Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-09 / 31. szám

esztergom Beindul az elektronikus kölcsönzési rendszer Nyitás előtt a Lenger Varga Péter Még tart a nyári szünet az esztergomi könyvtárban, a szak­emberek ugyanis folyamatosan rendszerezik a könyveket. Ennek köszönhetően az augusztus 19-ei nyitáskor ismét köl- csönözhetőek lesznek a védett gyűjteménynek számító hely- ismereti anyagok, ráadásul beindul a könyvtár új, elektroni­kus kölcsönzési rendszere is. J úlius közepén zárt be a Helischer József Városi Könyvtár, ám a könyvtárosok azóta folyamatosan rendszerezték, kategorizál­ták a könyveket, mivel a költözés után még akadt jó néhány mű, mely még dobozokban várta, hogy ismét a felkerüljön a kölcsön­zési listára. „Nem volt olyan hét, hogy ne dolgoztunk volna, mi­vel volt még 677 doboznyi könyv, amelyet ki kellett csomagolni, ezeket mind ki kellett egyenként pakolni, aztán kiválasztottuk belőlük a védett gyűjteménynek számító helyismereti anyago­kat. Nyitáskor így ezekhez már mind hozzá lehet férni'' - részle­tezte Várady Eszter. A könyvtárigazgató hozzáfűzte, hogy ebben az óriási munkában a Dobó gimnázium tanára, Gergely Endre és több tanítványa is a könyvtárosok segítségére volt. Ezeknek a könyveknek a rendezése már megtörtént, ám még a nyári szü­net végén bőven akad adminisztratív tennivalójuk a szakembe­reknek.,^ költözés kapcsán rengeteg könyvet töröltünk az állo­mányainkból, amelynek több oka is van. Akadtak ugyanis olyan példányok, melyből több is volt, de volt, hogy tartalmukban már elavultak, illetve előfordult olyan is, hogy egyszerűen tönkre­mentek. Ezeknek a könyveknek az adminisztrálása folyik még a nyitásig"- folytatta Várady Eszter. A pótolhatatlan könyveket ter­mészetesen megmentették a szakemberek. A dorogi Arany János Városi Könyvtár augusztus 26-tól várja ismét az olvasókat délelőtt 9 órától. könyvtár Az esztergomi könyvtár a nyári szünetben gyerektábort is szervezett, melynek tematikája a várhoz és Szent Ist­vánhoz kapcsolódott. A 15 8-10 éves gyermekek ennek jegyében végiglátogatták az esztergomi múzeumokat, a várat, majd az Arany Sólyom Lovagrend segítségével megismerkedhettek a korabeli viseletekkel, fegyverekkel, ételekkel, életformával, de játékos vetélkedők is gazdagí­tották a programot. Az augusztus 19-ei nyitáskor ráadásul a könyvtár már elektro­nikus kölcsönzési rendszerrel működik. Az új szisztémában min­den olvasó egy vonalkódos könyvtári igazolványt kap, de a szak­emberek a könyveket is ellátják vonalkóddal. így a kölcsönzések­kor a könyvtáros mindkettőt lehúzza egy olvasóval, az adatokat pedig a számítógép rögzíti. Előnye a gyorsaság és az egyszerű­ség mellett még, hogy automatikusan jelzi a lejárati időt is. Mivel azonban megszűnnek a könyvkártyák, így a tervek szerint a ki­vitelkor egy nyomtatványt kapnak az olvasók, mely tartalmazza a kölcsönzött könyv címét, és mennyiségét, melyet természete­sen a könyvtár rendszere is regisztrál. Néhány adminisztratív te­endő az új rendszerrel is akad, de az intézményvezető szerint ezt a nyitásig még megoldja a könyvtár. 16 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom