Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-06-20 / 24. szám
exkluzív tam. Ezért történt, hogy amikor aztán a tanáraim az akadémián számomra egy alföldi várost javallottak, elutasítottam. A másik szempontot pedig az képezte, hogy az új otthonom közel legyen Budapesthez. Ugyanis még annak idején, zene- akadémistakénta társaimmal alakítottunk egy együttest, a Jazzualdo Quintettet, és az akadémiai években és utána is jártuk az országot és a világot, két alkalommal nyári zenei kurzuson megfordultunk például Velencében is. Számunkra ez a kvintett létkérdés volt, azt szerettük volna, hogy minél tovább működjön. S hogy én Esztergomba költöztem, még öt évet tudtunk az akadémia után úgy együtt dolgozni, hogy mindig visszajártam Pestre.- Milyen zenét adott elő ez a formáció?- Klasszikust és főleg azt a fajta régi muzsikát próbáltuk elővenni, amit a reneszánsz adott, és akkortájt rajtunk kívül kevesen műveltek. Lévén rendkívül nehéz és különleges darabokról szó. Például Lassus (Orlande de Lassus, azaz Orlando di Lasso, más néven: Orlandus Lassus vagy Roland de Lassus XVI. századi németalföldi zeneszerző volt, a vallásos zene egyik legjelentősebb képviselője - a szerk.) és németalföldi meg itáliai zeneszerző-társai ritkán hallott alkotásait vettük elő, és ez számunkra gyönyörűséget okozott (úgy hiszem, a közönségünknek úgyszintén). Meg elővettük azokat a modern zenéket, amiket megint nem lehetett szimpla együttesekkel megoldani, mert rendkívül nehezek és komplikáltak.- Egyébként mi a viszonya a modem komoly-, illetve a könnyűzenéhez?- Mindenféle zenét szeretek, és mindenféle zenét hajlandó vagyok elővezetni, ha van rá lehetőség. Mindent a lehetőségek szabnak meg. Lehet vitatni a zenei választásaimat, hogy miért szerepel a terveim közt ez, az, amaz, és a másik meg miért nem fordul elő, de behatárol az, hogy valamit azért nem tudunk megoldani, mert vagy óriási apparátus szükséges hozzá, vagy olyan különleges hangszerek kellenek, amik nekünk nincsenek, és előteremteni is nehéz azokat. A könnyedebb zenék kapcsán pedig azt tudom elmondani, hogy régebben játszottunk egy pár könnyűzenei művet is, olyasfajta szempontból könnyedebbet, amit, mondjuk Zerkovitz neve fémjelez (Zerkovitz Béla a XIX-XX. század fordulóján élt és alkotott, népszerű sanzon- és operett-szerzőnek számított, a század- forduló utáni magyar kupié- és sanzonszerzők egyik legjelentősebb alakjaként tartották számon. Egyik legismertebb operettje a Csókos asszony, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Mi muzsikus lelkek, Hulló falevél, Asszonykám, adj egy kis pihenőt, Az egyiknek sikerül, Látta-e már Budapestet éjjel?, Éjjel az omnibusz tetején, Lehoznám néked a csillagokat, Tanulj meg, fiacskám, komédiázni és a Gyere, te nímand... - a szerk.). A közönségünknek olykor ráadásként játszottuk ezeket, akik jót szórakoztak rajtuk, de hogy egy teljesen ezekre a számokra épühogy teljesen új (akár könnyedebb muzsikákból összetevődő) műsort tanuljunk meg. A minőségről pedig semmilyen körülmények között nem mondunk le.- Ilyen sok foglalatosság közben hogyan tud pihenni, kikapcsolódni? Netalántán zenét hallgat?- Hallgatok zenét is, igen, mindenfélét, ami létezik, nekem a munka a pihenés és a szórakozás. Hála Istennek, a munkám a hobbim is egyben, és számomra ezért lő koncerteket adjunk, azt nem tudtuk, nem tudjuk, és nem is próbáltuk. Igaz, egyszer megesett, hogy egy operett-előadást tartottunk a várban. A gyermekem (Reményi László - a szerk.) az Operettszínház karmestere, ők hozták a programot is, az énekeseket is, mi a kórust adtuk hozzá, és így állt össze az operett-hangverseny. A népszerű dalokból álló repertoárra alapuló koncertekről nem mondtunk le, csupán a mostani lehetőségeink olyanok, - szerencsére -, olyan sűrű az elfoglaltságunk, hogy nem tudnánk megoldani, így kellett egy a tavalyi nyárra a Széchenyi térre tervbe vett hangversenyünktől is elállnunk. Persze, tulajdonképpen nem okozna gondot, de a (túl-) feszített programunk, aminek alig-alig tudunk a végére jutni igazából, nagyon-nagyon megszorít bennünket. Egyik fellépés a másikat követi, előttük-közöttük pediglen próbákat tartunk, most már kéthetente hangversenyünk van - a Haydn-koncertet is, amit egyébként nem terveztünk, miatta elhagytunk egy másikat, azért vállaltuk, hogy nagyszabású, színvonalas körülmények között tisztelegjünk a zeneszerző nagysága előtt -, nem jut kellő időnk arra, ez egyáltalán nem minősül nehézkes feladatvégzésnek. Legfeljebb az a része, hogy nyolc-tíz órát kell állva vezényelni, próbálni és koncertezni, mert, ugyebár, sokszor közvetlenül az előadások előtt tartjuk a próbákat. A Haydn-orató- rium esetében kettőtől ötig próbáltunk, este héttől negyed tízig koncerteztünk. Ez mondjuk fizikailag munka, de semmiképpen sem szenvedés nekem. A pihenés másik változata meg az, hogy a kertünkben kapálunk, termelünk valamit, ami örömet szerez. Régen nem szerettem, sose gondoltam és nem akartam, hogy kertészkedjek, de most már megnyugtat és vágyom rá, különösképpen, hogy lassan arra kell gondolni, hogy az ember befejezi a munkáját az iskolában meg mindenütt. A negyvennégy év elég volt, de amíg van lehetőség és csinálhatjuk, addig tesszük, ha megköszönik, és „le kell tenni a lantot", akkor kivonulunk a kertbe, ahol kapálni lehet, és gyönyörű madárfüttyöt lehet hallgatni, és öröm tölti el az embert. Meg hát még hasznot is hajt. Az hasonlóképpen egy gyönyörűség, hogy az ember egy semmi magot széttúr, s abból egyszer csak egy szép növény sarjad. hidlap.net hídlap 25
