Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-08 / 44. szám
leírásban többek között ezt olvashatjuk: „Ez a 12 méter magas és 6 méter széles tölgyfa kereszt népünk ősi történelmi múltjának, hazánkat a Pilisből irányító Árpád-házi királyainknak, a Kárpát-medence egymásra utalt népeinek, a Pilisben élt pálosoknak, azaz Hungáriának állít emléket. (...) A pilisi falvak adakozásából állított kereszt fáját Kápolnásfalu és Csíkmindszent ajándékozta. Törzsének 127 évgyűrűjét a Kárpát-medence másik szent hegyén, a Hargitán gyarapította. Az értékeitől megfosztott, zajos világhoz szóló Pilis keresztje mellől nézve a Ziribár-hegyszoros fölött december 21-én, az újjászületés hajnalán friss harcosként ébred az éltető Fény!” A turistapihenőül is szolgáló keresztnél lévő kicsiny fennsíkról alátekintve a pilisszántói Sziklaszínház természettől ajándékba kapott hatalmas fehér sziklakaréjára pillanthat az ember. A Pilis keresztjével szemközt áll a Makovecz Imre építészeti stúdiója által tervezett és a helyiek segítségével a közeli kőbányából idehordott kövekből felépített Boldogasszony-kápolna. A nyers sziklakőből készült boltíves építményt két oldalról egy-egy harangláb egészíti ki. A kápolna előtt kis kiképzett terecske található, az épület pár fokos lépcsője előtt, mintha véletlenül maradt csak volna ott, egy hatalmas, asztalszerű kőtömb áll. Nem újságírói ösztökétől, de a helyből áradó szépséget és nyugalmat keresve tértünk ide most ősszel, így az itt szerzett és leírt benyomások, talán a hely valóban magnetikus erejének betudva készültek. Bent, középen, az oltár mögött a kis terem oldalsugaraiként díszelgő faülőke sor szimmetrikus ívének közepén áll a Boldogasszony hatalmas, szuggesztív szobra. Volt egyszer egy kozmikus álom... ES Komoly képzőművészeti eseményeknél az érdeklődés is komoly. Jómagam, mint „újdonsült" premiernyitó ember az első élmény hatására úgy véltem először, hogy „hát megnyílik egy kiállítás vidéken és slussz". Nem így lett, mert sem a kultúrház, sem pedig az alkotó nem hagyta, hogy szemernyi kétség maradjon afelől: emberi csodáról van szó. Maier-Kránitz László október 17-én nyílt táti tárlata igazi ünneppé tette a premier napját Táton. A tárlat központi darabja, a címadó Kozmikus álom című kép is jól mutatja a kiállítás lényegét, a Teremtő teremtménye is teremt, alkot. Az egymással többszörös kohézióval összeforrt, kifinomult rétegek az építőművészet technológiájának sűrítményéből kiemelve, az úgynevezett dryvit szigetelési eljárással jöttek létre. Az ezzel a technológiával készült plasztikusabb formák, megoldások elkeverednek a színek, többek között leginkább a vatikáni fehér és sárga a profán szürkével és a mindent tudó fehér gipsszel. Jómagam is dolgoztam a dryvittal még pallér koromban, s ismerem, hogy amit ennek a rendszernek a hálója megfog a spaklival hozzákent anyaggal együtt, az már„az örökkévalóságnak készül". Elhisszük-e az újkori szakik eme hozsannáját? Tegyük meg, de adjuk hozzá, az emberi építők álmának mottóját: a múlhatatlanság illúziója szükségszerűség. Maier-Kránitz László ezúttal is a szent jeleneteket, a meditativ közegeket, a valóntúliság igazságát tette láthatóvá alkotásain. Csupa olyan látomás ez, melyek nélkül mit sem ér az emberi élet, melyek elhagyásával nem magnetikus, de értéktelen és pusztulat áldozata csak a lét. (A képek november 7-én búcsúztak Táttól, azokat később az interneten is közzéteszi majd az alkotó.) hídlap 37
