Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-23 / 20. szám

zöldügy Harminchetedik Környezetvédelmi Világnap Főszerepben a környezet nmsmm A Környezetvédelmi Világ­nap története 1972. júni­us 5-re nyúlik vissza, amikor „Ember és bioszféra" címmel tartottak környezetvédel­mi világkonferenciát Stock­holmban. Az ENSZ ezt a na­pot Környezetvédelmi Világ­nappá nyilvánította, s azóta minden évben, ekkor ki- sebb-nagyobb ünnepsége­ket rendeznek a természet- védelmi szervezetek. A z esztergomi székhelyű, de Komá- rom-Esztergom, Pest és Fejér megyé­re kiterjedő működési területű Duna-lpoly Nemzeti Park elsősorban a gyerekek ked­vében szeretne járni, így az általános isko­lások részére előzetes bejelentkezés alap­ján, legfeljebb 25 főig, szakvezetést tarta­nak a Jági tanösvényen Pilisszentivánon június 5-én 11-13 óráig. A kiránduló gyere­kek egyebek között megismerkedhetnek a dimbes-dombos táj természeti kincsei­vel, állatvilágával. A Jági tanösvény feltér­képezése mellett,„Az emberi hatások vizs- gálata"cfmű foglalkozáson vehet részt egy alsótagozatos osztály a Királyréti Erdei Is­kolában, 12 órától. A Királyrét ideális hely­szín, mert itt viszonylag kis területen az el­múlt korok tájhasználatának nyomai jól megfigyelhetőek. A szervezők célja, hogy az érdeklődő gyerekeknek bemutassák, bármit tesznek, annak hosszú ideig megfi­gyelhetőek, érzékelhetőek a nyomai. Az Esztergomi Környezetkultúra Egye­sület is programokkal várja az érdeklő­dőket június 6-án, szombaton, amikor az esztergomi zöldek ingyenes környezeti tanácsadással, ökolábnyom-számítással és környezetbarát termékbemutató­val hívják fel a figyelmet Tatabányán a környezetvédelemre. ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK Dorogon, a Hársfa utcában! • igényes környezetben, Dorog egyik legszebb, legcsendesebb övezetében, csupán pár percnyire a centrumtól, minden igényt kielégítő, új építésű lakások várják tulajdonosaikat! • 56-58 m2 alapterület (2,5 szoba) + terasz vagy erkély • alacsony közüzemi é közös költség • szocpol és állami támogatású hitelek még igénybe vehetőek • irányár 275.000,- Ft/m2, hitelügyintézéssel is átadás: 2008, IV. negyedév MEG LAKAS ELADÓ! 8483 30/650-0020 30/586­32 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom