Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-11 / 40. szám

helyi história folytatása volt az ugyancsak a Sorecz család tulajdonába tartozó arany- és elő­hegy! szőlőskert megvásárlása. Ez utóbbi ingatlan bevételi forrást is hozott a gyülekezetnek, melynek veze­tősége úgy döntött, hogy a szőlő évi ter­mését nyilvános árverésen teszik pénz­zé. Ez később módosult, a szüretek után a termést helyi boregyleteknek adták el. A szőlőskert gondozását vincellérnek adták ki, aki a korabeli lejegyzések sze­rint például 1885-ben 30 hektoliter vö­rös- és 43 hektoliter fehérbort készített az itt szüretelt szőlőből. Az eklézsia az ingatlanon található építményeket és más hasznosítható te­lekrészeket is bérbe adott, az így befo­lyó pénz azonban továbbra is kevés volt a templom megépítéséhez. Széki Ala­dár, a gyülekezet lelkésze ezért 1883. augusztus 23-án missziós körútra in­dult az országban. A püspöki engedél­lyel végzett adománygyűjtés a dunántú­li, tiszántúli, erdélyi helyeken történt, megfordult többek között Cegléden, Nagyabonynan, Monoron, Gyöngyösön, Jászberényben, Tiszanánán, Átányban, Miskolcon, Füzesabonyban, Egerben, Tiszafüreden, Sárospatakon, Sá­toraljaújhelyen, Dombrádon, Kisvárdán, Böszörményben, Hadházán és Debrecenben is. A négy hónapig tartó missziós körúton 1547 fo­rint, továbbá 18 korona gyűlt össze, a pénzt a helybéli Ke­reskedelmi és Iparbanknál he­lyezték el. Az így megszerzett összeghez és a hívek további adományaihoz az országos egy­ház is adott támogatást. A templom építésével Húth Miklós és Marterstock József szentgyörgymezői vállalkozókat bízta meg a gyülekezet. A hívek támogatása nem csak pénzben, hanem természetbeni adományok­ban is megnyilvánult. Erről így ír a krónikás: „Ehrenvald Mór helybeli izraelita lakos, a bánya bérlője a templom építéséhez szükséges követ ingyen szállította az egy­háznak. Ugyancsak nagy segít­sze, köztük sok különlegesen értékes darab. Az ország gyülekezeteihez inté­zett „Kérelem” hatására például a sá­rospataki hívők az esztergomi reformá­tusoknak ajándékozták az úgynevezett Rákóczi-kupát, a vésetekkel díszített, ezüstből készült, fedeles pohár ekkor már közel kétszáz éve állt a református egyház „szolgálatában". Ugyancsak távolabbi gyülekezetekből adományoztak felszereléseket az eszter­gomi protestánsoknak az úrvacsoraosz­tásnál használatos bortartót és kannát, de így került Esztergomba egy ezüst po­hár Szomorról, úrasztal a kis-váczi re­formátusoktól, keresztelő kanna Burián Jánostól, az átányi eklézsiától pedig a szintén úrvacsorához használatos ara­nyozott ezüst kehely. Az esztergomi református hitközség­ben a már említett Széki Aladár mellett a 19. század végén Nagy Sándor, Gyalókay Béla, Gartsik-Nagysallai István és Páli Sándor szolgált. A 20. században Csiz­madia Dániel, Bartha Tibor, 1981-től Németh Lajos, majd 2003 decemberétől (a jelenleg is itt szolgáló) Ágoston Csaba lett a gyülekezet lelkipásztora. séget jelentett az építkezésnél Vendland Károlynak, a lábatlani cementgyár igaz­gatójának 40 zsáknyi román cement adománya.” Az említett írásból az is ki­derül, hogy a gyülekezet a pesti harang­gyárba ment a templomhoz szükséges eszközök beszerzéséért, ott két haran­A reformáció ünnepét minden év október 31-én tartják. Ezen a napon az esztergomi reformátusok Petőfi Sándor utcában lévő templomában délelőtt 10 órakor Révfalviné Budai Julianna lelkész tart istentiszteletet. Ugyancsak e napon, este 6 órakor Herczeg Pál professzor vezeti az ün­nepi istentiszteletet. got vásároltak, összesen 647 korabe­li forintért. A templom avatási ünnep­ségére 1889. június 16-án került sor. A ceremónián Pap Gábor dunántúli refor­mátus püspök prédikált, de külön felké­résre az avatón részt vett a katolikus bí­boros, érsek, hercegprímás is. Az épület tehát elkészült, az istentisz­teletekhez szükséges kegytárgyak pedig ugyancsak adományokból gyűltek ösz­Az önkormányzat 2007. decemberé­ben adta vissza a kálvinista közös­ségtől a hatvanas évek elején elra­bolt telkét. Az egykori nővérszállót szociális célokra hasznosítják az esz­tergomi reformátusok. \ Rákóczi kupa hídlap 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom