Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-13 / 49. szám
exkluzív Balázs István fafaragó 1948-ban született Visken (ma Viskovo, Ukrajna), jelenleg Máramarosszigeten él (ma Sighetu Marmatiei, Románia). Az Ungvári Ipar- művészeti Szakiskola fafaragó szakán végzett. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának a tagja. Méltatói szerint Balázs lstván„a legrejtettebb művészi lehetőségeket is felismeri a fában, női aktjai, torzói e nehezen formálható anyagból is plasztikus, lágy alkotásokat bontanak ki".Több köztéri alkotása áll az öt koronavárosnak nevezett településeken, például a „Koncepciós perek kopjafa", a Kölcsey-emlékszobor, Csík István református tanító-iskolaigazgató emlékszobra, Grünberger Sándor orvos kopjafája Visken. Szűkebb pátriája mellett minden lakott kontinensen megtalálhatók a művei. Az esztergomi Betlehemet 2001-2004 között készítette.- Az első magyar király miképpen kapcsolódott a kompozícióhoz?- Annak apropóján, hogy ezer éve koronázták meg Esztergomban. Meglett tehát Szent István, meg a két angyal is, oldalt. Merthogy a mennyeiek minket védenek és oltalmaznak.- Ön különben hol él, vagy honnan származik?- Máramarossziget vidékéről származom, a Tisza mentéről. Itt élek. Úgymond errefelé is elég nagy történelmi helységek találhatók, az úgynevezett „öt koronaváros”, Máramarossziget, Hosszúmező, illetve Técső, Visk és Huszt. S ezek külön oldalára vannak helyezve a Tiszának is, már értem, hogy a Kárpátaljára, meg ide, Erdélybe.- A betlehem készítését leszámítva, amikor évről évre járt mi- nálunk, milyen gyakran fordul meg Esztergomban?- Hát úgy, hogy mikor mire vagyok meghívva. A múltkor például azért jártam a városban, mert az önkormányzat kérésére Szent István királyunkat faragtam ki, hogy kivigyék Finnországba, és a testvérvárosnak, Espoonak ajándékozzák. Másszor meg akkor, amikor Beckett Szent Tamás szobrát készítettem el, amelyiket a másik testvérvárosba, Canterburybe vittek ki, és úgy tudom, hogy vagy háromszáz ember előtt adták át az angliai barátoknak.- S most - úgy értesültem - Esztergom szentgyörgymezői városrészbe invitálták, ahol szép környezetben állítják fel a betlehemét.- Igen, tegnap este (a beszélgetésre december 3-án került sor - a szerk.) meghívott engem az alpolgármester úr, s mondtam neki, hogy szeretnék is menni, de, most sírjak vagy panaszkodjak, pénzügyileg nem állok jól. Azt mondtam neki, ha hozzá tudnak járulni az utazási költségeimhez, akkor szívesen elugranék.- Készített-e máshol is betlehemet?- Készítettem, de csak kisebb pozícióban, ilyen nagyon kicsiket, különféléket, mert igen szeretem a faragást és ezt a „témát”, de hangsúlyozom, eltérőeket, mert az én szobrászati művészetem olyan, hogy ahányat csinálok, mindig másféle, nem egyforma.- Ezek szerint mondhatjuk, hogy az esztergomi a legnagyobb méretű és szabású betleheme, amit eddigi pálya során alkotott?- Igen. Ha a betlehemeket tekintjük, igen.- Miért éppen a fafaragás vonzotta művészeti területként, ha úgy tetszik: kifejezésmódként? Vagy esetleg foglakozik más művészeti ággal is?- Hát más művészeti területtel nem nagyon. Azt szoktam mondani, a természetgyógyászat, az is a szívem dolga, meg bölléreskedtem is harminchárom éven keresztül, de hát mindez úgy van, hogy mellékfoglalkozásként gyakoroltam. Tudja, szerettem és szeretem elkészíteni a húsokat, disznóhúst meg mindenfélét, és azt mindenki megérzi, ha látszik az a „végeredményen”, hogy valaki szeretettel, élvezettel teszi a dolgát. S az embernek jó, ha örömmel tekinthet a munkájára, mert így érzi, hogy van értelme az életének. És a fa. Máramarosi vagyok, szerintem Máramarosban, Észak-Magyarországon nő a legtöbb. Az biztos, hogy a magyar királyságnak és Európának idefent álltak a legnagyobb erdői. S a fa, az mindig meleg. Hiába kivágják, az én kezem alatt újból él.- Gondolt-e arra, hogy honlap segítségével népszerűsíti az alkotásait, összegzi a munkásságát?- Nincsen honlapom. Azért nem nyitottam, mert azt mondtam, hogy a nem tudom, hány ezer munkámat szerte a nagyvilágban, Európától megkezdve mind az öt kontinensen nem amiatt készítettem, hogy azokban összegyűjtve gyönyörködjek. Ennek nincs így értelme. Akadnak olyan ismerőseim, akik úgy alkotnak, hogy eladnak - megértem őket -, ezért rakják fel a hálózatra a műveiket. Én meg nem. Segítő jelleggel dolgozok, nemrégiben kért meg például a Babes-Bolyai-egyetem egyik (tőlünk való, szigeti) teológus tanulója, hogy faragjak egy keresztet nekik a kápolnájukba. Most mutogassam a világhálón? A szobrászat nálam kicsit karitatív kérdés. Szeretettel csinálom, azért is, mert közben arra gondolok, hogy az ár harminc-negyven százalékát szegényekre, gyerekekre fordítom, de úgy, hogy ne tudják, kitől kapták az adományt. Mert nem szeretem azt, ha tudják. Mert akkor jönnek, gratulálnak, köszönik. Ne tegyék, nem azért tettem. Szeretek visszahúzódni. Azt szoktam mondani, nem én vagyok, hanem az Isten, aki dolgozik bennem. hídlap 27
