Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-08 / 44. szám
közügy Hamar munka ritkán jó Szokatlan iramot diktálnak az Eszterhtdlap 13 gomi Vár Fehér tornya védőtetejének építtetői: a szeptemberben megkezdett munka során a héten odáig jutottak, hogy már a fém tartógerendákkal balanszírozhatnak. Furcsa. A sietség abban az esetben különösen gyanús, amikor az amúgy és egyébként lassú üzemmódú (szak-) hivatalok, amik ráérős nyugalommal bólintanak csak rá a dolgokra, hirtelen, gyorsan és megváltozhatatlan tűnő elszántsággal döntenek. Ez a kapkodás legyen számunkra minden túlreprezentált nyilatkozatnál beszédesebb. Intő. Merthogy például a Kanonoksor felújítása kapcsán az illetékes hatóság „lassú víz partot mos" típusú hozzáállása jelentősen késleltette a beruházást; most viszont minden villámsebesen és mi tagadás, érzékeljük a párhuzamot: kampányszerűen történik a királyvárosi erődítmény Fehér tornyának a renovációja során. Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízást adott a Várhegy déli részén álló, úgynevezett Fehér torony teraszfelületének és az alatta lévő Vitéz János-studiolo (a híres érsek dolgozószobája) védelmére építendő fedőtető elkészítésére. Olyan szempontból mindenképpen önkényesen, hogy a studiolo, a Zodiákus-ív és a híres freskó - ami lehetséges, hogy az olasz reneszánsz legenda, Sandro Botticelli alkotása - megóvása néhány millió forintból megoldható volna, nem volna szükség egy az eredeti erődítést megcsúfoló, megcsúfító felépítmény létesítésére, ami majdnem százmillió forintot kóstál. S ami nem képes igazán érzékeltetni az egykori - XV. századi - impozáns, Magyarországon és Európában egyedülálló reneszánsz palota nagyszerűségét, az épületegyüttes egy jóval későbbi, XVIII. századi, a történelem viharai - a török hódoltság és a felszabadító harcok - által erősen megrongálódott küllemi és az originálisnál jóval szerényebb tartalmi alapokra helyezi a XV. századi torony jelzésszerű utánzatát. Amiről csakis az alapos szakmai felkészültséggel rendelkező régészek, művészettörténészek és építészek képesek elképzelni, hogyan is festett valójában. Igaz, hogy ehhez nekik is „izomból" hunyorogniuk kell. Nehezen érthető a kapkodás és ahhoz járuló gyors pénzköltés cselekménye, ami olyan, mint hogyha az építtetők attól félnének: amennyiben most nem költik el a rendelkezésre álló pénzt, nem kapnak soha többé. Pedig ez a beruházás normális esetben tényleg hosszú előkészítést és bőséges anyagi forrásokat követel - akár bizony milliárdos kiadást is jelentve. Hiszen ez a vár egy történelmi műemlék, nemzeti kincs, szimbólum, nemcsak Esztergomnak fontos, hanem minden magyarnak, mert a históriánk szerves része. Egyáltalán nem mindegy, hogy csupán úgy odaskiccelik a Várdombra, vagy valóban rekonstruálják (ahogy egyébként az elszabott Lovagtermet is kellett volna). Az Esztergomi Vár Lipót-teraszának szabálytalan bontásával az illetékesek már az első körben, augusztus 20-ára végeztek is. Ezen a héten pedig behelyezésre kerültek a provizórikus tetőt tartó fémgerendák, azaz a kivitelezők - és a megrendelő - szempontjából csupán néhány lépés kell csupán, hogy elkészüljön a fedés. Elvileg ez is egyfajta megoldása lehetne annak, hogy erőszakosan, egyoldalúan és az esztergomi emberek megkérdezése nélkül pontot tegyenek az ügy végére. De, bízzunk benne, csak elvileg. G.l.
