Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-16 / 19. szám

címlapon Iskolai utazások kontra gazdasági válság Becsöngettek az osztálykirándulásoknak? Hegedűs Dóra Az idei tanévben nem kirándulhat minden diák, a tavaly ősz­szel kezdődő gazdasági válság ugyanis e téren is spórolásra kényszeríti a szülőket és az iskolákat. A recesszió hatása pe­dig az esztergomi intézmények utazásait, túráit sem kerüli el. Összeállításunkból kiderül, hogy a kirándulások időtartamai nem csak rövidülnek, de a célpontjai is inkább helyi illetve környékbeli nevezetességek. Úton a legkisebbek A kertvárosi Arany János Általános Iskola igazgatója, Baranya István szerint a gazdasági válság egyértelmű hatása, hogy egy­szerűen nem tudnak a szülők gyermekeik kirándulásáért a zse­bükbe nyúlni. Noha az önkormányzat és a kertvárosi plébánia támogatja a gyerekeket, mégis sokaknak csak a remény maradt, hogy eljussanak egy távoli tájra. Kisebb-nagyobb kirándulások­ra és mint városszépítési programokra azonban van lehetőségük a gyerekeknek, de az igazgató reméli, hogy a kertvárosi diákok is eljuthatnak majd Erdélybe vagy Balatonszepezdre. A tanulók mellett ráadásul a tantestület is csak egynapos utazást enged­het meg magának, idén Márianosztra és Nagyírtáspuszta a cél. A Babits Mihály Általános Iskola általában év végén, elvétve tanév közben is rendez túrákat, ám a recessziót az intézmény is megérezte. Kotz István igazgató kifejtette, a korábbi években megszokott háromnapos kirándulások idén egy-, esetleg két­naposra rövidültek. Az iskola kedvelt célpontjai egyébként Győr, Eger, Pécs és Szeged, bár az alsósok inkább közelebbi helyszí­neket választanak. Az énekkarosok számára is tart idén egy ki­sebb utazást az intézmény, sőt a látványosan tanulmányi ered­ményeket javítók - de nem kizárólag a kitűnők - még ajándék­kirándulásokon is részt vehetnek. Mindehhez azonban az iskola alapítványa biztosít támogatást. A babitsos tantestület utazási- sai is ritkulnak, az igazgató szerint inkább a helyi összejövetelek a jellemzőek. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának Gya­korló Általános Iskolájára is nagymértékben hat a válság, bár Drobinoha Józsefné kitért arra, hogy a pénzhiány okozta kirán­dulások lemondása, nem újkeletű, ez a folyamat ugyanis már közel tíz évre vezethető vissza. Az igazgatónő hozzáfűzte, idén azonban kénytelenek megszüntetni az erdei-, a sport- és az ének­kar tábort, de a rajztábor megrendezése is kétséges, noha az ala­pítvány és a diákönkormányzat is megpróbál ebben segíteni. A gyakorlóban a pedagógus-kirándulásoknak nincs nagy múltja, mégis, a korábbi években jártak már a tanárok Krakkóban, Po­zsonyban, s Rómában, idén azonban a közeli Pilisszentkeresztet szemelték ki úti célnak. Mészáros-Vásárhely Katalin, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatónője arról számolt be, hogy a gazdasági válságot igye­keztek kivédeni, a szülői támogatások mértékének csökkenése viszont jelentősen érezhető. Az alapítvány ezért megpróbál se­gítő jobbot nyújtani a családoknak. Az intézményvezető hozzá­fűzte: az osztálykirándulásokat még szervezik, de előrelátható­lag inkább túrázni mennek a gyerekek a Dél-Dunántúlra. Az év végi kisebb kirándulásokat pedig az Erzsébet parkba tervezik a petőfis tanárok, akik remélik, hogy a rajz és erdei tábor idén is lét­rejön. A pedagógus kirándulás szintén tervben van az iskolában, de a továbbképzések miatt nem számítanak teljes létszámra. A válság ellen praktikus ötletek is adódnak, mint például a Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában, ahol a gyere­kek által adventre készített ajándékok eladásával vagy papír- gyűjtéssel „keresik meg" az úti díjat és a szállás árát a tanárok és diákok tudtuk meg Cserny Szilviától. Az igazgatónő mindezt 4 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom