Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-11 / 40. szám

sport Megvédte vb-címét Molnár Mónika Világbajnok esztergomi pofonok ww'inyi oeuemore jíuuö O 3 WORLD CADET IflCKBOXING CHAMPION; 7 WORLD JUNIO co wa»0 XING CHAMPION ' ' ív Belecsaptak a lecsóba, pontosabban a bunyóba megyénk kick-boxosai, akik a kemény nyári alapozás után megkezd­ték a második féléves versenyidősza­kot. Ráadásul rögtön magyar bajnoki döntővel és világbajnoksággal, melyen Zrínyi Miklós tanítványai egy ezüst és két bronz mellé, Molnár Mónika révén egy vb-győzelmet is bezsebeltek. A megszokottaknál szerényebb remé­nyekkel indultak útnak megyénk kick-boxosai az idei Kadett és Junior Vi­lágbajnokságra, melyet ezúttal az olaszor­szági Nápolyban rendezett meg szeptem­ber végén a világszövetség. Zrínyi Miklós tanítványainak hatalmas mezőnnyel kel­lett számolniuk szinte minden súlycso­portban. A mérlegelés utáni első verseny­nap felemásan sikerült, a kadettek között ugyanis a legjobb tizenhatban búcsú­zott Szabó Tamás, a juniorok között pe­dig némi meglepetésre a címvédő Molnár Mónika. A négy közé jutásért vívott mér­kőzésen a nyergesi Scheirich Réka is el­köszönt a további küzdelmektől. Sikere­sen vette viszont az első napi akadályokat Ébelle Fruzsina, Buják Tamás, Quintz Nor­bert, Molnár Mónika - light-contactban - és Miskolczi Anett. Másnap számukra már sokkal nagyobb volt a mérkőzések tétje, hiszen itt az ér­mekért folytak a küzdelmek. Legjobbjaink nem is okoztak csalódást. Full-contactban a 48 kilós lányok között Németh Janka ha­talmas bizonyítási vággyal vetette magát a küzdelembe, ám sajnos orosz ellenfele rutinosabbnak bizonyult, így ha szorosan is, de megnyerte a mérkőzést. Ezt követ­te Buják Tamás bunyója, aki nem tudta megismételni az előző vb-n nyújtott tel­VB Eredmények: Semi-contact szabályrendszer: Kadett lány 47 kg 3. Ébelle Fruzsi­na (Dorogi ESE); 5. Scheirich Réka (Zoltek SE); Light-contact szabály- rendszer: Junior lány 55 kg 1. Mol­nár Mónika (Esztergomi KBSE) Juni­or fiú 57 kg 7. BujákTamás (DESE); 74 kg 3. Quintz Norbert (DESE); Full- contact szabályrendszer: Junior lány 48 kg 7. Németh Janka (Zoltek SE) 65 kg 2. Miskolczi Anett (EKBSE) jesítményét, a szövetségi kapitány szerint ugyanis kissé enerváltan küzdött, így vé­gül vereséget szenvedett. Molnár Mónika viszont biztos érmessé vált, miután hor- vát ellenfelét - aki nem sokkal korábban Crikvenicában hazai körülmények között megverte - a mérkőzés elejétől fogva ha­talmas iramot diktálva legyőzte. Az érem színe volt már csak kérdés, amely a követ­kező bunyóban dőlt el, ahol egy nagyon kemény és többnyire szabálytalan len­gyel lánnyal küzdött. Az esztergomi kick- boxos ezúttal is hamar kezébe vette az irányítást, így végül ismét Mónika kezét emelték a magasba. Az EKBSE versenyzőjét Ébelle Fruzsi­na követte, akinek nem igazán a semi- contact szabályrendszer az erőssége, ám mégis remekül helytállt, viszont nem tu­dott mit kezdeni a nála két fejjel maga­sabb ellenfelével. Quintz Norbert a fiúk 74 kilogrammos mezőnyében a maga 70 kilójával nem számított a legesélyesebb­nek, a dorogi kick-boxos küzdelme vi­szont nem ezt igazolta. „Amikor meglát­tuk orosz ellenfelét, azt gondoltuk, hogy egy súlycsoporttal feljebb szólították. Na­gyon kemény küzdelem következett, ahol itt is, ott is kőkemény pofonok estek. Nor­bi ismét olyan küzdőképességről tett ta­núbizonyságot, mint tavaly, amikor az Mosonmagyaróváron a semi- contact OB 2. fordulóján a nyergesújfalui Hirsch Viktor a 63 ki­lósok mezőnyében ismét bizonyí­totta, hogy nem véletlenül magyar válogatott ebben a súlycsoportban, magabiztosan nyerte ugyanis a ver­senyt. A Junior Full-contact Magyar Bajnoki döntő és a low-kick OB má­sodik fordulója Szegeden zajlott, ahol Miskolczi Anett 65 kilogramm­ban aranyérmet szerzett, míg ezüst­érem jutott Németh Jankának és Foltin Ottónak. EB-t megnyerte" - számolt be Zrínyi mes­ter, akinek tanítványa az utolsó menetben olyan hajrát nyitott, hogy ellenfele már nem bírta, így végül győzött. Ezek után a döntőbe jutásért vívott mérkőzés követ­keztek, amely a legkeményebb csatát hoz­ta. A magyar válogatott vezetőedzője sze­rint a küzdelem hevességére utalt, hogy túlzott keménységért Quintz Norberttól levontak egy pontot, míg ugyanezt fran­cia ellenfelétől elfelejtették megtenni. Ez pedig a mérkőzés végeredményét dön­tően befolyásolta. „Megóvtuk a meccset, melyet érthetetlen módon nem fogadtak el, mondván, hogy a vezetőbíró döntési 44 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom