Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-06-07 / 22. szám
esztergom 00 r“ rv to Szerelem: A munkahelyén vagy a suliban rácsodálkozik majd valakire, akit eddig észre sem vett, most pedig hevesebben dobog a szíve, ha meglátja. Hivatás: Lassítson, mert a nagy hajtásban olyan hibát g követhet el, ami lerombolhatja szépen felépített szak- -sí mai hírnevét. 13 Szerelem: A Mars családi vitát generálhat, a veszekedés pedig alighanem az anyagiak miatt robban ki. ‘c Hivatás: Rengeteg a munkája, és kizárólag ügyes szers“'S vezéssel tudja áthidalni az olyan kritikus napokat, amijz lyen például a kedd és a péntek lesz ezen a héten. S3 LL Szerelem: Az Ikrek jegyben tartózkodó Merkúr, Nap sO és Vénusz a szokásosnál önzőbbé teheti. Úgy érzi, önnek mindent szabad, és e szerint is éli a napjait. N-sí Hivatás: Régóta szeretne változtatni. Most megvan to J! rá a lehetőség, de a siker érdekében ki kell dolgozni a o — terveit. Szerelem: Feltűnik valaki a környezetében, aki feo ledtetni tudja a közelmúlt csalódását, vagy akár még a mostani kapcsolatából is kiszakíthatja az új boldogság ígéretével. Hivatás: A munkahelyi változások arra késztetik, hogy *- jobban összeszedje magát és bizonyítson. Szerelem: A mérge vagy keserűsége még a héten sem csillapodik, haragjában viszont azokba is beleharap, ,jg akik teljesen ártatlanok, 15 Hivatás: A sok papírmunka, vagy egy várható pénzei ügyi ellenőrzés teljesen kimeríti, de tovább nem halóéi gathatja, mert baj lesz! Szerelem: Dühös a világra, pedig igazából csak önmagára kellene haragudni (vagy újdonsült kedvesére, aki cserbenhagyta.) Hivatás: Olyan ajánlatot kap, amit álmában sem gon- =3 dőlt, de amikor igent mond, ne a külsőségeket, hanem E a várható gondokat vegye számba. Szerelem: Alighanem a fáradtsága is hozzájárul, hogy egyre többet zsörtölődik a kedvesével. A 01 hét végén a bolygók segítenek az engesztelésben. -2 Hivatás: Most nem kellene új feladatba kezdeni, in- kább lazítson és tegyen egy kis rendet maga körül. Szerelem: A Vénusz és a Nap szerelmi életében érdekes változásra utal. Az érintéseknek és a szavak- 5 nak különös jelentősége lesz a hét második felében. £• Hivatás: Nem ér annyit az ígért pénz, mint amennyit mérgelődnie kell majd mások hanyagsága vagy irigy- </l sége miatt. Szerelem: Bármennyire hadakozik függetlensége védelmében, a párja rákattintja a bilincset a szívére, ha friss eza kapcsolat, viszont ha már régóta együtt élnek, jg valami közös érdek kovácsolja szorosabbra a frigyet. Hivatás: Nem sok örömét leii a héten a munkában, akkor jár jól, c ha szabadságra megy, vagy a későbbi feladatokat készíti elő. Szerelem: Ha nem tölti a hét végét a partnerével, ne csodálkozzon, hogy kirobban a vita. Azzal viszont aligha vághatja ki magát nála, hogy „az ő érdekében" van mindig távol. Hivatás: A kiadásai alaposan megnőttek, de ez sem -Q elég ok arra, hogy betegre dolgozza magát! Szerelem: Bizonytalan önmagában, s amíg így van, a partnere érzéseit is megkérdőjelezi. A héten történhet 'O valami, ami fordít ezen a helyzeten. .g Hivatás: Amennyiben nem jól „adminisztrálja magát", 'n inkább csak a hibáit veszik észre a főnökei, az erényei > elsikkadnak. Szerelem: Szívesen visszavonulna, egy kicsit csak önmagával foglalkozna. Az önsajnálat nem a legjobb megoldás csalódás esetén! Menjen társaságba. Hivatás: A részletekre nem nagyon ügyel, az ördög vi- 55 szont tényleg ott bújik meg, s a hiba miatt aztán fő- hét a feje. Moziműsor június 7-június 14.: <ű fü JQ *N o Sipos József: Eszter hagyatéka június 6-11., 17 h péntek-szerda. Színes, magyar dráma. 90 perc. Eszter (Nagy-Kálózy Eszter), a hamvaiban is szép úrinő nem vár sokat az élettől, hisz élete valahol véget ért, mikor szerelme, a hűtlen, szélhámos Lajos (Cserhalmi György) nővérét vette el helyette. Lajos táviratozik, hogy húsz év után meglátogatja Eszteréket. Márai-adaptáció. Paul Thomas Anderson: Vérző olaj június 6-11., 19 h péntek-szerda. Színes, feliratos amerikai dráma. 158 perc. Daniel Plainview (Daniel Day-Lewis) egyszerű bányászból lett milliomos olajmágnás, aki ha szükséges, mindenen és mindenkin átgázol, hogy elérje célját. Most mégis emberére akadt egy prédikátor, az ifjú Eli Sunday (Paul Dano) személyében. Oscar-díj 2008! Bereczki Csaba: Életek éneke június 12-15., 17 h csütörtök-vasárnap. Színes, magyar dokumentumfilm 100 perc. Egy faluban, valahol Románia közepén néhány ember állja körbe a 76 éves korában meghalt híres magyar cigányzenész hegedűs sírját. A mester utóda, Jámbor István, becenevén „Dumnezeu" (Isten), aki a csávási banda vezetője. A zene mindnyájuk életének része, akár a levegő, vagy az étel. — Andrzej Wajda: Katyn június 12-15., 19 h csütörtök-vasárnap /16-18., 17 h, 19 h g hétfő-szerda. Színes, feliratos lengyel dráma. 86 perc. OSCAR-JELÖLÉS 2008! Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt - köztük Wajda édesapját - ölték meg egy erdőben. Az 1940-ben meggyilkolt emberek holttesteit rejtő tömegsírokat a német hadsereg fedezte fel 1943-ban. Főszerkesztő: Váczy-H. István • Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Munkatársak: Gábor Éva, Himmler György, Lenger Péter, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Oravetz Ferenc, Pöltl.Oxi" Zoltán • Tördelőszerkesztök: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233.; telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: info@ hidlap.net, apróhirdetés feladás: apro@hidlap.net • Felelős kiadó: Ámon Adrienn ügyvezető igazgató • Kiadó: EHlR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4„ telefon: +36 (33) 510-040 • Nyomdai kivitelezés: TC PRINT; ügyvezető igazgató: Szentmártoni Attila • ISSN 1785-0592. Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny vasárnap 9.00,12.01,17.30, 21.00,2.00 Híradó ism. 9.20.16.35 Kultúrmozgó ism. 12.30.17.50.2.20 e7 ism. 13.30,0.01 Szalon ism-Jnoffin Kasai 14.30 Sportaréna - vendég - Hajnal Tamás, benne: Foci meccs: Sárisáp SIKÉR SE - Siófok BFC 11.17.00,20.50, 23.50 A nap eseménye 18.50,3.20 Köztér 19.50 Előtér ism. 21.20,1.00 Dokumentumfilm ism. - A Fővadász 22.20 Remustra ism.- dr. Csernus Imre előadása 4.20 Dokumentumfilm ism.-Szignó hétfő 9.00 Dokumentumfilm ism. - A Fővadász 12.01 Remustra ism. - dr. Csernus Imre előadása 17.00 A nap eseménye 17.30 Hírek 21.00,2.00 Hírek ism. 17.40 Dokumentumfilm 21.10,2.10 Dokumentumfilm ism. kedd 9.00,12.01,17.30,21.00,2.00 Hírek ism. 9.10,12.10 Dokumentumfilm ism.-17.00 A nap eseménye 17.40 Sportaréna 21.10.2.10 Sportaréna ism. szerda 9.00,12.01 Hírek ism. 9.10,12.10 Sportaréna ism. 17.00 A nap eseménye 17.30 Hírek 21.00,2.00 Hírek ism. 17.40 Maronka Csilla és vendégei - Szabados Zsuuzsa 21.10,2.10 Maronka Csilla és vendégei ism. - Szabados Zsuzsa 18.40 Fősulisokk 22.10,3.10 Fősulisokk ism. 19.30, 4.00 Kultúrmozgó ism. csütörtök 9.00,12.00,17.30,21.00,2.00 Hírek ism. 9.10,12.10 Szalon ism.-Jnoffin Kasai 10.10,13.10 Fősulisokk ism. 11.00, 14.00 Kultúrmozgó ism. 17.00 A nap eseménye 17.40 Köztér 21.10,2.10 Köztér ism. 18.40 Remustra -Boldog Gizella díjátadó 22.10.3.10 Remustra ism. - Boldog Gizella díjátadó péntek 9.00,12.01 Hírek ism. 9.10,12.10 Köztér ism. 10.10,13.10,3.10 Remustra ism.- Boldog Gizella díjátadó 17.00 A nap eseménye 17.30 Híradó 21.00,2.00 Híradó ism. 17.50 el 21.20,2.20 el ism. 18.50 Dokumentumfilm 22.20 Dokumentumfilm ism. szombat 8.00 Önkormányzati Napló 12.01,17.30,21.00,2.00 Híradó ism. 12.30.17.50.2.20 el ism. 13.30,0.01 Dokumentumfilm ism. 14.30 Sportaréna ism. 16.35 Kultúrmozgó 17.00,20.50,23.50 A nap eseménye 18.50,3.20 Köztér 19.50 Fősulisokk ism. 21.20,1.00 Dokumentumfilm ism. 22.20 Remustra ism. - Boldog Gizella díjáatadó 4.20 Maronka Csilla és vendégei ism. - Szabados Zsuzsa 54 hídlap