Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-06 / 35. szám
esztergom ban múlt hét szerdán egész estét betöltő hulladékgazdálkodási fórumot szervezett a Féja Közösségi Házban többek közt Esztergom, Dorog, Kertváros környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteinek részvételével. A fórumot Lőrinczy György okleveles szakmérnök vezette, az előadók összesen négy témában fejtették ki nézeteiket: Horváth Zoltán, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársa a hulladéktermelés csökkentésének lehetőségeiről, Istvánffyné Borsodi Zsófia, környezetvédelmi előadó az illegális hulladéklerakás csökkentésének lehetőségeiről, Medveczki Imre, az ESZKÖZ Kft. munkatársa a hulladékgyűjtés és kezelés ésszerűsítésének lehetőségeiről, Ivanov Mihály képviselő, a KKKB elnöke pedig a Kesztölci úton lévő kommunális hulladék- lerakóval kapcsolatos városvezetési elképzelésekről beszélt a hallgatóságnak. CSŐREPEDÉSEK Egy héten belül három csőtörés is történt Esztergom-Kertvárosban. A múlt hét közepén a húsbolt előtt, néhány nappal korábban, a Dobó István út Kinizsi út kereszteződésében, e hét elején a Tópart úti autóbusz megálló mellett tört fel a csőrepedést jelző víz a felszínre. A szakemberek szerint a hibát a vezetékhálózat ÜGYFÉLFOGADÁSI REND VÁLTOZÁS Az Esztergomi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának (fegyverügyi engedélyek, szabálysértési ügyek) ügyfélfogadási rendje szeptember 1 -jétől: Hétfő: 8.30-12.00,12.30-15.30 Kedd: szünnap Szerda: 8.30-12.00,12.30-15.30 Csütörtök: 12.30-15.30 Péntek: 8.30-12.00 ELHUNYT VARGA LAJOS SZENTGYÖRGYMEZŐI PLÉBÁNOS Szeptember végén (24-én) töltötte volna be a 61. évét. Múlt csütörtök reggel azonban tragikus hír érkezett: elhunyt Varga Lajos esztergom-szentgyörgymezői plébános, kanonok, esperes. Sokakban feltolul a keserűség, mi végre, hogy a jóemberek távoznak el közülünk ilyen korán, erejük teljében. Vigasztalja a hátramaradottakat az, hogy neki már könnyű e föld, a Teremtő hazahívta. Akik ismerték, szerették; tisztességéért, őszinteségéért, közvetlenségéért, figyelmességéért - emberségéért. Változatos életút állt mögötte, 1976. június 19-i pappá szentelését követően káplánként istápolta a híveket Bernecebarátiban, majd Dorogon, plébánosként Kemencén, Tarjánban és Héregen, végül a királyvárosban. Börtönlelkészként is szolgált 200-2004 között. Higgyük el, a halál tünékeny, csak a test porlik el, a benső halhatatlan. Ahogyan Arany János írta:„a lélek él: találkozunk!". Nyugodjék békében. elöregedése okozta, hiszen a hálózat már közel hatvan éves. FELJELENTÉSEK A FÜRDŐBEN Párkány. A párkányi képviselő-testület tagjai már kézhez kapták azt a főellenőri jelentést, amely a párkányi fürdőben történt pénztári vizsgálat eredményeit taglalja. A vizsgálatra azért került sor, mert a város főellenőréhez bejelentés érkezett, miszerint május folyamán pénztári visszaélések történtek a fedett uszodába való beléptetés során. Az eset pikantériája, hogy az ügyben egy olyan alkalmazott ellen irányul a bejelentés, aki a fürdő igazgatójának családtagja, illetve, hogy annak hiányosságokat feltáró felettesét azóta a fürdőből elbocsátották. A főellenőri vizsgálat több pénztári és könyvelési hiányosságot is feltárt. Az esetet a testület jövő heti ülésén tárgyalja. Közben egy másik feljelentés is napvilágot látott, amely a fürdőben alkalmazott szezonmunkások bérezése körüli állítólagos törvény- sértésekre mutat rá. V ÉTTEREM sm titlimm, Gatumyia u. 2/A &Kva; H-V 10-22 szeretettel várja vendégeit a Tesco-val szemben Esztergom, Galagonyás u. 2/a. Pizzából bő választók! Ingyenes házhoz szállítás Esztergom, Lsztergom-Kertváros, Búbánatvölgy, nincs dobozdíj! Rendezvények, családi összejövetelek lebonyolítását vállaljuk. Napi menük elvitelre is. Ingyenes parkolás gyerekeknek játszótér nagy terasz n légkondicionált helyiség. T» Nyitva: mindennap: 10-22 óráig. Rendelés felvétel: 33/313-323 10 hídlap