Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-06 / 35. szám
webséta k ultúra Ősök nyomában a neten Internetes kószálásunk közepette nem nehéz a magyar történelemmel foglalkozó site-okra bukkannunk. Különösen igaz ez az Esztergommal, az itt uralkodó királyokkal, fejedelmekkel foglalkozó honlapokra. így leltünk rá Pelzo oldalára. H a beírjuk a keresőbe a pelzo.konyv-e. hu/th-kepesl.html viszonylag bonyolultabb címet, akkor főként a magyar történelem első századaival foglalkozó honlapra juthatunk el. Az oldal tehát elsősorban azoknak szól, akik nagy kedvvel merülnek el a legendás magyar évszázadok históriáiban. A virtuális lapozgatás közben azonban nem csak a történelem epizódjairól és nagy alakjairól olvashatunk, a site szerzői számos illusztráció kíséretében többek között a Szent Korona kapcsán komoly elemzéseket adnak közre. A szerző, szerkesztő - ahogy magát nevezi „Pelzo" - az oldal középső részében régi esztergomi képeslapokat mutatva elemzi a főszékesegyház, a várpalota részleteit. A kiindulópontnak számító oldal bal felén pedig azokat a rovatokat találhatjuk meg, melyek ugyancsak Esztergomról, illetve a városhoz kötődő magyar uralkodókról, s főként Géza fejedelemről szólnak. A nem túl ötletes címek (Kiadvány 1-2-3-4) mellett még található néhány egyértelmű elnevezésű is, mint például Szent Korona és a Méltatlanul. Ezekre klikkelve egyértelművé válik, hogy az említett író nemcsak akkurátus alapossággal vizsgálta, vizsgálja a magyar história legelső évszázadait, de azokkal kapcsolatban számos, ma már ismertebb összefüggésről is beszél közönségének. Az említett opciókra klikkelve így képes összefoglalót olvashatunk Géza fejedelem és Esztergom kapcsolatáról, az esztergomi várban található ősi magyar j uralkodói jelképek és az emberiség ősi I kultúráinak összefüggéseiről. A negyedeik fejezet egy mindenképpen különleges és érdekes epizódot mutat be, azt, amikor Szent István tragikus körülmények között elveszti fiát, Szent Imrét. Külön fejezetet kapott a Szent Korona, melyről e helyen a királyi ékszeren található rejtett üzenetekről írt dolgozatot olvashatjuk el. Akip | fMfítmkról } r Esztergomi Képes-lapok: € uaJUJ mm &ám) Ml tUL 1 IMeflfgndglésl (Képeslapok] (Magyar eicjtet feSfgpSiíB Sajnálatos módon a "születési hely" az 1930- as éveket követően teljes feledésbe merült! 'Könyveim áhar újra fel kellen fedeznem, ismernem, amit a korábbi évszázadok mindvégig tudtak! Megerősítésként: Az 1927. IX. 2. án kelt levelezőlap képoldalán a következő hivatalos magyarázó felirat szerepel: “SZENT ISTVÁN KIRÁLY SZÜLETÉSI HELYE ESZTERGOM" A múlt század eleji képeslapon “A világ legnagyobb oltárképe" szerepel, de jelentősége nem ebben rejlik, hanem abban hogy felsorolja ESZTERGOM NEVEZETESSÉGE« : "Vedd le sarudat, ha Esztergomba lépsz. In született szt. István király, az ezeréves ország megalapítója. A Bazilika helyén vár álon és A SZOBA MEG MA IS MEGVAN, amelyben szt. István született. Ágya helyén oltár áll..." Eme idézet tehát Géza fejedelem MEGLÉVŐ várát is tudatja egyben! Eme képen a feltárások- előtti állapot látható. A ik az úgynevezett "Szent István terem" látható és tárható. A lakótorony emelet) szintje beomlott és földdel feltolton áaapotban van. szintúgy főid «an pihen a ... 1934 et írtak, a gyermekek csoportja játszón in Francisco Jósé de GOYA és öt Goya-Dalí képpár Esztergomban 2008. augusztus 16-2008. október 1 5. Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki és küldje vissza a szerkesztőség címére szeptember 10-ig! A helyes megfejtők között a Goya-kiállításra szóló családi belépőket sorsolunk ki! Előző heti feladványunk megfejtői közül Vig Lajosné (Esztergom) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. Legutóbbi feladványunk megfejtése: 9 5 1 3 4 3 2 1 7 2 4 6 9 7 6 5 9 7 8 3 8 1 2 1 5 8 7 8 3 4 6 5 1 9 3 2 7 8 4 4 9 3 8 7 5 2 6 1 7 2 8 6 1 4 9 3 5 3 6 7 2 T 9 1 4 8 2 1 4 3 8 7 5 9 6 5 8 9 1 4 6 3 2 7 8 4 5 7 2 3 6 1 9 9 7 2 4 6 1 8 5 3 1 3 6 5 9 8 4 7 2 mozirébusz nyerjen jegyet jó válaszokkal! Legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Czahesz Anita lett a szerencsés. Nyereménye egy darab, két fo részére szóló mozijegy, melyet harminc napon belül tetszőleges előadásra | használhat fel, és a szerkesztőségben vehet át. Ezen a héten gengszterfilmekről faggatjuk a mozirajongókat. 1. Ki rendezte a Keresztapa saga-t? , ú 2. Számos film szól a japán maffiózókról, de hogy is hívják őket? 3. Ki ölte meg Jimmy Hoffa-t? A megfejtéseket szeptember 10-ig kell eljuttatni a hidlap@freemail.hu e-mailre, vagy a szerkesztőség postacímére. Múltheti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Jessica Álba 2. Alkonyaitól pirkadatig 3. Underworld 26 hídlap