Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-06-27 / 25. szám

regio Nyugdíjasklub alakult a településen Máriahalom felavatta az új falubuszt Bozori Ivett Máriahalom fiataljai avatták fel elsőként azt az új falubuszt, melyet a település a közelmúltban pályázati összegből, illetve saját forrásból vásárolt. Az óvodások és iskolások kirándulását követően a közösségi járművet akár már az újonnan alakult Máriahalmi Nyugdíjas Klub is használhatja. A máriahalmiak kihasználva a település új falubusza nyújtotta lehetőségeket, több kirándulást is szerveztek az elmúlt napokban. így a falu óvodásai Esztergom­ba, iskolásai pedig Visegrádra látogattak a közösségi járművel. Ráadásul a múlt va­sárnapi pilisi kiránduláson isjó szolgálatot tett a busz, hiszen a Pilisszentlászlóról in­duló túra lebonyolításában is fő szerepet kapott. A nyolc kilométer hosszú kirándu­lás során a résztvevők ellátogattak a Szent László-völgybe és Visegrádra. A közösségi járművet akár a múlt pénte­ken megalakult Máriahalmi Nyugdíjas Klub is használhatja. Az időseket tömörítő szer­vezet létrehozását Cser József önkormány­zati képviselő kezdeményezte, megalaku­lásán pedig meghívott vendégként jelen volt Murczin Kálmán polgármester és Erős Miklós, a Nyugdíjas klubok és idősek„Életet az éveknek" Országos Szövetségének Ko- márom-Esztergom megyei elnöke. A klub elsődleges célja az idősek életének színe­sebbé, tartalmasabbá tétele különböző kö­zösségi programok szervezésével. A közös­ségbe elsősorban olyan idős máriahalmiak jelentkezését várják, akik vágynak mások társaságára, szívesen járnak közösségbe, valamint a munkába is be tudnak segíteni ötleteikkel. A programok összeállítását Cser József és Sajtos Sándorné végzik, akik első körben városnézéseket, fürdőlátogatáso­kat, színházi előadások megtekintését ter­vezik. A klub első közös útja Esztergomba vezet, ahol a helyi nevezetességek és a Ba­zilika megtekintése után dunai hajókázás- sal zárják a kirándulást az idősek. Kerékpáron az Együttműködési Program Magyar-szlovák tandem-cs-n Nem mindennapi módon népszerűsítik a Magyarország- Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Programot az abban résztvevők: kerékpárral teszik meg a Budapest-Po- zsony útvonalat, több helyen megállva és találkozva a térség érintettjeivel. E sztergom, és az Ister-Granum Eurorégió (EGTC) számos nyertes pályázatot tudhat maga mögött, amit a Magyarország-Szlová- kia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében nyújtott be. Részben a város és a régió sikeressége miatt a VÁTI Kht-ban működő közös titkárság úgy gondolta, hogy rövid időre leszállva a kerékpárokról, személyesen számol be a program további terve­iről és találkozik a már pályázó, vagy azt tervezgető érintettetek­kel, június 29-én 4 órától a városházán. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködé­si Program közös titkársága Budapesten úgy gondolta, hogy em­berközeli és környezetbarát módját választja a program bemuta­tásának: nyeregbe pattannak. Ezért kerékpártúrát szerveztek Bu­dapest és Pozsony között, több helyen megállva, és találkozva a térség érintettjeivel. Esztergomban egy kisebb térségi megbeszé­lést terveznek, Komáromban egy szabadtéri sajtótájékoztatót tart a Program vezetése. Az esztergomi megbeszélésen szó lesz a prog­ram áprilisban zárult első pályázati körének eredményeiről, ennek kapcsán a város és a régió nyertes projektjeiről, az Együttműködési Program szerepéről és fontosságáról, a helyi kezdeményezések sze­repéről, valamint a Program rövid- és középtávú elképzeléseiről A kerékpáros „delegációt" erőnlétüktől és az időjárástól füg­gően 15.30-16.00 órára várják hétfőn (június 29.) az esztergomi városházára. sí ______________ C t: FEC-KO BAU KFT GEPKOLCSONZO Nem akarja pénzét gépekbe fektetni? 'Jöjjön el hozzánk! Kisgépek profiknak, barkácsolóknak! Építőipari,- faipari- és egyéb hálózati gépek folyamatosan bővülő választékával várjuk! Korrekt árak - korrekt kiszolgálás! Nyitva tartás: hétfőtől - péntekig: 630-tól 1630-ig, szombaton: 630-tól 13°0-jg, vasárnap: ZÁRVA Bérleti feltételekről érdeklődjön személyesen üzletünkben: 2500 Esztergom, Kiss János utca 103/a. [Esztergom-Kertváros irányában a főúton] vagy az alábbi elérhetőségeink bármelyikén: Tel.: +36(20) 9816-990, +36(20) 9816-557, Fax: +36(33) 314-734, E-mail: fec-ko@invitel.hu 38 hídlai hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom