Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-13 / 36. szám
A lírikus prológ, avagy újul a remetelak Az ötvenmilliós felújítási munkák kivitelezője, az Esztergomi Építő Kft. vezetője, Both Péter kalauzolta körbe a Híd- lapot az esztergomi Babits-házon, hogy ismertesse a munkálatokat. Még a nyár utolsó napjaiban láttak hozzá az Esztergomi Építő Kft. munkatársai az Elő-hegyi Babits-villa teljes felújításához. A festett falrészletek restaurátori gondoskodást kapnak, és a híres „aláírás-falat" is leszerelték, azokat a Balassa Bálint Múzeum vette gondjaiba, hogy onnan kerüljön vissza a költő felújított lakára. Ezt az az elmés megoldás teszi lehetővé, mely szerint a gondos lírikus (vagy még inkább: előrelátó felesége, Török Sophie) úgy alakította ki a falrészletet, hogy az tulajdonképpen nem is a falon van, hanem csakjóg" rajta, és egészben levehető. Both Pétertől megtudtuk, hogy a tető- szerkezet úgynevezett héjalását, azaz a cserepeket, bádoglemez-borításokat eltávolít- va feltárult a gerendázat, lécezés, mutatva, mi elvégezni-valója lesz az önkormányzati tulajdonú cégnek. Nem kevés. Az évek nem tesznek jót a fából készült ácsolatoknak. A tető pedig éghajlatunkon nem pusztán koronája egy épületnek, de óvó sipkája, még inkább: „kapucnis esőkabátja". Hibáját pedig megbosszulják az ázva gyengülő falak. Ráadásul a villa alapozása sem sikerült erősre, a vizesedés elleni heroikus, ámde eredménytelen védekezésnek a vakolat alatt húzódó vastag bitumenréteg állít„emléket". Megtudtuk, hogy a vakolat eltávolításakor derült ki az is: a cégnek nemcsak a szigeteléssel lesz nehéz dolga. A„ködös tekintetű pesti művész átverésének" virtusa nem állt távol a XX. század kőmíveseitől, de az is lehet, hogy maga a menedékre, remetelakra vágyó lírikus kapkodta el a dolgot. Mindenesetre a kívülről is látszóan több egymást követő fázisban összeállt épület falaiban több vágya állhatott az 1920-30-as évek magyar költészete fejedelmének, mint például cementje vagy téglája... Páratlan utazás A szeptember 19-én reggel nyolc órakor Esztergomból induló és Szekszárdra igyekvő„Babits-hajóra" a Gran Tours Széchenyi téri irodájában tudnak még jegyeket vásárolni. A részletekről a 33/502-001-es telefonszámon lehet érdeklődni. A lábazati vakolat kibontásakor a szét- pergő malterbői fordult-hullott ki nem egy tégla, jegyezte meg az ügyvezető, és elmondta, kiderült az is, hogy a tömörnek látszó falak sokszor hitvány, üreges, egymástól arasznyira rakott, élre állított kettős téglasorokból állnak. Köszönhetően az egykori kivitelezők „leleményességének", vagy a családi kasszát spórolva kezelő asszonyság találékonyságának, vagy a házikóra minél hamarébb vágyó költő sietségének, a felújítást kevés választja el a véletlenül be következő „ bontá stól". Az Elő-hegyi építők azonban vigyáznak. Miközben keresik a további romlás, a gyenge építmény ellenszerét, gondosan felállványozzák a házikót. A feladat nem csekély: nemcsak az eredeti küllemben vállalták a köznyelvben mára villává nemesült lak helyreállítását, de a műemlékvédelem megóvja Babitsunk emlékét attól is, hogy régi küllemű, de új építésű házban kelljen fogadnia látogatóit. így természetesen az „elbontom, hozok új anyagot, és megépítem újból" technika szóba sem jöhet, szögezte le Both Péter. A fenséges kilátást nyújtó üvegezett veranda felett szintén eljárt az idő. A párhuzamos lécezésen látszik, ahogy a vetemedés befelé „hasasítja" az üveglapok szerkezetét. A cserét persze módjával tervezik és végzik, hiszen az eredeti fa- és üveganyag mára már a nemzeti irodalom része. Ugyanúgy a cserépkályha, amihez már a múzeumi restaurátorok tudása is kevés lehet. Ezért keresnek - éppen látogatásunk idején is - hozzáértő kályhást. Nem egyszerű ez a feladat sem: a meleg és száraz idő ideális a kályhaépítéshez, a jól fizető munkák szezonjában jókora, már-már „babitsi módon szofisztikáit rábeszélőképesség" kell egy mester megnyeréséhez. Valószínűleg külön története lesz a kályhához szolgáló kéménynek is, amit mint a költőgéniusz allegóriáit, úgy kell megfejteni, a falban utánaeredve könnyen vesztik ugyanis nyomát a kutakodók. Erről mesélt Both Péter ügyvezető, miközben körbevezetett a nyaraló pőrén álló falai és a támasztékok között, hozzátéve, hogy bár a kihívás meglepte, a cég nem mond le arról, hogy az ötvenmilliós munkát a novemberi határidőre elvégezze. Esztergom nem bánt szűkmarkúan a Babits-emlékházzal: mintegy negyven- milliót fordít a Bazilika, a Duna, a Mária Valéria híd, távolban a Kovácspataki-hegyek és a Strázsa-hegy pompásan széles panorámáját nyitó ház és környékének rendbe hozására. A summa fennmaradó tízmillióját pályázaton nyerte el az önkormányzat, és Esztergom ezzel a munkával is igyekszik méltó módon kifejezni tiszteletét az idei emlékévvel ünnepelt Babits előtt. 10 hídlap