Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-20 / 37. szám

helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Leánynevelés a Vízivárosban (2. rész) Múlt heti számunkban az esztergomi leánynevelés históriájának azon ré­szét tártuk az olvasók elé, mely a vi­lágháborút követően a „Dobó Katalin Gimnázium-ág” felé folytatódott. Az az intézmény 1989-ben nyitotta meg új kapuit a Bánomi városrészben. A nagy múltú intézmény Vízivárosban maradt másik, főként az egészségügyi oktatással kapcsolatos részét ezúttal mutatjuk be. Iskola a háború előtt és alatt Az egészségügyi oktatási leánynevelő in­tézmény múltja megismeréséhez fontos adalék az alapító rend története. A Szat­mári Irgalmas Nővérek közösségéről és ^ Szent Erzsébet legendája , . II. Endre és Gertrúd gyerekeként született Erzsébet, «*, akiről már 4 éves korában feljegyezték, hogy oly buz­> gón imádkozott a templomban, hogy messze kitűnt társai közül. Feljegyezték még gyermekkoráról, hogy amit kislány korában ajándékul kapott, abból min­dig tizedet adott a szegény leányoknak, és arra buzdította őket, hogy gyakran imádkozzanak. A kor szokásainak megfelelően nagyon korán, már 4 éves ko­rában eljegyezték Thüringia leendő grófjával, Lajossal. A kis Erzsébet jóságával és kedvességével hamarosan megnyerte a vár népét, s a nála 7 évvel idősebb Lajos szívből megszerette. Erzsébet és Lajos házassága legendásan szép és bol­dog volt. A szentéletű asszony nagy házat építtetett, ahová befogadta a zarán­dokokat és koldusokat, a betegeket pedig ápolta. A szentföldi hadjáratban Lajos életét vesztette, és ettől kezdve Erzsébet számára már nem jelentett otthont az udvar. Gyermekeivel együtt el kellett hagynia a várat. Sokat nélkülözött, de béke­tűréssel viselte megaláztatásait. Erzsébet a szolgáló szeretethez az imából kapta az erőt. Imádság közben gyakran látták ragyogni arcát. Özvegyi javaiból kórházat rendezett be Marburgban, ott szolgálta a betegeket - a ferences harmad rend ruhájában - egészen 1231 novemberében bekövetkezett haláláig. Akik sírját hit­tel keresték fel meghallgatást, gyógyulást találtak. Pöltl Zoltán ennek rendszerváltást követő utódjáról az iskola honlapján találtunk egy rövi- debb dolgozatot. A magyar alapítású szerzetes társula­tot Hám János szatmári püspök alapí­totta 1842-ben a magyar leánynevelés akkori, meglehetősen elhanyagolt álla­pota miatt. Az egyházi vezető elsőként hat leányt küldött Bécs elővárosába, Gumpendorfba, az ott működő Irgal­mas Nővérekhez, hogy ott elsajátítsák a tanítás és betegápolás fortélyait. A püs­pök saját székvárosában, Szatmárnéme­tiben Hild József tervei szerint templo­mot, rendházat és zárdaiskolát építte­tett, amely kilenc nővérrel kezdte meg működését. A Szatmári Irgalmas Nővérek a nép­oktatás terén úttörő munkát végeztek. Hatféle iskolatípust létesítettek a II. Ratio Educationis előírásai szerint az óvodától a tanítónőképzőig. Nagy gon­dot fordítottak a szegény gyermekek se­gélyezésére, ebbe beletartozott a tandíj- mentesség, az ingyenes tankönyvek, az élelem és a ruha is. Arisztokrata gyer­mekeket csak akkor vettek fel, ha telje­sen árvák voltak. Az 1848-as szabadság- harc idején a tábori kórházakban már az egész ország területén a Szatmári Ir­galmas Nővérek ápolták a betegeket. Az első főnöknőjük, a tiroli StrasserXaveria volt, aki Ferenc Józseftől Arany-kereszt kitüntetést kapott a sebesültek ápolásá­ért. Az új tagokat Szatmáron, az anya­házban képezték, de ez volt a fiókházak irányító központja is. A Szatmári Irgal­mas Nővérek társasága a történelmi Ma­gyarország területén 1920-ig 47 helyen működött, óvodákban, iskolákban, kór­házakban, árvaházakban és gyermek- otthonokban is jelen voltak. Az intéz­ményrendszer erősségére jellemző, hogy ezeken felül Amerikában (Pittsburgh- ben) és Kínában is letelepedtek, illet­ve fenntartottak intézményeket. Tria­non után három tartomány létesült, az egyik Romániában Szatmáron, a másik Csehszlovákiában, Rozsnyón, a harma­dik pedig Magyarországon, Esztergom­ban. Ez utóbbi helyen volt a tartományi központ. (Jelenleg az általános központ, a Generalat Szlovákiában, Rózsahegyen van.) A második világháború után a ma­gyar tartományban 32 helyen közel 600 30 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom