Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-23 / 33. szám
egy éves a hídlap tettük a néhány évvel későbbi víziónkat: „Jé, te is járókerettel...?" Aztán ezen is röhögtünk, pedig az már nem is olyan vicces. Ahogy múlik az idő, Esztergom utcáit, tereit járva egyre több régi emlék tör elő belőlem például a Bástyával szemben lévő egykori Mackóban, narancssárga műanyag füles bögrében kapható kakaóról, a piac utca elején parkoló velorexről, az Árkádok alatti édességbolt varázslatos hangulatáról, a Kossuth utcai régi méterárubolt recsegő, olajszagú padlójáról, a Széchenyi téri drogéria illatáról, és a Szigeti ABC-ben is kapható csokis tejről, és tojássamponról. A Hídlap munkatársaként akaratlanul is eszembe jut, hogy a gyerekeim majd a hasonló kis emlékfoszlányaikról milyen szép kumentumokat vehetnek a kezükbe, és persze a szerkesztőség születésnapi lázában visszaemlékezem az elmúlt évekre is. A öt, a színes hetilap egyéves. Az első év mindenben a legmeghatározóbb. A gyermek életének első éve a legváltozatosabb, galmasabb, legtöbb bizonytalanságot, sok örömet és bánatot tartogató korszak. Mi, a Hídlap „szülői" most ezen vagyunktól, kesztőség egyetlen női írójaként, az életmódos, háztartásos, nőies, gyerekes témák magától értetődő gazdájaként nem mást, mint hogy Isten éltesse a születésnapost és valamennyi olvasóját. Jó olvasást, jó szurkolást! A világ legegészségesebb dolga a születésnap. Minél több van belőle egy embernek, annál továbbél. Ez a mondása jutott eszembe Henry Youngman humoristának, mikor a napokban elfújtam saját tortám gyertyáit. Ám én idén duplán ünnepelhetek, a Hídlap első hetilapos példánya ugyanis majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, Szent István ünnepén és születésem napján látta meg a napvilágot. Ha egy évet öregszünk, hajlamosak vagyunk értékelni az elmúltat, és mint a jó újságírók a témák esetében, kutattam és rendszereztem. Most azonban ezt nem magamra vonatkoztatva, hanem Esztergom és a környék lapjára. Otthoni rejtekhelyükön megkerestem az összes eddig megjelent Hídlapot, melyet mindenféle önteltség nélkül, egyszerűen büszkén sorba rendeztem, így rendszereztem saját archívumomat. Végignézve fejlődésünket, felidézve nehézségeinket, a szerkesztőség jelene, és talán megelőlegezve a bizalmat az utókorra hagyományozott nyoma, büszkeséggel töltött el. Bár az igazi öröm, amikor hallom, hogy a Kedves Olvasó is hasonlóképpen gyűjti a számokat, vagy amikor a szomszéd szól, hogy hozzak neki lapot, mert hiányzik egy szám. Gyűjti, mert büszke a város eseményeire és az itt élők sikereire, akár közéletről, kultúráról, helyi históriáról, vagy akár sportról legyen szó, melyet sportszerkesztői érzékenységemmel kötelességem is kiemelni. Szerencsére az esztergomi világ-, Európa- vagy többszörös magyar bajnokaink, számos kiemelkedő eredményt elérő sportolóink mindig szolgáltatnak híreket. Hétről hétre akad bőven információ, mi pedig időnként a hírek tengerében kisebb-nagyobb hibákat is vétünk, melyeket már harmadik éve próbálok jómagam is elkerülni. Az Esztergomban most különösen aktuális művész, Salvador Dali mondta: Ne félj a tökéletességtől! Úgysem éred el soha. Azért mi a szerkesztőségben továbbra is törekszünkT6^^!*^^ ....... — 11 Lenger Varga Péter Last minute Ha újságírás, akkor nekem a Rolling Stone és a New York Times szakírója, Hunter S. Thompson a példakép. Thompson annyira egymaga jelentette „a stílust", hogy sajátja is volt neki, mégpedig a gonzo. Először 1999-ben hallottam felőle, amikor a róla szóló életrajzi filmet megnézhettem. Ekkor már közel egy éve gonzo stílusban írtam az Esti Esztergomba és Schlett Pista ugyan szólt párszor a koncertbeszámolókat olvasva, hogy „ezek rock & roll írások", de ezt akkor még nem egészen értettem. Ha valaha, valaki megkérdezné, hogy végül is mi lenne a max., amit szeretnék elérni az újságírói pályán, akkor biztos azt válaszolnám, hogy akkora szerzői szabadság volna jó, mint amekora Hunternak volt. Jelenlegi szerkesztőim a Hídlapot szem előtt tartva persze legfeljebb „oxizmusról" beszélnek, van is bajuk szegényeknek elég. Ugyanakkor, mint az elmúlt négyéves itteni írói munkám során kiderült - Kabdebó Tamás, Bajor Nagy Ernő, Pintér Dezső órái ide, Győrffy Miklós, Vaderna József, Vas István Zoltán órái oda - én mégiscsak ebben az „Egom-City gonzo"-ban vagyok a legjobb. Ez leginkább az olyan rovatokban jelenik meg, melyek a szívemhez közel állnak; a cd, dvd, könyv-, és koncertajánlók,,, vagy a Tárlatjárat. Aztán van itt még valami. Az örökség. Hunter S. Thompson önkezével vetett véget életének. Rövid búcsúlevelében utoljára is cinikus volt, azt írta, halálosan unja az egészet. Hmm. Jó volt H.S.T.-ről, az újságírás misztikumáról meg a gonzo-ról álmodni. Aztán 2003 decemberében bekopogtam a Hídlaphoz, ahol Váczy Pilu fogadott. Mondtam, hogy szeretnék itt dolgozni, ha lehet. Az interjú jól sikerült, a szerkesztő úgy döntött, hogy nekivághatok. Az álom eltűnt, felébredtem. Dr. Gonzo felszállt az utolsó járatra. That was a last minute... Oxi do- Hídlap legmoz- A szerikívánhatok Gábor Éva hídlap 27
