Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-23 / 33. szám

közügy Utcai harcosok: autósok vs gyalogosok Bukovics Krisztián Esztergom legkritikusabb helyeit végigjárva ezúttal kicsit tá­volabb „merészkedtünk": Kertvárost és Párkányt vizsgáltuk meg a mindennapos gyalogos-autós találkozások szempont­jából. Előbbi a városrészen keresztülhaladó 10-es főút, míg utóbbi a Mária Valéria híd forgalma, illetve - a nyári hóna­pokban - a turisták ezrei miatt ad témát rovatunknak. Kertvárosban - a városrész nevére rácáfolva - korántsem „kert­városias" a mindennapi forgalom, nem is olyan nagy túlzással élve már-már „pilisvörösvárias" a helyzet. Ez korántsem hízelgő jelző, lévén hogy a pilisi településen - egyébként szintén a 10-es út miatt - gyakorlatilag folyamatos a kocsi oszlop mindkét irány­ban a település főutcáján. A helyzet’tehát hasonló Esztergom- Kertvárosban is: a napközbeni forgalom csak nehezen elvisel­hető a főútvonal mellett. Esztergom felől érkezvén már a vasúti átjáró környéke is ad némi okot olykor az izgalomra, az itt lévő gyárba bandukoló gyalogosok révén, akikjárda híján az útszélén poroszkálva szembesülnek a munkába járás nem kívánt izgalma­ival. Az igazi kihívás azonban a kertvárosi körforgalomnál kezdő­dik: a teherautók miatt (is) állandóan zsúfolt közúti csomópont minden oldalán zebrák hivatottak segíteni a gyalogosok moz­gását, de a nagy forgalom miatt itt még az autósok között sem zökkenőmentes az elsőbbség biztosítása. Ez annak ellenére igaz, hogy a körforgalom talán a legegyszerűbb és leggyorsabb ke­reszteződés-típus, minimális KRESZ-tudással abszolválható len­ne, mégis sokan küszködnek kihívásokkal a nagy forgalom miatt. Ezen túljutva csak látszólag egyszerű a gyalogos dolga a főútvo­nalon: zebrák ugyan szép számmal keresztezik a 10-es utat, az át- jutás azonban sokszor gyakorlatilag megoldhatatlan feladatnak tűnik, hiszen a zebra nálunk - úgy tűnik - még mindig csak„aján- lás"az autósoknak számára az elsőbbség megadására. Különösen igaz ez az ehhez hasonló, az autósok számára is többletfigyelmet jelentő útszakaszokon, ahol csak lassan, sokszor megállva halad a forgalom, és az átlagosnál sokkal türelmetlenebbek a vezetők. Persze a jogszabályok áthágására ez nem elfogadható indok, mégis, olybá tűnik, mintha itt a szokásosnál is nehezebben ven­nék rá magukat a sofőrök az elsőbbség megadására. Pedig külö­nös figyelemre lenne szükség, mivel meglehetősen sok gyerek is gyarapítja a gyalogosok táborát. Sajnos a mindennapos, egyen­lőtlen küzdelem egy idő után „partizánakciókra" biztatja a járóke­lőket, akik elkeseredettségükben minden létező helyen megpró­bálnak átjutni az úttesten: ahol egy kisjyukat" látnak a járművek között, halált megvető bátorsággal vetik magukat a négykeréken közlekedő„ellenfelek"közé. Esztergom-kertváros helyzete valamennyi városrész közül va­lószínűleg a legnehezebb, és bár számos javaslat született már ennek orvoslására, egyelőre - nem kis mértékben köszönhető­en az állami tulajdonban és kezelésben lévő útnak - megoldás nem született. Párkány felé indulva az első kihívás rögtön a Mária Valéria híd, ho­lott itt - elvileg - világos a verdikt: gyalogosként átkelni csak a két hídfőnél lehet(ne), a Bazilika és a környező táj szépsége azonban AJTO-ABI Átlátható mindennapjainkhoz... Kezünk és szemünk életünk megszokott ré­szei a mindennapokban, mint ahogy a há­zunk egyéniségéhez tartozó nyílászárók is. Modern, klasszikus vagy reprezentatív - az IQ-THERM Bt termékei az Ön legkülönbö­zőbb igényeinek tesznek eleget, legyen az akár a forma, a külső megjelenés vagy a felszereltség. Az igényességet nemcsak termékeink gyár­tásakor, de teljes körű szolgáltatásunk ese­tén is a legfontosabb feladatunknak tartjuk. 15+5%-os kedvezmény! A hirdetés felmutatója +5% extra kedvezményt kap! ESZTERGOM HŐSÖK TERE 15. (A körforgalomnál Mi a kaszinó mellett) SUTTO RÁKÓCZI U. 76. (a 10-es számú főúton) í|.’* arj. ESZTERGOM-KERTVÁROS VÍZIMALOM U. 2 (A Schmidt-villával szemben, az autómosó épületében) www.iq-therm.hu Ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás és ajánlatkészítés E-mail: iqtherm@juropnet.hu , Tel.: 33/887-187, mobil: 30/994-3328, 70/610-6278, 70/327-9382 24 hídiap

Next

/
Oldalképek
Tartalom