Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-12-27 / 51. szám

esztergom felajánlotta, hogy a gyárból elbocsátan­dó esztergomi dolgozóknak munkahelyet igyekszik biztosítani a városi cégeknél. NOVEMBER 1-2. A mindenszentek ünnepén és a halottak napján elhunyt szeretteinkre emlékez­tünk. A kegyeleti ünnepekre Esztergom mindhárom sírkertjét rendbe hozták az Esztergomi Kegyeleti Kft. munkatársai. A Belvárosi temetőben zajlott a leglátvá­nyosabb felújítás: 34 millió forintos be­ruházással megújult és kibővült az iro­daépület, szigetelték a téglakerítést és előtetővel védett urnafalat építettek ki ki­lencven új nyughellyel. Az emlékezés napjai rendbontás nélkül, a halottak emlékéhez méltó módon zajlott. NOVEMBER 4. A Szent Miklós Program keretében bein­dult a városban az ingyenes iskolabusz­közlekedés, mely az egyre inkább be­népesülő üdülőterületi részekről is „ösz­szegyűjti" reggelente a tanulni igyekvő diákokat. A busz 7 óra 15 perckor indul a Zamárd utca és a Fárikúti út sarkától, a Búbánatvölgyi-tavak mentén még három helyen áll meg, majd a 11-es úton egé­szen a Hősök teréig halad és közben min­den megállóban megáll. NOVEMBER 16. A november 12-én ünnepelt Szociális Ak­ció Nemzetközi Napja alkalmából adták át az „Esztergom Rászorulóinak Megsegí­téséért" járó Szabó Erna-díjakat. Idén Fel­földi Éva, a Vaszary Kolos Kórház nyugal­mazott főorvosa és Werni Emma, az Ap­rófalva Bölcsőde vezetője vehette át a megtisztelő elismerést. NOVEMBER 18. Lezárták a belvárosi parkoló egy részét a Fürdő Szálló rekonstrukcióját, valamint a parkoló területén épülő mélygarázs és konferenciaszálloda építését megelőző régészeti feltárások miatt. A parkoló má­sik részét az ünnepek után veszik birtokba a kutatók, akik egy középkori malom ma­radványait feltételezik a földben. Az épít­kezés következő látványos lépése a Zöld­ház bontása lesz várhatóan márciusban. NOVEMBER 23. A Bánomi áttörés második szakaszát érin­tő közműépítések miatt lezárták elsőként a Vörösmarty utcát, majd a Kölcsey utcát. A forgalom az útépítés idején az Irinyi ut­cában halad, ahol megtiltották a gépko­csik várakozását. Bezárt az október 23. óta megtekinthető '56 Esztergomban című kiállítás. NOVEMBER 26. A végéhez közeledő Babits-év megkoro­názása volt a költőóriás születésének 125. évfordulója. Délelőtt ünnepélyesen átadták az Elő­hegyen álló, felújított nyaralót önkor­mányzati képviselők, a Babits-bizottság tagjai, színművészek, művészek, a kul­turális élet képviselői, a szakmai és a ci­vil közönség jelenlétében. A felújítás au­gusztus elején kezdődött 40 millió forin­tos pályázati forrásból, melyet 12 millió forinttal egészített ki Esztergom városa. A tavasztól újra látogatható emlékház új tetőszerkezetet és padlót kapott, több falat kicseréltek és közművesítették az ingatlant. Az emléknap másik jeles eseménye a Széchenyi téren zajlott, ahol leleplezték a tavaly januárban ellopott és megsem­misített Babits-mellszobor újraalkotott változatát, melyet a költő születésének századik évfordulójára készített Borbás Ti­bor szobrászművész. A közel két év alatt számos jótékonysági akción és gyűjtésen az ügyet felvállaló lelkes civilek és vállala­tok adományaiból összegyűlt pénzből az NOVEMBER 3. Elkészült az északi Kanonoksor. Az épületkomplexum most meg­újult tömbjeinek összesen tízezer négyzetméterét teljes egészében a Balassa Bálint Gazdasági Szakközép iskola és Szakiskola több mint ezer tanulója vette igénybe. azóta elhunyt alkotó fiát, Borbás Mártont kérték fel a szobor újraöntésére. DECEMBER 5. Este a Mária Valéria hídon, illetve az Or­szágzászlónál rendezett Összefogás nap­ja nevű fáklyás felvonuláson szlovák és magyar állampolgárok, több száz magyar emlékezett meg a négy évvel ezelőtti, kettős állampolgárságról szóló elkeserítő eredményű népszavazás évfordulójáról. DECEMBER 6. Megérkezett a Mikulás Szent Miklós váro­sába, a Széchenyi térre, ahol, mint minden évben sok-sok boldog gyermek várja. A vi­dám délelőtt programjában szerepelt a Mindszenty József Katolikus Iskola előadása és a Garabonciás együttes Mikulás-műsora. Komárom-Esztergom Megyei Príma Dí­jat kapott az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE. Az egymillió forintos jutalom­mal járó elismerést Tatabányán a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján adták át. NOVEMBER 28. Birtokba vehették a gépkocsik a * * Mária Valéria Mélygarázst a szige- ■ I- 4SM|£MNMllÍ ten, az élményfürdővel szemben. jpSÉ" A város elsőként elkészült föld alatti parkolóházában három szin- Miit IBI-*;;» ten, közel 11 ezer négyzetméteres H fiSSg! * területen 330 gépkocsi-és öt mo- , ált . .., ••*. torkerékpar-parkolóhelyet vásárolt Esztergom Város Önkormanyzata. . ' A mélygarázsban a környezeti ha- - * * ; tásoktól védetten, biztonságos helyen parkolhatnak majd az autósok az ünnepek idején, január másodikáig díjmentesen, később pedig olcsóbban, mint a felszí­nen, hogy ezzel is a rejtett parkolóhelyre vonzzák a gépkocsikat. A mélygarázsba nem csak az autósok, hanem a gyalogosok is betérhetnek, hiszen a korszerű, aka­dálymentes, pelenkázóval felszerelt nyilvános illemhely számukra is nyitva áll. 28 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom