Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-27 / 38. szám
Tisztelt Párkányi és Esztergomi Polgárok! Tisztelt Régiólakók! Kedves Hídlap-olvasók! Még emlékszem arra, amikor nem ívelt híd Párkány és Esztergom között a Dunán. De - szerencsére - egyre kevésbé. Gyerek- és ifjúkoromban értetlenül álltam a semmibe vesző esztergomi hídcsonk láttán, úgy éreztem, hogy itt mintha a világnak- értelmetlenül - vége volna. Ez az élmény, sok itt élő emberrel közös élményem indított arra, hogy az 1998-as választások előestéjén az itteniek legfőbb kéréseként azt tolmácsoljam Orbán Viktornak - a későbbi miniszterelnöknek -, hogy segítse elő a Mária Valéria híd újjáépítését. ígéretét tettek követték, megegyezés Mikulás Dzurinda szlovák kormányfővel, illetve az Európai Unióval, aminek köszönhetően 2001. október 11-én felavathattuk a régi-új dunai átkelőt. Arra viszont élénken emlékezem, és emlékezni akarok és fogok is, milyen boldog, örömteli arcokat lehetett látni hét évvel ezelőtt a hídon. Hét esztendő vize hullámzott alá a nagy folyamon, a szerzett tapasztalatok legfontosabbika az, hogy a híd- amellett, hogy megszüntette a zsákba-kényszerítettség állapotát és érzését - a lelkeket nyitotta meg, nem csupán fizikai közelségbe hozva az embereket egymáshoz. Amit a világháborúk, a határmódosítások, a rossz politikák elvettek tőlünk, azt ez az újjászületett híd visszaadta: egymáshoz tartozunk, egy a múltunk, közös a jelenünk és a jövőnk. A híd újjáépítésével párhuzamosan megszületett az Ister-Granum Eurorégió - a vidékünk két legnagyobb és legjelentősebb folyójának a latin nevéről, a Dunáról (Ister) és a Gorámról (Granum) elkeresztelt határokon átívelő együttműködési háló -, vele együtt az életünk minden területét átható kooperáció. Már 1999 során Oravec János polgármester kollégámmal eurorégiós folyamatot indítottunk el, amelynek lényegi elemét az képezte, hogy a két város egy egységként, mintegy önkormányzati szövetségként lépjen fel a gazdasági-kulturális-társadalmi és a határ menti együttműködés terén, valamint a település- és a régiófejlesztés területén. Ennek eredményeképpen ma ott tartunk, hogy valószínűleg az első úgynevezett EGTC-együttmüködés, vagyis európai területi együttműködési csoportosulási kooperáció lehetünk Európában, de Kelet-Közép-Európában biztosan mi számítunk az elsőnek. Ami az elsőség dicsősége és példaadási lehetősége mellett azért is fontos, mert lehetővé teszi, hogy azonos érdekeink alapján a nemzeti parlamentjeink által ratifikált nemzetközi szerződések nélkül - de nyilvánvalóan nem azok ellenében - közösen lépjünk fel. Teszem azt, közös fejlesztéseinkhez így hatékonyabban és gyorsabban találhatunk uniós forrásokat. Egy híd mindig többet jelent egyszerű közlekedési műtárgynál: hatással bír a gazdasági és társadalmi viszonyokra. Hatványozottan így van ez az olyan hidak esetében, amelyek korábban szervesen összetartozó térségeket kötnek újra össze. A Mária Valéria híd ilyen építmény. 2001. október 11. óta két olyan, egykor összefüggő határ menti térséget egyesít, amelyek az elmúlt évtizedekben elzárt területeknek számítottak, ahonnan nem vezettek tovább az utak. Hét esztendeje ismét léteznek itt utak, nem torkoltának zsákutcába. Léteznek célok, közös és megvalósítható elképzelések, amik testet is tudnak ölteni. A Mária Valéria híd és az életünk egyik legfontosabb része, a munka, a munkavállalás kapcsán az a példa ötlik fel bennem, hogy a magyar egészségügy legkritikusabb időszakában azért nem mutatkozott az esztergomi kórházban nővérhiány, mert Párkányból és környékéről átjöttek dolgozni a szakképzett nővérek, akik pótolták a hiányzó munkaerőt. A kedvező változások igen bőséges példatárából az is eszembe jut - stílszerűen -, hogy amióta életre hívtuk a Hídlapot, azóta szlovákiaiak és magyarországiak mind a mai napig együtt munkálkodnak a lap hasábjain. De, hangsúlyozom, a legfontosabb, hogy mindettől függetlenül a vidék polgárai egymásra találtak, keresték a közös hangot, és meg is találták. Az újjáépült átkelőnk ahhoz segítette ennek a vidéknek a lakóit, hogy a lelkükben-szívükben, elméjükben az „odaerőszakolt" határokat lebontsák. A Mária Valéria híd otthonosabbá, emberibbé tette a mindennapjainkat - amit nem is veszünk észre, de ez így van rendjén. Az élet visszatért a rendes kerékvágásába. És ez jó. Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere Tisztelt Olvasó! Engedje meg, hogy örömmel és nagy tisztelettel köszöntsem Önt közös kincsünk, a híd átadásának újabb évfordulóján. Megkülönböztetett figyelemmel köszöntöm testvérvárosunk, Esztergom város polgárait, hiszen a megvalósulásban való bizodalmuk, hitük, igenlő szándékuk híján az út az első civil megmozdulásoktól az utolsó hídelem beemeléséig minden bizonnyal még inkább rögösebbre sikeredett volna. Mára már a közös szándék érvényesítésének, az együttgondolkodás és együvé tartozás érzésének jelképévé válhatott országszerte, és talán mindkét hazában. A múltbeli álom ma ott feszül a folyó fölött megnyitva az elfeledett rossz emlékű zsákutcák végét, hogy a már - már elsorvasztott országrészekbe örömmel térjen vissza az élet, az élet, amilyent ez a vidék már majdnem elfelejtett. Gazdagodtunk, a kincsre pedig vigyáznunk kell! Vigyáznunk kell, s ezért térségünkben valamennyiünk feladata a mindenkori hatalmaktól, s a jelen nem mindig bíztató történéseitől függetlenül, egymást bíztatva, megőrizni a kincset az elért szabadságot, ha úgy tetszik őrizni a hidakat a szó fizikai és szellemi értelmében egyaránt. A mi dolgunk úgy élni együtt ebben -ama már határok nélküli - térségben, hogy az példaként szolgálhasson, és ne vethessék itt meg lábukat sötét, a másság elfogadására képtelen erők. A mi dolgunk úgy fölnevelni gyermekeinket, az utánunk jövőket, hogy megértsék, anyanyelvűk, kultúrájuk, szülőföldjük szeretete, mely egyúttal identitástudatuk záloga is, nem lehet hivalkodó, és nem jelentheti másokénak elutasítását. Pontosan egy sokszínű, több kultúrából táplálkozó térségben kell, hogy tudjunk így élni és így tenni, hiszen nem engedhetjük, hogy kárt szenvedjenek hídjaink és elért szabadságunk. Szép Rudolf, Párkány alpolgármestere hídlap 9
