Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-23 / 20. szám

esztergom Bemutatkozik a Szentlázár, Kovácsi Városrészért Alapítvány nmmumm Knapp János Pál alpolgármester képviselői szervezetét kö­vetően, a körzetének szomszédságában alakult Szentlázár, Kovácsi Városrészért Alapítványt mutatjuk be. Ivanov Mihály képviselő szervezete az iskolai programok támogatása mel­lett a városrész parkosítását is fő feladatának tekinti, sőt a ki­lencedik választókerületben működő alapítvány ugyanúgy kiveszi részét a Kovácsi Napok rendezéséből, mint a Kovácsi Lakótelepért Alapítvány. I vanov Mihály képviselő szerint minden körzeten belül hasonló­ak a problémák, de a támogatandó tevékenységek is kisebb-na- gyobb különbséggel megegyeznek az egyes kerületekben. A ki­lences választókerület képviselője, aki egyben az önkormányzat környezetvédelmi, köztisztasági és közrendi bizottságnak elnöke is hozzátette, hogy amint a városban, úgy választókörzetében is éppolyan fontos a városrész képének szépítése, valamint a zöldte­rületek gondozása. Éppen ezért Ivanov Mihály az alapítvány egyik kiemelt feladatának tekinti, hogy megőrizze műemlékeinek - Magvető-szobor, a Hősök terén található emlékmű, a Szent Anna- plébániatemplom és kertje - épségét és szépségét, ezért a szerve­zettel növényeket, virágokat biztosít a városrész parkosítására. Teljes egészében a 9. számú választókerülethez tarto­zó közterületek: Árpád utca, Csapási-dűlő, Csatai Szabó János utca, Knorr János utca, Petz testvérek utca, Rudnay Sándor tér, Ságvári telep, Vasas utca, Ady Endre utca, Bartók Béla utca, Buda­pesti utca, Dorogi út, Kovácsi utca, Laposi dűlő, MÁV-állo- más, Vágány köz, Virágos utca, Részben a 9. számú választókerülethez tartozó közterületek: Erzsébet királyné utca (000000-000035, folyamatos), Kiss János vezérezr. út (páratlan),Táti út (páros), Terézia utca (000001-000017, páratlan), Baross Gábor út (000002- 000022, páros), Baross Gábor út (páratlan), Hősök tere (pá­ratlan), Kiss János vezérezr. út (páros), Meszena utca (pá­ratlan), Sugárút (000002-000020, páros) Ivanov Mihály alapító Cséven (Piliscséven) született, de már kisgyerek korától Eszter­gomban él, iskoláit is a városban végezte. A ferences gimnáziumban érettségizett, majd a Bottyán technikumban elektrotechnikusként wm végzett. 1998 óta megszakítás nélkül a körzet képviselője, tagja az önkormányzat oktatási bizottságának, valamint a városfejlesztési bizottságnak, illetve elnöke a kör­nyezetvédelmi, köztisztasági és közrendi bizottságnak. Mezősi Mihály elnök Csolnokon született, Esztergomban érettségizett majd a Bottyán iskola gépipari technikumának elvégzése után a városban kezdett dolgozni, így ide is költözött. 33 éven keresztül a Micromed- ben dolgozott üzemvezetőként. Jelenleg szakoktatással foglalkozik. 1999 óta Esztergom német ki­sebbségi önkormányzatának elnöke. Galambosi Andrea titkár Esztergomban születtet, azóta is itt él. Iskoláit az általánostól kezdve a felsőoktatásig a városban járta, a fő­iskolai diploma megszerzése után rajz-szak­kollégiumot végzett. A Mindszenty József Katolikus Általános Iskola pedagógusa. Marcali László tag Esztergomban született, iskoláit is a városban végezte, érettségi mel­lett itt szerzett szakmát. 1984-től műanyag­feldolgozó kisiparosként dolgozott, majd ezen a területen kezdett bele vállalkozásá­ba, melyet azóta is űz. Az alapítvány emellett fő feladatának tekinti a Kovácsi Napok, vagyis a városrész legnagyobb közösségi megmozdulásának megrendezését, melyet a Szentlázár, Kovácsi Városrészért Alapít­vány közösen a Kovácsi Lakótelepért Alapítvánnyal szervez meg. A Magvető-szobornál, ahogy arról már múlt héten is számot ad­tunk, a gyerekek és a felnőttek egyaránt szórakozhatnak, a kicsik aszfaltrajzversennyel, ügyességi vetélkedőkkel, a felnőttek be­szélgetéssel, miközben Ivanov Mihály és Knapp János Pál képvi­selők már hagyományosan minden jelenlévőnek főznek. A kör­zet képviselője hozzáfűzte, hogy ezeken kívül a programok kö­zött különböző műsorok is szerepelnek, mint például a Meggyes Miklósné által vezetett Dobogó Színpad musical előadása is. Az alapítvány további célja még a Mindszenty József Katoli­kus Általános Iskola segítése is, legyen szó iskolanapok, kulturá­lis programok, iskolatej, tanulmányi jutalmazások, illetve ösztön­díjak támogatásáról. „Egyetlen iskola található a körzetben, így ezért is gondoltuk, hogy mindenképpen segítjük valahogy az in­tézményt, illetve az ott tanuló diákokat" - folytatta az alapítvány alapítója, kiegészítve azzal, hogy a fiatalok mellett természetesen az idősebbeknek is szerveznek a jövőben programokat, így példá­ul a nyugdíjasoknak előadásokat és különféle műsorokat. hidlap.net hídlap 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom