Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-10-11 / 40. szám
Esztergomban október végéig lehet jelentkezniük a felsőfokú oktatásban részt vevő hallgatóknak és a végzős középiskolásoknak a Bursa Hungarica pályázatára. A városban lakó fiatalok két kategóriában indulhatnak. M int ismeretes, korábban a megyei önkormányzat (amikor még az MSZP-s vezetésű Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés egyik alelnöke Láposi Elza volt), nem támogatta az esztergomi Bursa Hungaricás diákok ösztöndíjait. Akkoriban egyetlen esztergomi diák sem kapta meg a megyétől a jogszabály szerint adható hozzájárulást. Meggyes Tamás polgármester javaslatára elfogadott döntéssel a város azonban ismét csatlakozik a Bursa Hungarica- programhoz. A jelenlegi kiírás 2009 januárjától él, két kategóriában. Az „A" csoportban két felsőoktatási félévre, mind a hatféléves alap-, mind a kiegészítő képzésre kaphatnak bursás támogatást azok, akik már a felsőoktatásban tanulnak. A „B" kategória azok előtt nyílik, akik még középiskolások, de érettségi és felvételi után 2009 őszétől a hat-féléves alapképzésre mennek. Az „A"-ban két, a „B"-ben hat félévet támogatnak. A programhoz Esztergom tízmillió forintot biztosít, a támogatottak száma dönti el, mennyit kapnak fejenként. Miközben Esztergom a gyermekvállalást ösztönző és a gyermeknevelést segítő rendszert létrehozta - a Szent Miklós alapot és programot -, minél szélesebb körben pénzzel és helyben is biztosítani kívánja a felsőfokú tanulmányokat is. Ehhez igyekszik a felsőoktatást új egyetemi, főiskolai karoknak a városba telepítésével bővíteni. A speciális esztergomi támogatási rendszerben saját felsőoktatási tanulmányi támogatási rendszer kialakítását szintén tervezik. Ez, persze körültekintést, ezért időt is igényel. Sajnos a felsőoktatás helyben történő fejlesztését Magyar Bálint, Tízmillió a felsőoktatásban tanulóknak Újra Bursa az akkori oktatásügyért felelős liberális miniszter a 2002-es kormányváltást követően azonnal megtorpedózta. Esztergom még a Pokorni Zoltán-féle fideszes tárcával kötött szerződést, ami garantálta volna egy egyetemi kar városban történő letelepítésének támogatását. Az MSZP-SZDSZ- kormány 2002. májusi uralomra kerülését követően a frissen beiktatott Magyar első intézkedései között a szerződést azonban felmondta. A város természetesen nem adta fel a terveit, legutóbb a Pázmány Péter Egyetem informatikai képzéseinek Esztergomba történő letelepítéséről folytatott tárgyalásokat. Siker esetén a volt Medicor-épület, vagyis a déli Kanonoksor adhat helyet felsőfokú képzésnek. Az önkormányzat és az állam mellett a „Bursa" harmadik pillére a megye. A megyei közgyűlésnek nem kötelező beszállni, tehát nulla forintot is adhatnak - és a korábbi, szocialista vezetés idején annyit is adtak. Érdekesség, hogy akkoriban éppen az a Láposi Elza kérte számon Meggyes Tamás polgármesteren és az esztergomi fideszes vezetésen helyi szocialista képviselőként, hogy adjon, adjanak minél több pénzt Bursára, aki megyei szocialista alelnökként soha nem gondoskodott az esztergomi diákok megyei támogatásáról.-a-n Gardrób szekrény 3750 Sk, 30000 Ft Könyvespolc 750 Sk, 6000 Ft Ágykeret (matrac és ágynemű nélkül) 1613 SK, 12900 Ft Vadgesztenye felvásárlás, 10 Ft/kg Tel.: 06/30-9560-409 Az Önök bútorboltja - Vase nábytkové stúdió MEGNYITOTTUNK! ggpM Nyitási akciókkal és bevezető árakkal várjuk Önöket! Bl OTVORILI SME! Ocakávame Vás otváracími akciami a vyhodnymi cenami! Továrenská 2, Stúrovo (a Plpo mellett) 1 j Fotel ; 7 [ 1238 Sk, 9900 Ft J ‘ T;: 28 hídlap