Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-16 / 32. szám
címlapon Stephanus rex „...az említett Géza fejedelem feleségét, kihez már közeledett a szülés órája, az isteni kegyelem vigasztalni ilyen látomással akarta. Megjelent ugyanis boldog István levita és első vértanú előtte és így kezdett szólni hozzá: Bízz az Úrban asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá. Ezt mondván eltűnt. Hisz- szük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben.” Szent István esztergomi születésének e csodás történetét Hartvik püspök mesélte el, aki Könyves Kálmán idején volt Győr püspöke. Amint szintén a krónikástól tudjuk, „atyja halála után a negyedik évben elküldte Astrik püspököt, hogy Szent Péternek, az apostolok fejedelmének örökösét megkérje: a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküld- je, az esztergomi egyházat pedig aláírásának tekintélyével főegyházzá emelje. Érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa.” II. Szilveszter pápa el is küldte az eredetileg Mieszko lengyel királynak szánt koronát, melyei Esztergomban koronázták meg Istvánt. A sokáig barbárnak, kezdetlegesnek hitt esztergomi udvar szellemi élete igen fejlett volt. Bár első királyunk oklevelei nem, vagy csak másolatban maradtak fenn, a később vértanú halált szenvedett Gellért püspök munkái, István törvénykönyvei és nem utolsósorban Imre herceghez írott Intelmei csodálatos bizonyságai a szellemi életnek ebben az írásta- lan korban. Érdemes néhány gondolat erejéig betekintenünk az Intelmek soraiba, hiszen ékes bizonyságát adják szent királyunk szellemiségének: „Ha becsületes akarsz lenni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet! Ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak”. Imre herceg sajnos nem tudta megvalósítani apja tanításait, mivel 1031-ben, valószínűleg egy, a Pilisben folyt vadászat során életét vesztette. Szent Istvánt mélységesen megrendítette egyetlen, felnőtt kort megélt fia halála. O, aki addig leginkább politikája eszközeként kezelte az egyházat, egyszerre mélyen vallásossá lett. Amint szintén a krónikás meséli, „mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és esztergomi palotájának Krisztus nevét dicsérő nagyjait. Végül az Úr megtestesülésének 1038. évében lelkét az Örök Szűz s a szent angyalok kezébe letette. Kérése szerint Fehérvárra vitték a testet, ahol az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték...” Istvánt a későbbiekben szintén szentté avatott I. László királyunk kezdeményezésére iktatta az egyház szentjei sorába. A szentté avatáshoz azonban „nem árt”, ha párosul valamely csodás esemény is. Mit tett tehát Isten? Csodát! A fehérvári szarkofág felnyitásakor került elő a Szent Jobb, első királyunk máig osztatlan tiszteletnek örvendő relikviája, mely csodálatos épségben maradt fent. Az ereklye mindenesetre hamarosan az esztergomi érsek felügyelete alá került, az úgynevezett Szent Jobb apátságban. „Hol vagy István király? Téged magyar kíván!” - harsogott a nép ajkán az ősi ének bajban és örömben egyaránt. De Szent István alakját, emlékét nem csak az egyházi szertartáskönyvek, legendák és krónikák őrzik, felleljük a bontakozó szépirodalom hasábjain is egészen a XX. századig. Mindenesetre Esztergom, Szent István, a Szent Jobb, a Szent Korona és a Mária kultusz együvé tartozó fogalmak voltak az elmúlt századokban és azok is maradnak mindaddig, míg csak magyarul beszélő ember él a földön. hídlap 11