Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-25 / 42. szám

esztergom ■ ItTElUS BUTtStTÄS ?8M «mmm •ÜUUMtntSTfcS •vnstintsfris 50%-OT IS SPÓROLHATSZ 2 PERC ALATT! iPMrts 2008 Most casco aj Ha m&mí % köti Cép|Ármű É vente egyszer vihetjük át szerződé­sünket másik biztosítóhoz, melyek ok­tóber végén hozzák nyilvánosságra kö­vetkező évi díjtáblázataikat. Alaposan vé­gignézve ezeket, ha kedvezőbb ajánlatot találunk, november hónapban felmond­hatjuk aktuális biztosításunkat, és decem­ber végéig megköthetjük új szerződésün­ket. Alapvetően - hagyományos úton - a váltás nem egyszerű feladat, a legapróbb részletekre is oda kell figyelni, ám az iga­zán ügyes autótulajdonosoknak jövőre akár több ezer, sőt több mint tízezer fo­rint is a zsebünkben maradhat, persze, ha okosan váltunk. Sőt mindezt még otthon­ról az interneten keresztül is megtehetjük. A hagyományos módszert választva igen hosszú kálváriát kell bejárnunk, először ugyanis a biztosítók bonyolult díjtábláit kell megfejtenünk, persze ehhez kérhet­jük szakember segítségét is. Ha azonban már megvan a díjszámítás, akkor igazol­tan el kell küldeni postán vagy faxon fel­mondásunkat jelenlegi biztosítónkhoz december 1-ig, az új szerződést pedig december 31-ig kell megkötnünk. Ha vi­szont valaki későn határozza el magát, ak­kor érdemes inkább személyesen bevinni a levelet, mert amennyiben kicsúszunk a határidőből, akkora régi szerződés marad hatályos a következő évre is. A tennivaló­ink azonban még ekkor nem érnek véget, mivel a következő év elején régi biztosí­tónktól be kell szereznünk kártörténeti igazolásunkat, amennyiben ezt az új tár­saság nem teszi meg helyettünk - ahhoz A legegyszerűbb interneten váltani Kötelező év végi biztosítóharc Lenger Varga Péter Lassan itt a november, amely nemcsak a közelgő telet jelzi, hanem az autó­sokért már jól megszokott biztosítók harcát is. Reklámok hada bombázza a gépkocsitulajdonosokat kedvezőbb és kedvezőbb ajánlatokkal, melyekkel jövőre akár több mint tízezer forintot is megspórolhatunk, bár nem árt alaposan utána­nézni a részleteknek. hogy megtegye meg kell adni a régi biz­tosítónk nevét, és a korábbi szerződésünk kötvényszámát -, és azt szintén igazoltan el kell juttatnunk a választott, új biztosí­tóhoz. Ettől függetlenül előfordulhat az, hogy a kártörténet az új szerződésben AO-s besorolással indul, emiatt azonban nem kell megijednünk, mert a társaság köteles 30 napon belül jóváírni előző szer­ződésünk bónusz-malusz rendszerét. Ha mégsem végzi ezt el az új biztosító, akkor személyesen kell eljuttatnunk a kártörté­neti igazolást, mely alapján 15 napon be­lül köteles a választott társaság visszame­nőleges hatállyal módosítani. Ettől a nem egyszerű folyamattól és a vele járó kelle­metlenségektől azonban alkuszcég se­gítségével megszabadulhatunk. Ám még ennél is van egyszerűbb megoldás, ha interneten veszünk igénybe egy kiválasz­tott online alkusz szolgáltatást, melyen keresztül pár perc alatt megtalálhatjuk a számunkra megfelelőt, és elindíthatjuk a teljes váltás folyamatát, a cég szakembe­rei pedig ingyenesen megkötik az új szer­ződést. Sőt a díjkülönbözetet akár még az online kedvezményekkel is tovább növel­hetjük. A legfontosabb azonban, ha vál­tani akarunk, hogy december elsejéig ezt mindenképpen meg kell tennünk. Vég­eredményképpen a következő év elejétől pedig minden hónapban vagy negyed­évente jóval kevesebbet fizetünk autónk fenntartására. KRISCH-CARD AUTÓJAVÍTÓ Bt. % vállalja: M — teljes körű gépkocsijavítást f* — karosszériajavítást l V.'íS»\ — teljes kárügyintézést ti — futóműjavítást — — vizsgáztatást felkészítéssel — szervizmunkát Rövid határidővel! Alkatrészbeszerzés egy nap alatt, -10%, Tel.: (33)502-505, 06(70)381 -8355. 50 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom