Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-07-04 / 26. szám
esztergom Újraavatták az egykori kenyérmezői hadifogoly-temetőt Hol sírjaik domborulnak... Pöltl Zoltán Első világháborúban elesett katonák, illetve a kenyérmezői hadifogolytáborban elhunytak sírjainál találkoztak a Strázsa- hegy mögötti területen a héten, szerda délelőtt olaszok, oroszok, románok, szerbekés magyarok. A ritkán látott katonai parádéval - rézfúvós zenekarral, tábori lelkészekkel, nemzetközi szintű, magas rangú katonai képviselőkkel és számos civil, hagyományőrző szervezet részvételével -, a több mint 90 éve elesett katonákra emlékeztek a felújított síroknál. A z Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábor temetőjének újraavató ünnepségén hosszúhosszú évtizedek óta nem látott katonai együttállás volt „látható” szerdán. A rendezvényen többek között részt vett Holló József Ferenc nyugalmazott altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, Németh József esztergomi alpolgármester, valamint az olasz, román, orosz és szerb véderők magas rangú attaséi, és a felújításban részt vett hagyományőrző és civil szervezetek. A kenyérmezői hadifogolytáborról, az ott élő katonákról és a nemrég felújított sírjukról tartott megemlékezésen elsőként Németh József szólt a jelenlévőkhöz. Az alpolgármester beszédében egyebek között hangsúlyozta, hogy a jó katona sosem a politikai érdekért, hanem a hazájáért harcol, a szeretteiért, a családja tagjaiért. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy melyik nemzet szülötte, és ezért mindenképp kötelesséA Strázsa-hegy mögötti területen, a Duna-lpoly Nemzeti Parkban, egy csöndes tisztáson fekszik a 7. hadifogoly- tábor emléksírhelye. A sírokhoz díszes kapun át lehet bejutni, melyet a latin, valamint az ortodox kereszteket a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Dunai Nemzetközi Alkotóköre fafaragói készítettek. A kapu belső felén nemzetek szerint szétosztva olvasható a hadifogolytáborok jó néhány lakójának névsora. günk, hogy az elhunytakat, legyenek bár egykori ellenségeink, a kellő tisztelettel temessük el, hiszen mi is elvárjuk, hogy hasonlóan bánjanak a távolban elesett magyar katonákkal, akik - talán meglepő -, de ötvenöt különböző országban nyugszanak katonai emléktemetőkben. Az alpolgármester ehhez fűzve idézte Petőfi Sándor híres sorait: „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak”. A rendezvény másik szónoka Holló József Ferenc nyugalmazott altábornagy volt, aki egyebek mellett arra mutatott rá, hogy a kegyelethez nem fűződhet politika, az elhunyt katonákat nemcsak a genfi- és az országok közötti kétoldalú egyezmények, de az alapvető emberi tisztesség szerint is illeti a megfelelő temetés és megemlékezés. Kenyérmező neve olasz, orosz, szerb és román családok, anyák, feleségek körében volt hosszú évtizedeken át sokat emlegetett név, hiszen innen várták nagy reménynyel haza fiaikat, testvéreiket, férjeiket. A 92 évvel ezelőtt befejeződött első világháború egyik legnagyobb fogolytáborának, a kenyérmezői esztergomi hadifogolytábornak már régóta meg kellett újulnia, s ez most számos katonai hagyományőrző és a Hadtörténeti Múzeum, valamint Esztergom városa és helyi cégek, szervezetek támogatása révén sikerült. A nyugalmazott altábornagy arra is emlékeztetett, hogy a létesítmény sikere katona és polgár, olaszok, oroszok, románok, szerbek és magyarok összefogásának eredménye, egy nemzetközi és hazai szinten is példás cselekedet, melynek során Esztergom és Budapest működött együtt a nemes célért. Az újraavatási ceremónia egyik legfelemelőbb eseménye az ünnepség azon része volt, amikor a díszegyenruhás katonai rézfúvós zenekar tolmácsolásában felcsendült az olasz, az orosz, a szerb, a román és végül a magyar Himnusz. A megemlékező beszédek után a pravoszláv egyház liturgiája szerint újraszentelték a négy nemzet katonáinak síremlékét. A rendezvény utolsó részében a katonák sírján emelt latin és ortodox - egyenként közel kétméteres - fakeresztek tövébe helyezték el a katonai attasék, a magyar hadsereg, Esztergom és a civil szervezetek képviselői a koszorúkat és virágokat. 18 hídlap hidlap.net