Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-16 / 32. szám

címlapon Stephanus rex „...az említett Géza fejedelem feleségét, kihez már közeledett a szülés órája, az isteni kegyelem vigasztalni ilyen látomással akar­ta. Megjelent ugyanis boldog István levita és első vértanú előtte és így kezdett szólni hozzá: Bízz az Úrban asszony, s légy biztos, hogy fiút fogsz szülni, akinek e nemzetségben először jár korona és királyság, és az én nevemet ruházd reá. Ezt mondván eltűnt. Hisz- szük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben.” Szent István esztergomi születésének e csodás történetét Hartvik püspök mesélte el, aki Könyves Kálmán idején volt Győr püspöke. Amint szintén a krónikástól tudjuk, „atyja ha­lála után a negyedik évben elküldte Astrik püspököt, hogy Szent Péternek, az apostolok fejedelmének örökösét megkérje: a Pan­nónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküld- je, az esztergomi egyházat pedig aláírásának tekintélyével fő­egyházzá emelje. Érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa.” II. Szilveszter pápa el is küldte az eredetileg Mieszko len­gyel királynak szánt koronát, melyei Esztergomban koronáz­ták meg Istvánt. A sokáig barbárnak, kezdetlegesnek hitt esz­tergomi udvar szellemi élete igen fejlett volt. Bár első királyunk oklevelei nem, vagy csak másolatban maradtak fenn, a később vértanú halált szenvedett Gellért püspök munkái, István tör­vénykönyvei és nem utolsósorban Imre herceghez írott Intel­mei csodálatos bizonyságai a szellemi életnek ebben az írásta- lan korban. Érdemes néhány gondolat erejéig betekintenünk az Intelmek soraiba, hiszen ékes bizonyságát adják szent kirá­lyunk szellemiségének: „Ha becsületes akarsz lenni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet! Ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pe­dig zsarnokoskodnak”. Imre herceg sajnos nem tudta megvalósítani apja tanításait, mivel 1031-ben, valószínűleg egy, a Pi­lisben folyt vadászat során életét vesztette. Szent Istvánt mélységesen megrendítette egyetlen, fel­nőtt kort megélt fia halála. O, aki addig legin­kább politikája eszközeként kezelte az egyhá­zat, egyszerre mélyen vallásossá lett. Amint szintén a krónikás meséli, „mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszó­lította a püspököket és esztergomi palotájá­nak Krisztus nevét dicsérő nagyjait. Végül az Úr megtestesülésének 1038. évében lelkét az Örök Szűz s a szent angyalok kezébe letet­te. Kérése szerint Fehérvárra vitték a testet, ahol az épület közepén fehér márványból fa­ragott szarkofágba helyezték...” Istvánt a későbbiekben szintén szentté avatott I. László királyunk kezdeménye­zésére iktatta az egyház szentjei sorába. A szentté avatáshoz azonban „nem árt”, ha párosul valamely csodás esemény is. Mit tett tehát Isten? Csodát! A fehérvá­ri szarkofág felnyitásakor került elő a Szent Jobb, első királyunk máig osztat­lan tiszteletnek örvendő relikviája, mely csodálatos épségben maradt fent. Az ereklye mindenesetre ha­marosan az esztergomi érsek felügyelete alá került, az úgyneve­zett Szent Jobb apátságban. „Hol vagy István király? Téged magyar kíván!” - harsogott a nép ajkán az ősi ének bajban és örömben egyaránt. De Szent István alakját, emlékét nem csak az egyházi szertartásköny­vek, legendák és krónikák őrzik, felleljük a bontakozó szépiro­dalom hasábjain is egészen a XX. századig. Mindenesetre Esz­tergom, Szent István, a Szent Jobb, a Szent Korona és a Mária kultusz együvé tartozó fogalmak voltak az elmúlt századok­ban és azok is maradnak mindaddig, míg csak magyarul beszé­lő ember él a földön. hídlap 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom