Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-01-10 / 1. szám

A téren lévő korcsolyapálya 12-éig, a betlehem és a karácsonyfa a hó­nap végéig áll. A rendezvénysoro­zatra felállított, faszerkezet tetővel ellátott hatalmas vendéglátósátor vélhetőleg a Széchenyi téren marad, hiszen a hely nem marad esemény­telenül az elkövetkezendőkben, a városi műsorszervező cég legköze­lebb a húsvét alkalmával várja itt az esztergomiakat és a környékbeli te­lepüléseken élőket. * «.< jainál berendezett betlehemi istálló, vala­mint a műjégpálya, és az ez alkalomra ké- szült„Esztergomi ádvent"feliratú bögrék. Eddig nem látott szilveszteri eufóriával vett búcsút a közönség az óévtől az omi­nózus napon, mely már meglehetősen ko­rán és kivételesen erős mínuszoktól meg­spékelve vette kezdetét este fél hétkor a nagyszínpadon. A hazai dallamos rockzene egyik legkarakánabb együttese, a Bikini lé­pett a publikum elé. A D. Nagy Lajos énekes vezette zenekart hatalmas tömeg fogadta, a folytatásban pedig Bagi ly|jn sziporkázott. A poénok után a Sárga taxi együttes vér­pezsdítő koncertje ngm hagyta nyugodni a táncos lábakat a főtéren, majd 10 óra ma­gasságában egy másik szóhuszár, Beleznay Endre vette át a mikrofont. A még mindig jampi korban lévő Dolly Roll az éjféli ha­rangszóig pörgette a közönséget, majd az éjféli köszöntő és tűzijáték, pezsgődurrog- tatás után a hazai hölgyek nagy kedvence, a borostás, mackós sármőr, Hadházy Lász­ló humorista, showman'lépett a színpadra. A fergeteges szómenés után a hazai köny- nyűzenei élet egyik legnagyobb legendá­ja, a rock and roll slágerek örökzöld zász­lóvivője, a mai napig fiatalos Fenyő Miklós adott dinamikus koncertet. A harangszok­nyás táncoslányok és jampiruhában virító táncosok és virtuóz muzsikusok körében éneklő Fenyő legnagyobb slágereivel érke­zett Esztergomba, a többezres tömeg egy emberként énekelt vele hajnal egytől közel másfél órán át. Pöltl Igazi örömünneppel búcsúztatta az óévet Esztergom a város főterén, ahol 2008 utolsó napján még javában álltak a karácsonyi vásár díszletei. Kelendő volt a táncos rock and roll és a „humor­bombák", jól fogyott a pezsgő, a mexi­kói ragu és a fűszeres kolbász, gőzöl- gött a forró bor és a még forróbb puncs, de a nagyszínpadról áradó hangulat sem volt éppen fagyosnak mondha­tó. Az ezreket vonzó rock- és humor re- vün igazi nagyágyúk szórakoztatták a , . - nagyérdeműt, A legnagyobb szilveszteri vigasságot a környéken Esztergom főterén tartot­ták, ami a fagyos este ellenére zsúfolásig megtelt. A Csillagváró néven indult ádventi vásár és műsorsorozat utolsó napján nagy­üzemre kapcsoltak a kifőzdék, a forralt bor -ésszilveszteri kellék-árusok.Töretlen nép­szerűségnek örvendett a városháza árkád­hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom