Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-20 / 50. szám
Kis karácsonyi ének K arácsony közeledtével rendre mormolgatom magamban egyik, talán legkedvesebb költőm, Ady Endre csodálatos sorait: „Tegnap harangoztak, /Holnap harangoznak, / Holnapután az angyalok / Gyémánt-havat hoznak. / Isten-dicséretre /Mégiscsak kiállók/De boldogok a pásztorok/ S a három királyok’’ Csodálatos, mindent fölülmúló, mindenek fölött való ünnep közeledik. Felejthetetlen gyermekkori karácsonyaim! Amikor, míg az „angyalok díszítették a fát” és elhelyezték alatta az ajándékokat, mi végiglátogattuk a város templomait, hogy megnézzük a betlehemeket és készüljünk az esti nagy ünnepre. Azután, ahogy leszállt az este nagyapám kezébe vette azt a piciny bronzcsilingelőt, melyet máig őrzök: „Gyerekek! Megjött a Jézuska!” Felejthetetlen pillanatok! Mintha torzult volna azóta a világ, mai karácsonyaim inkább a féltés, az aggódás ünnepei. Meddig lehetek még együtt azokkal, akik megmaradtak szeretteim közül? Meddig fogja kézbe a kis csengőt édesanyám Szenteste, és meddig ölelhetem meg másnap édesapámat, testvéreimet, szeretteimet? Álmatlan éjszakáimon Ady Endrét mormolva róluk elmélkedem. Meg mindazokról, akik az estét, éjszakát már magányosan, egy szál gyertya fényénél, valahová a távolba tekintve töltik. Akikről senki nem gondoskodik, akikről senki nem emlékezik meg, akiknek senki nem csilingel egy apró bronzcsengettyűvel. Akik magányosan elmélkednek arról, mi is történik ezen az éjszakán, miközben hűvös szobájukban a negyedik adventi gyertya imbolygó fénye világlik. Pedig a karácsony nem a szomorúság ünnepe! Magányosan is, szegényen is valami csodát sugároz! Föltesszük-e magunkban a kérdést: milyen istenélmény kell még ahhoz, hogy rádöbbenjünk arra a kézzelfogható valóságra, hogy vagyunk! Hogy van világ! Hiszen, amint az esztergomiak körében olyannyira szeretett és tisztelt Barsi Balázs atya mondotta egyik beszédében, mi nem csak atomok, élettelen anyagok vagyunk, hanem élet! Az élet szerzője pedig maga a karácsonykor testet öltött második isteni személy, Jézus. Ez lehet Szenteste mindannyiunk számára minden nyomorúságunkban és minden örömünkben a remény forrása. Mennyien bújnak el az ünnep előtt az összevásárolt holmik sokasága mögé. Még többet, még drágábbat! Pedig ha nem lakik a szívünkben Isten szeretete, semmit nem ér az egész. A szeretet nem materiali- zálható, nem váltható meg díszpapírba csomagolt drágaságokkal, ha közben messze kikerüljük az utcán a hajléktalant, a nyomorultat, a rászorulót. Napjainkban nem könnyű feladat valóban igaz lélekkel készülnünk az ünnepre. Egyetlen út, ha a valóban szegénységben született Jézus Krisztust választjuk példaképül. Jézus bármelyikünknél megszállhat, hiszen kopogtat minden ajtón. Kérdés, hogy beengedjük-e? Jézus karácsonyi kérdése kétezer esztendeje változatlan: „befogadtok-e?"Befogadtok-e ti, akik nem tudtok mit kezdeni napjaitokkal, pénzetekkel, barátaitokkal, családotokkal? Szórjuk szét Szenteste karácsony egyetlen igaz ajándékát, a szeretetett. Akkor lehet Isten ajándéka valóban a miénk, ha továbbadjuk azoknak, akik az Istengyermek szegénységében, kiszolgáltatottságában, heródesi üldözöttségében élnek. Szenteste megjelenik a földön a nagybetűs élet. Az az élet, amelynek mindannyian részesei vagyunk a megváltás által. Köszöntsük hát az egyetlent, az egyszeri és megismételhetetlen életet egymásban a krisztusi szeretet örömében karácsony éjszakáján! Varga Péter Dénes
