Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-03-15 / 10. szám
esztergom Ésszerűsített menetrendek Már folyik a kiértékelése azoknak a kérdőíveknek, melyek alapján az önkormányzat fejleszti a város tömegközlekedési szolgáltatásait. A felmérést múlt hét szerdán végezték középiskolai diákok, akik a nagyobb forgalmat lebonyolító esztergomi buszmegállókban kérdezték ki a buszra fel- és leszálló utasokat, a lehető leghatékonyabb rendszer kidolgozásáért. A fogadóórákon a lakók már több képviselőnek is jelezték, hogy Esztergom egyes pontjain gondok voltak a buszközlekedéssel, nem járt például busz Szentpál, vagyis a déli városrészben a munkaügyi kirendeltség felé, vagy például a kertvárosi temető felé sem, ráadásul új városrészek jöttek létre, ahová egyáltalán nem közlekedik helyi járat. A képviselők többször próbálkoztak a problémák megoldásával, például kimentek a busszal a kertvárosi temetőbe, a munkaügyi kirendeltség felé, illetve Szentgyörgymezőn is átalakult a járatútvonal, de még ekkor is adódtak gondok, akadt ugyanis, hogy a sofőrök a régi útvonalon közlekedtek, kihagyták az új megállókat. A tarthatatlan állapot megoldását végül az önkormányzat vette kezébe, a Vértes Volánnak lejárt közszolgáltatási szerződése az esztergomi közlekedésre, ezt pedig a városvezetés először már csak egy évre hosszabbította meg komoly feltételekkel, majd már egyéves működtetésre kiírt pályázatokon nyerte meg a cég. Az önkormányzat kikötései, feltételei, alapján a Volán elkezd alkalmazkodni a lakossági igényekhez, útvonalat változtat, menetrendet korszerűsít, és frissíti az elavult buszparkot. Első látványos eredményként 2005-től folyamatosan három új buszt állítottak üzembe, egy„szólót (simát)" és két csuklóst, így már nem a megye legöregebb városi járműparkja Esztergomé. Az önkormányzat további terve, hogy a jelenlegi rendszert egy körjáratos, folyamatosan, sűrűn közlekedő buszokkal működő hálózat váltsa fel. Az elképzelés része az is, hogy a helyi járatok menetrendjei illeszkedjenek a helyközi buszokhoz és vonatokhoz, illetve olyan vonalvezetésük legyen, hogy egy-egy településrész egyik és másik végéből ne legyen aránytalanul hosszú vagy rövid út a megállók megközelítése. A koncepció része az új busz- pályaudvarhoz való illeszkedés, amikor az elkészül, akkor lehet véglegesíteni az útvonalakat, megállókat és építeni a fedett várókat, buszmegálló-öblöket. ÁRULÓ VOLT GÖRGEY, VAGY ÁLDOZAT? Az 1848-as szabadságharc története a magyar történelem nagykönyvében fényes lapokra íródott. A hadtörténeti vitás kérdésekről március 10-én Hermann Róbert, a Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltségének vezetője tartott előadás a megyei levéltár Palkovics termében. A rendezvényen számos, vitás kérdést érintett az előadó, akinek a szabadságharc Komárom-Esz- tergom megyei történéseiről szóló könyvét a helyszínen megvásárolhatták a jelenlévők. DZSUNGEL A MINDSZENTY CSARNOKBAN Március 7-én és 8-án este zsúfolásig megtelt a Mindszenty csarnok. Az iskola diákszínpada a Dés-Geszti szerzőpáros által adaptált Rudyard Kipling A dzsungel könyve- feldolgozást fejlesztették tovább. Bégányi Gáborné Juhász Marianna vezetésével a színjátszókor közel egy évig gyakorolt, így nem csoda, hogy az előadás fergeteges sikert aratott. TRÜKKÖS TOLVAJOK Két idős embert fosztottak ki Kesztölcön magukat nyomozóknak kiadó csalók. A leírások alapján feltételezhetően egykori szovjet egyenruhát viselhettek, fejükön tányérsapka piros jelzéssel és hasonló mintázat volt ruházatukon is. Először egy idős asszonyhoz kopogtak be, és különböző ékszereket, pénzt vittek magukkal, majd egy 83 éves bácsitól a vitrines szekrényben tartott 4 millió forintot emelték el. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit tud az esetekről, jelentkezzen a Dorogi Rendőrkapitányság 33/512-777-es telefonszámán, I I I I Akció -10% 5000Ft feletti rendelés esetén 1db ajándék A4-es nagyítás 1O.OOOFt feletti rendelés esetén ajándék névjegykártya Fotóelőhívás A3-as méretig és digitalis nyomda ú Digitális fekete-feneré^" színes nyomtatás, kötészet \ Esztergom, Petőfi u. 2. Tel.: (33)412-100- brossúrák- katalógusok- egyedi naptárak- kártyanaptárak dm 8 hídlap