Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-24 / 3. szám
exkluzív tegnapelőtt úgyszintén, holnap valószínűleg nemkülönben ilyesmiket fogok megélni hogy léteznek emberek, akiket észre sem vesznek, holott temérdek talentummal bírnak, másokat pedig úgy próbálnak piedesztálra emelni, hogy egyáltalán nem méltóak rá. Lehet, nem is igénylik, de miért ne használják ki az adódó lehetőséget, édes istenem, hát most ilyen nagy emberek lettek egyszeriben. Az értékrendek helyretételére lenne nagy szükség, és jó volna, ha a kultúra napja egyszer erről is beszélne, és hangsúlyozná ezt a kérdést. A Magyar Kultúra Napjának a Himnusz-költő Kölcsey Ferenc neve, életműve az apropója. Számomra a XIX. századi Kölcsey egy olyan zseni, aki a XXI., de még a XXII. századot is meghatározhatja sok véleményében, nemcsak a nemzeti imádsága kapcsán, hanem például olyan gondolatait illetően, amiket az unokaöccsének, Kölcsey Kálmánnak írt annak idején. Például effélékre gondolok: „Törekedjél ismeretekre! Ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen, sűrű vetéshez, mely gazdag szövésű szálakat hoz, mag nélkül. ítélet által rendbe szedett és keresztült gondolt ismeret ver mély gyökeret. Őrizd meg magad a felületességtől. ízlést pedig adja azon kellemetesség, mi nélkül a tudomány setét és zordon, mint a cellájába zárkózott remetéjének erkölcse.” Későbben így folytatja: „Korunk sok ismeretet kíván, s ez jó oldalai közé tartozik. De a sok ismeret utáni kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg. S e hibára hajlás a kor rossz oldalai közt talán a legrosszabb. Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik.” Kemény mondatok. Gondoljon bele: nem ez folyik-e ma Magyarországon...? Lehetséges, hogy egész Európában is. (Igaz, én nem akarom Európát megvádolni, mert sokszor már magam sem tudom, hogy mennyire Európa még Európa.) „Ne gondold” - sorolja Kölcsey tovább - „mintha a tanulás csak bizonyos időkhöz s az ifjúság éveihez köttetnék. Ifjú köDr. Tóth Sándor, József Attila-díjas költő, publicista, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanszékvezető profesz- szora, 1939. augusztus 18-án született Szolnokon. Az Új Ember című lap munkatársa, előtte évekig a Vigília című katolikus folyóirat zenei rovatának a szerzője volt. 1990 és 1994 között a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőjeként is dolgozott, ezalatt a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió-, rádió- és sajtóbizottság tagjaként végezte a munkáját. Több kötete is megjelent - például a verseit tartalmazó Belül ragyoghatsz, valamint a Kövek és pillangók című könyvei, illetve az Arckép és vallomás című műve, ami prózai és lírai írásainak válogatása -, illetőleg ismertek a műfordításai (többek között: a svéd Selma Lagerlöf: Krisztuslegendák és Az Anti- krisztus csodái című írásai, valamint a francia Jean Guitton: Az én kis katekizmusom című írása). 1993-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskereszt- jét vehette át, 1995-ben József Attila-díjjal honorálták költői (nunkásságát, 1998-ban Szent Gellért-díjjal értékelték gazdag tevékenységét. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003-ban a „Pro Űrbe Esztergom" kitüntetés adományozásával ismerte el az egyetemi docenst, költőt, mint a városért tevékenykedő kiválóságot. rünk oly szűk és oly sokféle tanulmányokkal elfoglalt, hogy gyors elfolyása alatt erős alapon tudományra építeni csaknem lehetetlen. Boldog ifjú az, üzenem a fiatalságnak, ki any- nyira mehetett, hogy keblében a tudomány iránti szeretet állandólag felgerjedett.” Az archaikus, XIX. századi nyelven ugyanazt jelenti, mint a main: megy a kapkodás, megy ide-oda a szétszóratás. Ami nem pusztán a nemzet egészének aprózó- dását jelenti, hanem abba gondoljunk bele, hogy sokszor úgy van az ember, még a megélhetés is a szétszóratás felé zavarja és kergeti, mert ha egy tanárembernek a saját szakmáján belül kellene megélnie, éhen veszne. Mert ez a szétszóratás bizony a lélek szétszóródását, a tehetség szétfoszlását jelenti. Az a fiatal, aki így indul el előre, és egy úgynevezett - és egyébként nagyon hiányzó - középosztálybeli értelmiségi pályát szeretne valamiképpen megnyerni, ott valamilyen eredményt elérni, akkor képtelen, mert azon kell gondolkodnia, hogy a szakmáján kívül még mit tud csinálni, hogy meg tudjon élni, hogy a családját fenntartsa. Ma a kultúrának ilyen kemény és súlyos üzenete van. A kultúrának, ami magában hordozza az erkölcsi magatartást, magában tartalmazza azoknak a felelősségét - vagy felelőtlenségét -, akik ezért már régebben tehettek volna, s ugyanakkor ott munkál a reménység, hogy ezután csak új és jobb dolog következhet. Én ebben bízom, és a kultúra által erősítve azt tudom mondani, a kultúrát továbbra is szolgálni kell, ahogy Kölcsey mondja: alázatossággal, szorgalommal és azzal a reménységgel, hogy az Isten a jó dolgunkat mégiscsak valamiképpen előre fogja mozdítani. A kultúra most az egyetlen, nélkülözhetetlen, erkölcsös magatartást nyújtó értékrend. Nagy erő, le ne mondjunk róla, még ha ez az ország ma hajlandó volna lemondani erről is.- Ön szerint milyen szerepet játszhat, úgyis mondhatnám, milyen felelősséggel bír Esztergom, mint a magyar kultúra egyik bölcsője?- Nagyon köszönöm, hogy ezt megkérdezi! Esztergomnak mindig kiemelt helye volt az életemben. Kicsit elfogult vagyok vele, hiszen ott kezdtem mai diák lenni. Ott tanítottak négy éven át, és ott éltem meg ötvenhatot, kicsit más következtetésekkel és - mondjuk így - információkkal távoztam onnan, mint talán más helyekről mások. Egyfajta szorongást is jelentett nekem, még inkább: nagyobb felelősséget, jó értelemben vett parancsot. Miszerint még inkább kell arra vigyázni, amink van, és a két világháború közötti időszak Babitsára utalva még inkább félteni azt, amink megmaradt a magyar értékrendből. Esztergom - hál’ Istennek - a nehéz, válságos időkben is föl tudott mutatni számtalan olyan személyt, különösen: olyan eredményt, akik-amik a magyar műveltségből nem hiányozhatnak. Ez részben a város történeti folyamatosságából következik. Amikor nemrégiben egy rádióinterjúm során Horváth István, a Balassa múzeum igazgatójának a szavait hallgattam, aki a föld alatti Esztergom csodálatos történelméről beszélt, csöndben azt gondoltam, lám, megvannak a mélyben az éltető gyökerek, a fát növeszteni kell. Esztergom nem nélkülözhető, s nem is lesz az soha, ha a magyar kultúráról esik szó. Nemcsak azért, mert a honalapító Szent István király szülőhelye, hanem annak a sajátságosán magyar kultúrának és ugyanakkor olyan nemzetközi kulturális kapcsolatoknak hasonlóképpen a bölcsője, amelyek Becket Szent Tamással és Bánffy Lukáccsal, Vitéz Jánossal, Pázmány Péterrel dicsekedhetnek. S a már korábban hivatkozott Babits Mihály emlékéve alkalmával is elszámlálhatatlanul sok mindent megmutatott a város, hogy mennyi érték rejtezik ott. hidlap.net hídlap 27
