Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-16 / 32. szám
A segítség háza Oravetz Ferenc Augusztus első hétvégéjén Sax László kőfaragó alkotásának leleplezésével, egész napos, színes kulturális programmal került sor a Fénysugár Alapítvány párkányi képzőközpontjának ünnepélyes átadására. V ersmondással, az Unpapa fúvósok és a pilisvörösvári mazsorettek fellépésével vette kezdetét a 2005-ben életre kelt Fénysugár Alapítvány párkányi központjának, az évek óta kihasználatlanul álló, egykor iskolának készült épület avatóünnepsége. Lengyel Teréz, az alapítvány kuratóriumának szlovákiai képviselője, Most Péter, a kuratórium elnöke, Konta Mária, a komáromi Konta Dóra Alapítvány elnökét követően Ján Oravec köszöntötte a jelenlévőket. Párkány polgármestere elmondta: a városnak komoly gondot jelentett az épület hasznosítása, ezért az alapítvány kérését - tekintettel a Fénysugár nemes küldetésére - mind ő, mind a képviselő- testület tagjai örömmel fogadták. Az avatóün nepély fénypontját Sax Lászfaragott alkotásának felavatása jelentette, amelyet egy-egy vers, illetve Zsapka Attila gitárzenéje kíséretében lepleztek le. Sax Lászlónak szoboravató beszédéből kiderült, hogy a kőfaragó-kőszobrász immár 45 éve faragja a követ, a mester az ország köztéri szobrainak kivitelezésében szerzett jelentős érdemeket, legutóbb pedig az esztergomi főtér díszkútjának elkészítésében és az egri székesegyház szobrainak újrafaragásában működött közre. „Mit is jelent számomra e két kéz, amelyet a teremtő minden ember számára megadott? Először is hívogat mindenkit, a nevelés, a tudomány elsajátítására, a közösségi életben való részvételre. Egymás segítésére, hisz nagy szükség van a dolgos önzetlen kezekre. Az elesettek, a nehéz sorsú emberek életének megkönnyítésére. Gondoljunk csak bele, mit is jelent sokszor egy simogatás, amelyet két dolgos kéz ad számunkra. Örömet, vigasztalást, barátságot. Úgy érzem, ez a kis pihenőhely lehetőséget ad rá, hogy ezen időnként elmerengjünk."- fogalmazott beszédében Sax László. ló kőfaragó-kőszobrász süttői mészkőből Bánsághi revival a párkányi galériában Oravetz Ferenc Három Bánsághi (Vince, Tibor és Tibor Vince, valamint Schwarcz Mária, (művésznevén AKIRAM; Bánsághi Tibor Vince neje) több mint 30 festményéből nyílt tárlata párkányi galériában, a kiállított képek augusztus 28-ig tekinthetők meg. P árkányi körökben a Bánsághi név egyfajta etalonnak számít. A helyi festőközösség több tagja is büszkélkedik azzal, hogy Bánsághi Vince tanítványa volt, mások pedig egy-egy képét őrzik híven. Bánsághi (Steinacher) Vince 1881-ben a Krassó-Szörény vármegyei Resicán született, első mestere Zemplényi Tivadar volt, később pedig Ferenczy Károlytól sajátította el a figurális festészetet. 1908- tól már rendszeresen látogatja Helembát - későbbi lakóhelyét, ahol az első világháború előtt vásárol egy telket. A háború előtt Bánsághi és néhány művésztársa egy, a nagybányai művésztelephez hasonló alkotóhelyet szeretett volna létrehozni Helembán, a trianoni békeszerződés azonban keresztülhúzta terveiket. A napfényes táj lett örök nyugvóhelye is. 1960-ban hunyt el és került az évtizedekig otthont nyújtó meghitt fészekből a helembai temetőkert lakói közé. Bánsághi elsősorban tájképfestőnek vallotta magát, bár más témákban is maradandót alkotott. „Sokféle témát festettem, arcképeket, figurális jeleneteket, enteriőröket, csendéleteket, de leginkább a tájképeket szerettem. Született tájképfestő vagyok" - vallja 1956-ban papírra vetett önéletrajzában. Művészi és szellemi hagyatékát fia, Bánsághi Tibor, aki 60 éves korában kezdett festeni, és Bánsági Tibor Vince, a helembai művész unokája viszik tovább, akik persze saját útjaikat járják, de az atyai „hozományt" híven őrzik. 32 hídlap
