Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-30 / 21. szám
• • • Tanulj tinó H a a történelem bármely nagy korszakáról, jeles egyéniségéről esik szó, minden esetben kiemelt hangsúlyt kap az adott korszak vagy személyiség tudása, műveltsége. Nem véletlenül, hiszen a tudás viszi előbbre a világot, a gondolkodó emberfő az, aki széles látókörrel bírva rátalál a helyes útra, jövőképet fest épp a múlt példáinak, hibáinak, esetleges bűneinek ismeretében. Nem véletlen, hogy a diktatúrára hajlamos, kendőzötten vagy leplezetlenül egyeduralomra törő politikai vezetők és köreik mindig is üldözték a tudás, a műveltség képviselőit, nevezzük nevén: az értelmiséget. Minél tájékozatlanabb, minél kevesebb ismerettel rendelkező az uralom vezérelte tömeg, annál inkább arctalan, döntésképtelen, a jövendőt illetően tanácstalan. „A tudás hatalom.'Tudták ezt a régi korok emberei, és tudják minden idők diktátorai. Volt, amikor könyveket égettek, máskor szobrokat, freskókat, épületeket semmisítettek meg, az emberek identitásának alapjait képező pozitív példaképeket deheroizálták, elfeledtették, vagy háttérbe szorították, hiszen féltek a múltban gyökerező értékektől, attól a szellemi hatalomtól, amely önnön hatalmukat veszélyeztethette. Mindez természetesen a múlté, demokráciában, a szólás szabadságának vágyott és immár elnyert birtokában elképzelhetetlen. Vagy mégsem? Annyi bizonyos, hogy az SZDSZ javaslata, amelyet a parlament elé kíván terjeszteni, jelesül az egyébként is tönkretett oktatási rendszer „megreformálását", nos ez nem más, mint törvényesített, vagy törvényesíteni szándékozó szellemi nemzetirtás. Ha a tervezet megvalósul, az egyébként is már-már írástudatlan, de a számítógépek és az internet térnyerésének köszönhetően olvasni végképp nem tudó ma tizen- és huszonévesek szellemi színvonalának további romlása elkerülhetetlen. Jut eszembe nagyanyáink korosztálya. Európa legműveltebb, legolvasottabb, nyelveket beszélő generációja volt, akik„csupán"érettségivel értelmiséginek számítottak. Ma az érettségin egy-egy matematika-feladat megoldása azért ütközik nehézségekbe, mert a jelölt képtelen elolvasni, megérteni a példát. Az olvasókörök, önképzőkörök, értelmiségi diákklubok helyett folyik a néhány száz szóra, kifejezésre szorítkozó kocsmai „kommunikáció", ahol szó nem esne még véletlenül sem irodalomról, művészetekről, történelemről, sokkal inkább arról, hogy hol, milyen forrásból lehetne szert tenni valamilyen fűre vagy egy kis „hernyóra". (Ismerőseim közül a napokban a negyedik huszonéves fiú halt meg heroin túladagolásban.) A probléma létezik, megoldást kell találni rá, ne bújjunk a „világjelenség" kifejezés személyes felelősségünket enyhíteni látszó, önbecsapó álarca mögé. Félni természetesen nincs okunk, íme az SZDSZ nagyszabású oktatási reformtervezete! Az iskola első hat esztendejében ne legyenek tantárgyak, tilos írásbeli házi feladatot adni a gyerekeknek hétvégékre és a szünetekre, szüntessük meg a középiskolai elitképzést, töröljük el a fölvételi vizsgákat, az érettségivel be lehessen iratkozni automatikusan az egyetemekre és így tovább. Ja, hogy közben nem tanulnak meg írni, nem olvasnak, mert az olvasás a technikai hiányosságok miatt egyenesen fizikai fájdalmat okoz, meg egyáltalán kit érdekel Marcus Aurélius, Victor Hugo, Jókai, Krúdy, hogy a verselőkről már ne is beszéljünk. Az ifjúság értékrendje hűen tükrözi a társadalom értékrendjét, értékvesztését. Hogyan képzelünk el bármiféle kilábalást a szellemi nihilből úgy, hogy központilag, uram bocsá'parlamentárisán törvényesítjük azt. Azok az ifjak (is) döntik majd el az ország jövőjét, akik a szavazáskor azt sem tudják, hogy kire vagy mire szavaznak (ha egyáltalán részt vesznek az eseményen), egyszerűen azért, mert nem tudják és nem is akarják elolvasni a plakátokat vagy az egyes pártok, jelöltek programját. Igaz, valamelyest pótolhatnák a hiányosságokat a televízióból, de nem teszik, mert híreket nem néznek, a készülék foglalt, a DVD lejátszó közvetíti az információt és a „kultúrát". (Horrort, szexet, devianciákat, sci-fit és így tovább.) Vannak természetesen kivételek, akadnak még tanárok, akik vívják a maguk szélmalomharcát, úsznak az árral szemben, csakhogy egy vagy néhány fecske nem csinál nyarat. Igen, szükség van az oktatás reformjára. Csakhogy a tényleges reformjára, újjáteremtésére, nem pedig további rombolásra, arra, hogy a lehetőségek szerint a jövőben szétverjük mindazt a kevéske maradékot, amit az elmúlt húsz esztendőben eddig még nem sikerült. Varga Péter Dénes hidlap.net hídlap 27
