Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-06 / 48. szám

kultúra Vincze László kiállítása a volt Vármegyeházán 75 év - 75 kép Új tárlattal várja a közönséget a volt Vármegyeháza díszterme. Ott, ahol korábban Munkácsy, Goya és az 56-os összeállítás képei voltak láthatók, most egy nem ke­vésbé izgalmas premier készül, a város büszkesége, Vincze László festő állít ki. A tárlat december 10-én 15.30 órakor nyílik meg. S bár igaz, hogy Vincze László 1934. ja­nuár 10-én született, a kedves dátu­mot kissé megelőzve tartja, ünnepli a vá­ros az alkotó 75. születésnapját. A művész Szamoskéren született, s a fővárosban az akkori képzőművészeti főiskolán tanult. Pá­lyája elején tanított, majd egyre inkább az alkotás vette át életében a fő irányultságot. Az első években tusrajzai, grafikái, pasz- telljei keltik fel a figyelmet, később ahogy egyre népszerűbb lesz, a szakma és a pub­likum is felfedezi magának akvarelljeit és olajképeit is. Kivételes tehetsége jól páro­sult szerencséjével, melyek nyomán hamar közkedvelt lett, így számos lehetőséget, támogatást és később megrendelést ka­pott. Tanulmányúton volt az Egyesült Álla­mokban, Horvátországban, Ausztráliában, a Szovjetunióban és Olaszországban. Az e helyeken szerzett tapasztalatai tovább se­gítették pályáján. Több alkotói korszaka volt, kezei közül mitológiai, bibliai témák, csendéletek, aktok és tájképek kerültek ki. Az 1960-as, elsőt követően már száztíznél is több önálló kiállítása volt. A közönség fő­ként tájképeit, az esztergomi műkedvelők természetesen a várost ábrázoló alkotásait kedvelik elsősorban. A most megnyíló tár­laton a kezdetektől napjainkig tartó teljes korszakot öleli fel a bemutató. A kiállítás­sal párhuzamosan megjelenik egy kataló­gus, melyben a tárlaton látható alkotások szerepelnek. A jubileumi premiert a vá­ros felkérésére a GrandTours utazási iro­da és Bánhidy Vajk szervezte, a megnyi­tón Károlyi Zsigmond, egyetemi tanszék- vezető tanár méltatja az alkotót s műveit. A megnyitó alkalmából Tóth Sándor József Attila-díjas költő köszönti a 75 éves festőt, a város nevében Németh József alpolgár­mester mond ünnepi beszédet. Pályázati felhívás - középiskolásoknak A családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 10/2008. (11.7.) esztergomi ör. rendelet (a továbbiakban: rendelet) S/A. §-a alapján középfokú oktatási intézményben tanulói jogviszonnyal rendelkezők részére tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet Esztergom Város Önkormányzata 1. A pályázat kiírója: Esztergom Város Önkormányzata 2. Pályázati feltételek: állandó esztergomi lakhely, roma származás, középiskola nappali tagozatán tanulói viszony megléte. 3. A támogatás (ösztöndíj) összege: 15.000 Ft/hó/tanév 4. A támogatás feltétele: az ösztöndíj odaítélését követően tanulmányi ösztöndíj-szerződést kell kötni az Önkormányzattal. A szerződésben a támogatott kötelezettséget vállal, hogy tanulmányai befejezését követően Esztergom Város Önkormányzata vagy a fenntartásában működő intézményei, gazdasági társaságai által felkínált állást elfogadja. Ha a középiskolai tanulmányait a tanuló neki felróható okok miatt hagyja abba, szakítja meg, a tanulmányi ösztöndíjat a pályázó köteles visszafizetni Esztergom Város Önkormányzatának. 5. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázati felhívás mellékletét képező kitöltött pályázati adatlap (eredeti); 2007/2008. tanév végén kapott bizonyítvány fénymásolatát, amelyet az oktatási intézmény aláírás­sal és bélyegzővel hitelesít (azaláírás és a bélyegző nem lehet fénymásolat); a 2008/2009. tanévről szóló eredeti iskolalátogatási igazolás; a törvényes felügyeletet ellátó szülő/k nyilatkozata a legmagasabb iskolai végzettségükről (A nyilatkozathoz szükséges tartalmi követelmények az adatlapon szerepelnek.)-, az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat ajánlása, mely tartalmazza a tanulmányi ösztöndíj pályázat keretében való támogatás indoklását. A pályázati kiírásban meghatározottakon kívül semmilyen más ajánlást nem fogadunk el. 6. A pályázat benyújtási határideje: 2008. december 10. A pályázatok elbírálási határideje: 2008. december 15. 7. A pályázat benyújtásának módja: egy eredeti példányban papír alapon, Esztergom Város Önkormányzatának, címezve (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), postai úton vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal Iktatójában leadva. A pályázatokat kizárólag zárt borítékokban lehet benyújtani. A borítékra kérjük feltüntetni:„Roma ösztöndíj pályázat" Pályázati adatlap beszerezhető: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Polgármesteri Kabinetjén személyesen, a 2500 Esztergom, Széchenyi tér. 1. szám alatt, letölthető Esztergom Város honlapjáról ( www.esztergom.hu ), valamint az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában, személyesen, 2500 Esztergom, Angyal u. 2. alatt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Sztojka Gusztáv kérhető személyesen (Polgármes­teri Hivatal, Széchenyi tér 1., Polgármesteri Kabinet) vagy a 33/542-094-es telefonszámon. Eck Alajos Munkacsoport elnök Pályázati felhívás - főiskolásoknak, egyetemistáknak A családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 10/2008. (11.7.) esztergomi ör. rendelet (a továbbiakban: rendelet) 5/A. §-a alapján felsőfokú oktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkezők részére tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet Esztergom Város Önkormányzata 1. A pályázat kiírója: Esztergom Város Önkormányzata 2. Pályázati feltételek: állandó esztergomi lakhely, roma származás, főiskola/egyetem nappali tagozatán hallgatói jogviszony megléte. 3. A támogatás (ösztöndíj) összege: a pályázó tanulmányaihoz kapcsolódó kiadások (pl.: utazás, albérlet stb.), valamint a pályázó szociális helyzetének ismeretében Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete által létrehozott munkacsoport dönt a támogatás mértékéről. 4. A támogatás feltétele: az ösztöndíj odaítélését követően tanulmányi ösztöndíj-szerződést kell kötni az Önkormányzattal. A szerződésben a támogatott kötelezettséget vállal, hogy tanulmányai befejezését követően Esztergom Város Önkormányzata vagy a fenntartásában működő intézményei, gazdasági társaságai által felkínált állást elfogadja. Ha a felsőfokú tanulmányait a hallgató neki felróható okok miatt hagyja abba, szakítja meg, a tanulmányi ösztöndíjat a pályázó köteles visszafizetni Esztergom Város Önkormányzatának. 5. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázati felhívás mellékletét képező kitöltött pályázati adatlap (eredeti); 2007/2008. tanév lezárt féléveiről szóló „leckekönyv" másolat, amelyet a felsőoktatási intézmény aláírással és bélyegzővel hitelesít (az aláírás és a bélyegző nem lehet fénymásolat): akik a 2008/2009. tanévben kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat, az érettségi bizonyítvány hiteles másolatát csatolják; a 2008/2009. tanévről szóló eredeti hallgatói jogviszony igazolás; a hallgató felsőfokú tanulmányaihoz kapcsolódó összes kiadások leírása; szülő/k nyilatkozata a legmagasabb iskolai végzettségükről (A nyilatkozathoz szükséges tartalmi követelmények az adatlapon szerepelnek.); az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat ajánlása, mely tartalmazza a tanulmányi ösztöndíj pályázat keretében való támogatás indoklását. (A pályázati kiírásban meghatározottakon kívül semmilyen más ajánlást nem fogadunk el.) 6. A pályázat benyújtási határideje: 2008. december 10. A pályázatok elbírálási határideje: 2008. december 15. 7. A pályázat benyújtásának módja: egy eredeti példányban papír alapon, Esztergom Város Önkormányzatának címezve (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), postai úton vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal Iktatójában leadva. A pályázatokat kizárólag zárt borítékokban lehet benyújtani. A borítékra kérjük feltüntetni:„Roma ösztöndíj pályázat" Pályázati adatlap beszerezhető: Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetjén, személyesen 2500 Esztergom, Széchenyi tér. 1. szám alatt, letölthető Esztergom Város honlapjáról le ( www.esztergom.hu ), valamint az Esztergomi Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában, személyesen, a 2500 Esztergom, Angyal u. 2. szám alatt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Sztojka Gusztávtól kérhető személyesen (Polgár- mesteri Hivatal, Széchenyi tér 1., Polgármesteri Kabinet) vagy a 33/542-094-es telefonszámon. Eck Alajos Munkacsoport elnök 20 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom