Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-13 / 36. szám

Kultúrházak éjjel-nappal Országos rendezvény részeként tartják meg idén is az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közös­ségi Házban a Kultúrházak éjjel-nappal című programot jövő hét szombaton. Az eseményt ezúttal összevonják a Féja-nappal is, mely 2008-ban immár az ötödik alkalomhoz érkezett. A Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény ta­valy volt először Esztergom-Kertvárosban illetve Esztergomban, akkor a közösségi ház mellett a Belvárosi plébánia és a Rácz- templom is csatlakozott az eseményhez. A program tulajdonképpen két részből áll, egyfelől épületlátogatást jelent olyan he­lyeken, ahol építészeti szempontból él­ményt jelent a vizitáció. A Féja Géza Kö­zösségi Ház 2007-ben azért volt érdekes e szempontból, mert sok évtized után ak­kor újították fel ismét az építményt. Más­felől azért is érdemes a programba bekap­csolódó intézményekbe betérni, mert ott késő estig ingyenes és különleges progra­mokkal, műsorokkal várják az érdeklődő­ket már délután 2 órától. Az esztergom- kertvárosi kulturális centrumban most is több érdekességgel készültek a mű­velődésszervezők. Tóth Tamás igazgató örömmel számolt be arról, hogy erre az alkalomra elfogadta meghívásukat az a Németh János István író, aki a közművelő­désről szóló, „A kultúra üzenete" című elő­adásával már többször megerősítette az ország művelődésszervezőit küldetésük­ben. Az író-olvasó találkozónak is felfog­ható előadás után több, a Reneszánsz Év­hez kapcsolódó produkció is szórakoztatja majd a ház vendégeit. Elsőként az ide már­már hazatérő Dinnyés József ad koncertet, a lantos dalos ezúttal Balassa Bálint meg­zenésített verseit adja elő. A líra után egy kétségkívül sokkal prózaibb, ám annál ha­tásosabb program következik, mégpedig a közösségi ház udvarán megtartandó gu­lyásfőzés és vacsora. Az íncsiklandó illatok és finom falatok mellé reneszánsz muzsi­ka dukál majd. A telitöltött bendők tulaj­donosai ezután fotókiállításon, a Carmen tánccsoport bemutatóján, s végül a Féja- mozi előadásain vehetnek részt. Kertvá­rosban ezen az estén Franco Zeffirelli Ró­meó és Júlia, valamint Christian Volckman Renassance című filmjét láthatják. Bízom Benne - Bízom benned p.z. Hétfőtől missziós hetet indít a Belvárosi plébánia. A lelkiségi program a tavalyihoz ha­sonló műsorokkal várja az érdeklődőket Esztergomban, kávéházi beszélgetés, zenés- és színpadi jellegű műsorok, könyvvásár és fáklyás keresztút színesíti a hetet. vezésekor azt kereste, hogy melyek azok a formák, amelyek itt, Esztergomban is megállják a helyüket, amelyekkel az itt élőket meg tudják szólítani. A kávéházi beszélgetés, az utcai programok az elmúlt években sok érdeklődőt vonzottak, a fák­lyás keresztúton is körülbelül százan vet­tek részt, így idén nem újítottak, hanem igyekeztünk alaposabban, körültekintőb­ben megszervezni a missziós hetet. A tel­jes program talán a legnagyobb gyümöl­cse, hogy az idei hetet már nem alkalmi önkéntesek szervezik-segítik, hanem há­rom plébánia híveiből egy állandó, 8 fős - persze még mindig önkéntes - csoport. A programok szervezésében, lebonyolításá­ban a Belvárosi, Vízivárosi és Szent Anna (Kerek templom) közösségeinek tagjai vesznek részt. A hét mottója: Bízom ben­ned. Egy kis szójáték ez, hiszen a D betű a plakátokon és szórólapokon más színű, így alakul ki a „Bízom Benne - benned" mottó. Az előkészületekkor az fogalma­zódott meg a szervezőkben, hogy napja­ink emberének egyik legnagyobb problé­mája a bizonytalanság, kiszolgáltatottság, a váratlan és gyors változások megnehe­zítik életünket. Azt az alapvető biztonsá­got, mely nélkül nehéz az élet, mi „Ben­ne"- Jézusban - találtuk meg. Emellett a transzcendens kapcsolat mellett nagyon fontos a közösség, az emberi kapcsolatok, melyek hitünkből fakadnak - erről szól a bízom „benned" mottó. A szeptember 15- én, hétfői napon induló eseményeken is­mét hallhatóak lesznek keresztény köny- nyűzenei alkotások, de láthatunk panto­mim előadást is. Tavaly nagy sikere volt a gyereksátornak, ahol a Szent Erzsébet óvoda óvónői és önkéntesek foglalkoz­tak a kicsikkel, idén is ide várják a legfia- talabbakat. Készülünk imasátorral is, lesz 'csodapatika'és könyvárusítás. A missziós hét vezérgondolata Jézus szava: „Én vele­tek vagyok a világ végezetéig", és a teljes Szentírás központi helyet foglal el a prog­ramokban is, de idén nem határoztak meg egy konkrét igeszakaszt mottónak. Az idei missziós héten Bízom benned címmel várják az evangélium iránt érdek­lődőket Esztergomban. A Belvárosi plé­bánia egyházközségnél ez a program a korábban itt szolgáló pap, Michels Antal atya indíttatására vált hagyományossá. A hívő közösség idén a missziós hetek szer­15-én, hétfőn este 6 órától a Szamos Cukrászdában (volt Központi Kávéház) Harmai Gábor, Pokriva László és Lak Gábor atyák beszélgetnek a missziós hét­ről. 16-án és 17-én, kedden és szerdán 16 órától 18 óráig a Széchenyi téren zenei programok, pantomim, gyermeksátor, beszélgétősátor és könyvárusítás várja a közönséget. 19-én, pénteken este 9-kor a főtérről fáklyás keresztút indul a Szent Tamás-hegy tetején lévő kálváriához. 30 hfdlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom