Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-06 / 48. szám
NEMES VENDÉGSÉG Novemberben látogatást tett Esztergomban Ilona von Krockow bélai grófnő, nyolc másik nemes hölgy társaságában. A vendégek Szentkirályi Ferenc tárlatvezetésével előbb megtekintették a négyszáz éves és tavaly november 20-ára megújult, a Berényi Zsigmond utcában álló Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámit (és a hozzá tartozó minaretcsonkot), amit a város és a környék históriai vénájú polgárai leginkább érseki magtárként ismernek, és ami arról nevezetes, hogy az egykori Török Birodalom észak-nyugati irányban lévő legtávolabbi helyreállított építménye. Az El Greco kávézóban elköltött frissítő közben Knapp János Pál esztergomi alpolgármester átadta a város ajándék wellness- jegyeit, majd a kötetlen beszélgetést követően kora délután folyamán a vendégeknek arra is lehetőségük nyílott, hogy felkeressék az esztergomi Bazilikát, a Kincstárat és a Mindszenty József hercegprímás-érsek nyughelyét is rejtő altemplomot - Horváth György egyházkincstári munkatárs szakértő kalauzolásával. Ilona von Krockow grófnő és barátai januárban is fel szeretnék keresni a királyi várost, hogy meglátogassanak több olyan fontos esztergomi emlékhelyet, amelyek megtekintésére ezúttal nem maradt idejük, így például a Keresztény Múzeumot, a Vármúzeumot és az Prímási Palotát. asitalfoglalás december 10-ig /&* Svédasztal ■ RP”fl Élőzene, tűzijáték \t JL Korlátlan étel és italfogyasztás ■JSKS BEBŰW303 Nem sikerült gyermekedet bölcsödébe, óvodába elhelyezni? Egésznapos, félnapos vagy néhány órás ellátást biztosítunk gyermekednek! Családias hangulat; személyre szabott foglalkozások; rugalmas napirend; nagy, zárt udvar Nyitva tartás: Hétfőtol-Péntekig 6.30-18.OO-ig Jelentkezni és érdeklődni: 06-30-2626-181 Címünk: Esztergom, Kossuth u. 36. Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC December 11. Csütörtök: i Ágyneműk 600Ft/db - Takarék-Pokrócok 600Ft/db ^ Párnák 300Ft/db - Törölközők 300Ft/db - Függönyök 300Ft/db \ NYITVA TARTAS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 Gulya István Állj meg, megállj! Ln Parkolni nehéz. Esztergomban különösen az. Értem: a belvárosban. Egyszerűen a földrajzi elhelyezkedése teszi azzá, a Duna és a dombok közti „beszorultsá- ga”. Nincs elég szabad, a célra alkalmas hely, a főtere is mindig közösségi célokat szolgált, például piacként működött, illetve előre bejelentett vagy ad hoc rendezvények helyszínéül szolgált, mondhatnám a közelmúltbeli aszfaltosított autólerakóként történő igénybevétele funkcióidegen volt tőle. De nem is erről van itt szó. Hanem hogy némely jól értesült (rém-) hírterjesztő a héten azzal rukkolt elő, hogy jó lesz ám vigyázni, mert az önkormányzat - ugye, főleg a kis kékkabátos gonoszkodó manói (igen, a közterület-felügyelők) - perverz pénzvágytól ittasulva nyakra-főre bírságol- ják-büntetik az Irinyi utca„ex-kályhagyá- ri" végénél a frissen kihelyezett megállni tilos jelzésű tábla dacára ott parkolókat. Valójában az történt, hogy kezdetét vette a Bánomi áttörés második szakaszának az építése, ami azzal jár, hogy a Kölcsey utcát teljes egészében le kellett zárni. Vagyis: ahhoz, hogy az aranyhegyi - átmeneti, hangsúlyozom: ideiglenes - „menekülő útvonalat"használni tudja a kétirányú forgalom, szükséges volt megtiltani a parkolást arrafelé. Mert ha nem történik, nonstop dugó, hajaknak tépése és fogaknak csikorgatása az ára. A hamuszínre vált arcokon alkalomszerűen pulzáló szájszegletekről nem is szólva. Dicséretes, hogy az aranyhegyiek kellő méltósággal és belátással veszik tudomásul az ideiglenes - hangsúlyozom: átmeneti - kényelmetlenségeket, mert nyilvánvalóan tudják, a beruházás az ő érdekükben (is) történik, és nemsokára jobb lesz. Nehéz parkolni Esztergom belvárosában. Ténykérdés. Az egyetlen célravezető megoldás, hogy ahol csak lehet, mélygarázs létesüljön. Merta„tedd le a kocsidat a város szélén, és közlekedjél tömegesen!" mozgalma itt nem érvényesülhet, mivel a központba érve a buszokat is ugyanazok a földrajzi adottságok sújtják - a„beszorultság” -, mint az autókat. A városközpontban létesített, létesülő mélygarázsok enyhíthetnek a problémán, ahogyan az a világ számos más országának (hasonló adottságú, történelmi) városában történt. Az építkezések, egy közlekedhetőbb város megteremtése - az„áttörés"elsődleges célja ez - időszaki kényelmetlenségekkel párosul, ennek elviseléséhez türelem és kellő belátás szükségeltetik. Nem fölösleges ijesztgetés. Máskülönben hasonlatossá válunk a kútba esett ideges malackához, aki azzal zavarja el a segítségére siető nyuszikát, aki azzal nyugtatja, hogy várjon, mindjárt hoz létrát, hogy nem várok. I N o~ 3 Qs 1 7T O: Is N Cl I o> cr o 3 hídlap 11