Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-25 / 42. szám

Milliárdos beruházások indulnak a városban Felgyorsított gyarapodás Meggyes Tamás polgármester javaslata és a testület döntése nyomán egy korábban még nem látott, 3,5 milliárd forintos fejlesztési program indul Esztergomban. A csütörtöki ülésen tárgyalták az esztergomi képviselők az önkormányzat fejlesz­tési terveit összegző Gyarapodás Programja megvalósításá­nak gyorsításáról szóló előterjesztést. A fejlesztések, beruhá­zások felgyorsításáról tavasszal népszavazáson döntöttek az esztergomiak, a sorrendről fórumokon és kérdőíveken kér­dezték meg véleményüket. A beérkezett válaszok alapján kiderült, hogy az esztergomi­ak milyen irányban érzik szükségesnek a tervek megvalósításá­nak gyorsítását. Első helyen rangsorolták a járdák, utcák építését, második helyen szerepel a magántulajdonban álló, zártsorúan beépített házsorok homlokzatának felújítása, pontosabban az ehhez nyújtott önkormányzati támogatás. Harmadik helyre pe­dig egy új sportcsarnok és városi uszoda felépítése került. Mindezeket figyelembe véve a rangsor alapján arányosítják a „gyorsításra" szánt összesen 3,5 milliárd forintot. Ahogy Meggyes Tamás polgármester fogalmazott, a járdák, utak első helyre sorolása azt is jelenti, hogy mindenkit érintő és megérintő kérdésről van szó. Ezért erre a gyorsításra fordított 3,5 milliárdból 1,5-öt szán Eszter­gom. A leadott szavazatokhoz közelítő arányban 1 milliárdot fordí­tanak a homlokzatfelújításra, jelentős hozzájárulást adva a magán- tulajdonosoknak. A sportcsarnok és az uszoda költséges beruházá­sához pedig a magánbefektetőket is bevonja az önkormányzat. Meggyes Tamás polgármester a múlt csütörtöki testületi ülé­sen elmondta: a márciusban tartott referendum óta dolgozott azon a városháza munkatársaival, hogy felmérjék a járdák, utak állapotát. A másfél milliárd forintos program nyitányaként min­den javítandó felület, minden megépítendő szakasz feltüntetés­re került, hogy az első „gyorsított" városrészben, a Királyváros­ban elindulhasson a munka, és egy-két havonta új városrészek munkáiról is dönthessen a képviselő-testület. Emellett megke­resték a bevonandó partnereket, tervezőket, építőket, akikkel el lehet kezdeni a beruházást. Segítség a felújításhoz Ugyanígy felmérésre kerültek az esztergomi utcák fölé maga­sodó homlokzatok is. A magántulajdonú épületek felújításának önkormányzati támogatásáról már szeptemberben rendeletet is alkotott a Meggyes Tamás vezette helyhatóság. 2 milliárd fo­rintnyi felújítandó homlokzatot jelöltek ki, ebből az első „felvo­násban" 1 milliárdos munka elvégzését tűzték ki célul. Nem az önkormányzat teherviselő képessége szab határt: a városban és környékén rendelkezésre álló kapacitásoknál jóval több szakem­bernek és munkaeszköznek kellene rázúdulnia az esztergomi épületekre ahhoz, hogy még elvégezhessenek. Emellett renge­teg különböző tervet, szabályozást (például utcakép-színtervek) kellene kidolgozni és engedélyeztetni, sok hozzájárulást (példá­ul örökségvédelmi, tulajdonosi) kell beszerezni, sok egyeztetést kell elvégezni, ez pedig sok időt emészt fel. A felújítás első üte­mével érintett terület félszáznál több utcára terjed ki. Új közösségi létesítmények A sportcsarnok és uszoda építésére az új, a déli Kanonoksorba települő felsőoktatási intézmény, a Pázmány egyetem informa­tikai karának kialakításával összefüggésben kerül sor. A város e beruházásnál igyekszik a magántőke közreműködését is elérni, megszerezni. A helyszín, az egyetemi várossá bővülő Várhegy környékének kiválasztása megtörtént, a tervezés és a beruházás elindulásához szükséges összeg pedig immár rendelkezésre áll. A gyorsítás fedezete - amelynek egyes elemeiről a későbbiek­ben részletesen beszámolunk - az a 6 milliárdos lekötött köt­vényállomány, amit tavaly év végén bocsátott ki beruházások fi­nanszírozására a város. se ISKOLABUSZ TERVEZETT MEGÁLLÓHELYEI Tervezett indulás 7 óra 15 perc Zamárd utca—Fárikúti út sarok induló állomás horgász ház büfénél Fárikúti út 55. szám Halastó út beágazás Fárikúti út 46. szám Tó út beágazásnál 11 -es út sarok Fárikúti úti csatlakozó 11-es út buszmegálló Panzió 11-es út buszmegálló Vaskocsma 11-es út buszmegálló Csenkei híd 11-es út buszmegálló Lakópark városban: Vaskapui út Fecske utca 3-as, 4-esre átszállás Bazilika 3-as, 4-esre átszállás Fürdőszálló 1-es, 6-osra átszállás Rákóczi tér Kossuth Lajos utca Hősök tere Az iskolabusz első indulási időpontja: 2008. november 3., , hétfő reggel 7 óra 15 perc Az iskolabusz költségeit a Szent Miklós program fedezi. Jelentkezés: Eck Alajosnál 0630/216-1500 telefon számon lehet. hídlap 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom