Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-20 / 50. szám
Ágostonná Apáti Gabriella református lelkész „Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;” Ján. 1,4 Karácsonyi Világosság Jézus Krisztus földi születése Isten előre elhatározott döntése volt. Mindent elveszített az ember a bűn miatt. Elveszítette a paradicsomot. Az embernek ebből az állapotból nem lehet kiutat találni, ebből az állapotból, saját erejéből nincs menekvés. Ezért lett csodává. Ezért született meg a betlehemi éjszakában, rongyos istállóban Isten Fia. Ezért lett testté azon az éjszakán az Ige. Eljött a világosság, az élet, mely az emberek világossága. Eljött ebbe a világba, amelyben sötétség uralkodott. Először pici fényként tűnt fel az égen, csillagként vezetve a jászolbölcsőben fekvő gyermekhez a napkeleti bölcseket. Majd mennyei dicsőségként tűnt fel angyalok között, hogy szegény pásztornépet hívjon magához. A Biblia az ember bűneset utáni állapotát a „sötétség és halál árnyékának" nevezi: ez a világ a sötétség helye. Olyan, Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkész Nagy ünnep karácsony. A Hídlap írásai, a város ünnephez méltó rendezvényei, üzletek kirakatai, kínálata csak fokozni kívánja a karácsonyi hangulatot, bizonyítani akarja az esztendőnek ezek a napjai egészen mások, mint bármelyik. Mindenki el akarja hitetni, fontos ez az ünnep az embernek. Karácsony ünnepe valóban fontos, egyedülálló a világon. Ezen a napon annak születésére emlékezünk, és azt imádjuk, aki az egyes emberhez, életünkhöz megérkezett. Ember és Isten kapcsolatának emberi ésszel föl nem fogható mélysége, páratlansága nyílik meg a hívő ember számára karácsony titkát kutatva. Hadd utaljak vissza arra, hogy az egyes emberhez, életünkhöz jött Isten emberi testbe költözve Jézusban. Ha valamiért nehéz ez a nap, itt találjuk meg az okát, miért nehéz. Kedves Olvasó! A szeretet lett nyilvánvaló, és ha nehéz az ünnep, akkor bizony azért nehéz, mert hiányzik életünkből, vagy nem teljes, nem az igazi a szeretet. Nincs velünk, akivel hosszú időn át együtt lehettünk. Esetmint egy sötét szoba, melyben nem látjuk a dolgok igazi formáját. így történhet meg, hogy gonosz dolgokat jónak könyvelünk el, míg a jó dolgoknak nem látjuk a valódi alakját, és ezért ijesztőnek tűnnek. Egészen addig, míg meg nem világítja valami. Jézus azért jött a világba, hogy világosság legyen, hogy megvilágítsa a világ sötétségét, és a dolgok a helyükre kerüljenek: lássuk a jó dolgok jó oldalát, és a rosszakat is teljes valóságukban. Azonban a sötétség megpróbálta kilökni magából a világosságot hozó Jézust, megpróbálta elrejteni őt az emberek elől, megpróbálta elveszíteni emberek által - gondoljunk például Heródes gonoszságára. Mert van sötétség, van gonosz, van földön túli hatalmasság, amely megpróbál beférkőzni az emberek gondolataiba, szívébe, hogy az irányítást átvegye. „Mert nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem fejedelemségek ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonosz lelkek ellen, melyek a magasságban vannak.” Jézus világosságként jött a világba, de a világ sem fogadta be őt. Testté csak azon a betlehemi éjszakán lett, de a testté lett leg hiába vagyunk egy család, minden szétesett, nincsen bizalom, figyelmesség, szívesség, nincs irgalom. Elhagyott a szeretete annak, aki mindent jelentett. Karácsony az igaz, önzetlen, feltétel nélküli, megbocsátani is kész szerétéiről szól, és Urunk segítse át ezeken a napokon azokat, akik vigasztalásra szorulnak, emberi ölelésre, szeretteikre, de nincs, aki hozzájuk érjen, aki igaz szeretettel közeledne feléjük. Ok és mindannyian Isten szavára figyelhetünk a Bibliában: Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Nincs kivétel! Isten ezt tette. Minden embernek Megváltót, Üdvözítőt ajándékozott Fiában. Igen, ajándékozott. Adta és, ha adta, így is van. Fel kell hagynunk a kivételezéssel, a személyválogatással, mások bírálatával. Nem mondhatom, csak azoknak, akik belépnek a templomba, csak azoknak, akik nem tagadták meg Istent, csak akkor, ha..., csak annak, aki.... Mindenkinek adta! Forgassuk a szívükben, mondjuk ki többször mindig más szót hangsúlyozva a mondatban: Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek! Isten döntött. A történelem egy napján elküldte értünk Jézust már nem ismerte meg az a világ, amelynek a teremtésekor ott volt. Nem ismerte meg, ez a világ már teljesen megváltozott. Ez a világ az ember bűnös volta által átalakult, és abba ő már nem illett bele. Ebben a világban sötétség uralkodott, és „az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteik gonoszak”. Nemcsak a sötétség, és az általa teremtett világ nem akarja befogadni, hanem az övéi sem fogadják be. Már a kezdet kezdetén minden fogadó zárva van előtte, csak az istálló szalmáján van helye. Minden ellene támadó sötét erő, pokoli hatalom, a világ minden közönyössége és az övéi mindent elutasító gonoszsága ellenére voltak olyanok is, akik befogadták őt. A keleti bölcseknek felragyogott a csillag, és követték azt. A pásztoroknak a mennyei dicsfény mutatta az utat. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus" a Megváltót. Nem tett mást valójában, csak hűséges maradt, teljesítette szavát. Mindig megtartja ígéretét és beváltja azokat is, amelyek a jövőre vonatkoznak. Eljön dicsőségben, és színe elé állít számadásra. Nagy ünnep a karácsony. Megkönyörült rajtunk és megszabadított ennek a világnak a szorításából. Elvette aggodalmunkat, félelmünket. Egészen más célja, gondolata, jövője, karácsonya és szíve van annak, aki föleszmél, megjelent az Isten üdvözítő kegyelme! Boldog, mert Isten megtartja életét, irgalmas szeretettel van hozzá. Egészen kicserélődhetünk. Egymás felé fordulhatunk, egymásnak kezet adhatunk, meglátogatjuk az egyedül élőt, felhívjuk a távoli rokont, hiszen egészen közel vagyunk egymáshoz Isten ölében. Nem hangulat ez, kirakat, valóságos az igaz szeretet. Egyedül Istenben, és általa mi is elkezdhetjük azt gyakorolni. Wass Albert szavaival a békejobb átnyúl az igazság felett! Ez a szeretet! hídlap 9