Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-29 / 47. szám

párkány Őrségváltás a sportszervezet élén Gödörben a párkányi foci Oravetz Ferenc Január elsejétől új igazgatója lesz a párkányi sportegyesületnek, Eduard Krakovsky, a Városi Sportszervezet ed­digi igazgatója ugyanis távozik poszt­járól. A távozó sportvezető azért kérte felmentését, mert - elmondása szerint - egy számára sokkal előnyösebb állás- ajánlatot kapott. Oravetz Ferenc e leen­dő változás apropóján faggatta a poszt­járól leköszönő igazgatót. A város felnőtt focicsapata a harmadik ligában kergeti a bőrt, idei eredmé­nyei alapján nem sok sikerrel. Az őszi baj­nokságban mindössze két-két győzelem­mel, illetve döntetlennel dicsekedhetnek, ami mellé 11 vereség társul. Ez összesen nyolc pontot és 19-42-es gólarányt jelent, illetve a tabella utolsó helyét. Emellett az előttük tanyázó két csapatnak 15, illetve 17 pontja van, ami jelzi a csapat mélyrepü­lését. Az igazgató úgy véli, hogy a sporto­lók hozzáállásával, harci szellemével nem volt gond, az elszomorító eredmény kiala­kulásában az is közrejátszott, hogy ősszel a párkányiakat elhagyta a szerencse. Az ificsapatnak jobb a bizonyítványa - a tizenhatos mezőnyben az ötödik helyen állnak, az idősebb kölyökcsapat pedig a nyolcadik helyen várja a tavaszi folyta­tást. A felnőttek őszi kudarca jövőre sem kecsegtet sok jóval, és félő, hogy a párká­nyi focihoz eddig is meglehetősen szűk- markúan viszonyuló szponzorok 2009- ben sem fognak nagylelkűen adakozni. Az igazgató egyébként nem rejtette véka alá, hogy a legnagyobb csalódást éppen a szponzorok hiánya jelentette számára. Idén mindössze 50 000 koronát sikerült szerezni tőlük, aminek oka bizonyára a gyenge sporteredményekben is keresen­dő. Az ebből fakadó további gond, hogy ily módon a sportvezetésnek nem sikerült valóra váltania azt a fogadkozását, hogy a felnőtt sportot elsősorban a szponzori támogatásokból kívánja fenntartani, mi­vel a város főleg és elsősorban az ifjúsági sport támogatását preferálja. 2007-ben a sportszervezet költségve­tését 4,5 millióra tervezték, a valóság 4,828 millió volt. A idei költségterv már 7,085 millió koronáról szólt, de már most bizo­nyos, hogy ezt az összeget legalább 300 000 koronával túl fogják lépni. A jövő évi költségvetés 7,62 millióval számol. Idén a legtöbb pénzt (1,36 milliót) a futballszak­osztály fenntartására fordították, aminek több mint a felét, azaz 700 000 koronát a felnőtt csapat kapta, amely épp a leggyen­gébb teljesítményt nyújtotta. A sportvezető úgy véli, hogy a párkányi sport finanszírozására az utóbbi években a kelleténél kevesebb pénz jutott, annak ellenére, hogy az önkormányzati támoga­tás az utóbbi két évben több mint a felével emelkedett. Szerinte a sportot támogatni kell, mert mind a versenyszerűen, mind a kedvtelésből sportolók körében növek­vőben van az érdeklődés a sport iránt. Je­lentősen megnövekedett a versenyspor­tot űzők száma, s emellett az egészséges mozgás öröméért is egyre többen kere­sik fel a tornatermet. Az igazgató úgy véli, hogy a gazdálkodás eredménye, és az el­lenőrzések kapcsán feltárt hibák eltávolí­tása is bizakodásra adhat okot. A saját vállalkozásból (sportszálló és kemping működtetése) befolyt összeg a tavalyi évhez képest némileg emelkedett. Természetesen még sokat kell dolgoz­ni annak érdekében, hogy jobb eredmé­nyekről, a felnőtt labdarúgócsapat sikere­iről, a párkányi sport színvonalának eme­léséről lehessen beszámolni. Az igazgató szerint ehhez több beruházás megvalósí­tására lenne szükség, mint pl. a szálló fel­újítása (10 millió korona), műfüves pálya kialakítása (13 millió korona), a tornate­rem felújítása (25 millió korona), egy fel­fújható sátor megvásárlása a teniszezők számára (1,5 millió korona) és a biztonsá­gi okok miatt jelenleg nem működtethető rehabilitációs részleg felújítása. A sport­vezető reméli, hogy az őt követő igazga­tónak sikerül a jelenlegi alapokra építkez­ve előteremteni a párkányi sport felvirá­goztatásához szükséges pénzt. A városi hivatal a sportszervezet igaz­gatói posztjára már kiírta a pályázatot, a jelentkezési határidő december 4. Sikeres pályázat esetén december 8-án ismerhet­jük meg az új sportvezetőt. KROKi PAP« KREATÍV JÁTÉK Decemberién minden termékünkből 5% kedVGZITlényt adunk! 38 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom