő biztosítása • középiskolások nyelvtanulásának elősegítése testvérvá­rosi látogatásokkal • vargyasi programok szervezése • gyermekprogramok (gyermeknap, gyermekfesztivál. Mikulás) • az Aquaszigeten ingyenes pelenka és bébiétel • pelenkázók a mélygarázsokban • humán papilóma vírus elleni oltás • Bursa Hungar'rca-program • szülészeti szobák korszerűsítése, apás látogatóhelyiség kialakítása • bölcsődebővítés, óvodafelújítások • Máltai Játszótér működtetése • Határtalan Szív Alapítvány támogatása • Otthon Segítünk Alapítvány támogatása • Gyermek Kert Alapítvány támogatása • Mikkamakka Családi Játéktár lást ösztönzi, hanem a betelepülőket is vonzza: a város lélek- száma ma megközelíti a 31 ezret, miközben az alap beindulása előtt már jóval 30 ezer alá csökkent a lakosságszám. Meggyes Tamás elmondta, hogy az első Szent Miklós baba nevén 2008 végén 812 ezer 200 forintot tartott nyilván az alap kezelője, az alap vagyona pedig decemberben elérte a 693 millió forintot. Ehhez a támogatáshoz a programban részt vevő gyermekek 21 éves korukban juthatnak hozzá, amennyiben mindvégig Esz­tergomban éltek és érettségit vagy szakképesítést szereztek. A befizetésekkel és a halmozódó hozadékokkal együtt előre lát­6 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom