Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-20 / 37. szám

Trafo Cale kultúra Támogatott honismeret Az esztergomi képviselő-testület kétmilliós pályázati forrásának köszönhetően idén mintegy félezer tanuló utazhatott Felvidék­re, Kárpátaljára és Erdélybe. A tervek szerint a következő évek­ben még több királyvárosi iskolás fedezheti fel tágabb hazáját. A tavalyi évhez hasonlóan idén szintúgy kétmillió forint pályá­zati forrást biztosított az esztergomi önkormányzat képvise- lő-testülete a 2008-as költségvetésből azon középiskolai osztá­lyok számára, akik tanulmányi kirándulás keretében a régi Ma­gyarország történelmi emlékhelyeit keresik fel. Ahogy arról már korábban szó esett, az esztergomi Fidelitas még 2007-ben kezde­ményezte Meggyes Tamás polgármesternél: a helyhatóság bizto­sítson önrészt pályázat útján az ilyen osztálykirándulásokra, hogy lehetőség szerint a királyvárosban tanuló minden fiatal középis­kolai tanulmányai alatt legalább egyszer részt vehessen egy ilyen tanulmányi úton. Ezáltal az anyaországi fiatalok megismerhetik a határon túli magyarság életét és problémáit - természetesen el­sősorban a hasonló korcsoportokét -, kulturális és történelmi ér­tékeit, valamint az ott élő más nemzetek hagyományait. A pályázat beadásának határidejét május 31-éré tűzték ki, a beadott munkák elbírálására pedig az önkormányzat oktatási és ifjúsági bizottságának június 24-i ülésén került sor. Steindl Ba­lázs, az esztergomi Fidelitas elnökségének tagja elmondta, hogy nyolc középiskola tizenöt osztálya pályázott a kétmillió forintos összegre. Az idei tanévben a legtöbb diák Felvidékre, Kárpátal­jára, valamint Erdélybe tervezi tanulmányi kirándulását, ahol fel­keresik a határon túli magyarlakta területek irodalmi és történel­mi emlékhelyeit. A pályázat elbírálásának fő szempontja a ter­vezett út hossza és a kirándulásban részt vevő diákok létszáma volt. Összesen kétmillió forintot szavazott meg a képviselő-tes­tület a tizenöt pályázó osztály közel ötszáz tanulójának, ami diá­konként három-ötezer forintnyi támogatást jelent. Steindl Balázs jelentős eredménynek értékelte, hogy közel fél­ezer tanuló vesz részt a kirándulásokon, és elmondta: őszintén reméli, hogy a következő években újra ki tudják írni a pályáza­tot, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél több esztergomi diák személyesen ismerje meg a határon túli magyarság életét. Hozzáfűzte: szeretnék megköszönni a város képviselő-testület­ének, valamint Meggyes Tamás polgármesternek, hogy kétmil­lió forinttal támogatták a pályázat megvalósulását, felismerve az abban rejlő lehetőségeket és értékeket. G.l. Szeptember 27-én, este szépülő Városközpont koncert a Trafóban! A Trafó Café bemutatja az jiktÁ kávét, csak hogy tudd, milyen az igazi olasz kávé! Vörösmarty utca 15. 125. BABITS MIHÁLY - 1883-1941 MEGHÍVÓ MIHÁLY-NAPI VENDÉGSÉGBE Amelyet a Helischer Józsefvárosi Könyvtárban 2008. szeptember 29-én, hétfőn 17 órától rendezünk meg. Babits Mihály - feleségével, és baráti körével - 1924 és 1940 között többnyire az előhegyi nyárilakban tartotta szeptember végi névünnepét. Idén - az emlékév alkalmából - szélesebb körben szeretnénk tisztelegni előtte ajándékainkkal. Várjuk tehát városunk apraját és nagyját. Főként mindennémű (és persze nemű) diákot és tanárt, továbbá a helyi Babits-em- lékbizottság tagjait. Azokat, akik beneveztek az országos Babits vers - és prózamondó versenyre. Mindenkit aki bátorkodik méltó ajándékkal előállni. Azaz elhozza a Mesternek például legkedvesebb Babits-versét, olvasmányélményét, vele kapcso­latos (találós) kérdését, felköszöntő írását (netán versbe fogalmazva), képet, rajzot, zenét, éneket - hogy ő maga mondja el, mutassa be vagy közvetítőre bízza rá, bármilyen magával hozott hang-és képrögzítőre. Február 29. és augusztus 9. között eddig hat szerkesztett irodalmi-zenei műsort rendeztünk Esztergomban. Akik ott voltak, mindegyiken „csak” közönség lehettek. Ezen a névnapon szerkesztők rendezők is egyben a szellemi ajándékokból közösen gazdálkodva - Kovátsné Várady Eszter, Tóth Franciska, Bánhidy Vajk és Nagyfalusi Tibor segítségével. (Azért néhány kortyra való vörösbort-nem baj, ha éppen szekszárdit - szintúgy képesek vagyunk ajándékszámba venni...) Érkezzék bár 17 óra után - 19 óráig akkor sem késik el, hogy ajándékát átadhassa „hegyi költőnknek” és a valaha róla elne­vezett könyvtárban összegyűlt köznek. Hívószó, másként MOTTÓ: Bármit, csak legyen köze városunk és önmagunk Babitsához. hídlap 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom