Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-15 / 45. szám
közügy Kérdések és válaszok estje a művelődési házban Közelégedettség a közmeghallgatáson Muzslai Ágnes Több százan mentek el a múlt csütörtöki közmeghallgatásra a Bajor Ágost Művelődési Ház színháztermébe, ahol több mint három órán keresztül „bombázták" kérdéseikkel a megjelentek Meggyes Tamás polgármestert és a testület tagjait. A feltett kérdésekből látszott, hogy az esztergomiak alapjában elégedettek a városvezetés munkájával, és örömmel fogadják a várost szépítő és fejlesztő törekvéseket. A közmeghallgatás olyan testületi ülés, amelyen a polgárok közvetlenül elmondhatják véleményüket az önkormányzat munkájáról, és kérdéseket tehetnek fel a városvezetésnek. Éltek is ezzel a lehetőséggel az esztergomiak a november 6-i közmeghallgatáson. A kiegyensúlyozott fórumon főként arról kérdezték a polgár- mestert, hogy egyes tervezett beruházások mikor kezdődnek el, és a másfél milliárdos út és járdaprogramban milyen utcák szerepelnek. Több esztergom-kertvárosi polgár szólt arról, hogy a városrészben nagyon sok utca felújítása történt az utóbbi években és szeretnék, ha az út és járdaprogramban a járdák felújítása is megtörténne. A polgármester válaszában hangsúlyozta, hogy mintegy 150 útfelújítás volt a városban az utóbbi években, azonban a járdák ebből kimaradtak. Ezt pótolnák a másfél milliárdos út- és járdaprogram beruházással, amelyben a tervek szerint bekerülhet a Dobó István utca és a Sátorkői út is. A programba kerülő utcákról februárban döntenek majd. A Gyarapodás Programjának gyorsításáról szóló kérdőívek alapján a zártsorú házak homlokzat felújítását is megkezdik a jövő évben. Erről már elfogadták az ütemtervet. Az érintett házak lakói levelet kapnak majd az önkormányzattól, amelyben részletesen tájékoztatják a teendőikről. Egy lakásra jutó homlokzat-felújításhoz a város maximum 360 ezer forintot ad, ehhez kell majd ugyanennyit hozzátenni az ott lakónak is, azonban erre havi ezerforintos részletfizetési lehetőséget is biztosítanak. A homlokzat-felújítási program megvalósítását remélhetően az érintett lakóközösségek is segítik majd aktív részvételükkel, hogy egy-egy lakáson ne bukjon el az egész ház megszépítése. Útfelújítások- kerékpárút-építési tervek Többen szóltak arról, hogy a felújított utcák burkolata hamar tönkremegy a súlyos járművek miatt. Kiderült, hogy a város több helyen is a felújítás után súlykorlátozó táblákat helyezett ki, amelyek idővel eltűntek. Éppen ezért jó lenne, ha ezekről a lakosok értesítenék a polgármesteri hivatalt. Tervben van a kerékpárút kiépítése Esztergom- Kertváros és Esztergom között, azonban sajnos az engedélyezési eljárás igen hosz- szadalmas bürokratikus folyamat, így sok időbe kerül, míg a tervek megvalósulhatnak. Példaként említette Meggyes Tamás a Búbánatvölgyön keresztül haladó kerékpárutat, amelynél egy ott honos védett virág miatt kellett a terveket átdolgozni. Többen szóvá tették a helyi járatokkal kapcsolatos gondjaikat. Mivel a járatokat a Vértes Volán üzemelteti így az ön- kormányzatnak nincsen sok beleszólása abba sem, hogy sűrűbben közlekedjenek egyes járatok. A város támogatást ad a diákoknak, a kisgyermekes családoknak a bérletvásárláshoz és új kényelmes autóbuszok vásárlásához. A legcélszerűbb az lenne, ha saját kezelésbe vennék a helyi tömegközlekedést, és így nem a haszonelvűség dominálna a járatok üzemeltetésénél, hanem a városban élők utaztatásának kiszolgálása. Az új busz- pályaudvar felépülésével módosul a helyi közlekedés is, amellyel kapcsolatban 12 hídlap