Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-12 / 27. szám

régió Hídverő Napok a Duna két partján A Hídverő Napoka régió ide­genforgalmi, kulturális, va­lamint bor és gasztronómi­ai bemutatója, célja egyfajta „szellemi híd" szerepének be­töltése a Visegrádi országok eurorégiói között, a 13 éves múltra visszatekintő rendezvény házigazdái idén - csakúgy, mint a legelső Hídverő Napokon - Path és Neszmély voltak. Az idei Hídverő Napok rendezvénysorozata Neszmélyen múlt hét szombaton délután kezdődött a Millecentenáriumi Parkban ti­zenhárom felvidéki és magyarországi település díszzászlóinak és küldöttségének felvonulásával, amit változatos kultúrműsor, tűzi­játék és a rendezvény csúcspontja, a „Csillagmécsesek éjszakája a Dunán"című program követett. A szomszédos Pathon tábortűzzel köszöntötték a vízre bocsátott 2008 mécsest, a rendezvénysoro­zat itt vasárnap kopjafaavatással, gyermekprogramokkal, énekcso­portok fellépésével, kerékpáros bemutatóval és utcabállal zárult. Mindezzel párhuzamosan a Hídverő Társulás tizennyolc köz­sége közül több falu szervezett hasonló jellegű programot, mi Karván jártunk, ahol a rendezvény középpontjába szombaton az erős emberek bajnoksága került. A versenyszámok között szere­pelt egy 420 kg-os traktorkerék gurítása, két 110 kg-os vaskof­fer cipelése 40 méteren, 2 söröshordó időre tartása, valamint egy 110 kg-os farönk ismételt felemelése a versenyző teherbírásának függvényében. Az „erősembereket" a színpadon az esztergomi Carmen tánciskola növendékeinek fellépése és a dorogi zeneis­kola műsora követte, de felléptek a helyi hagyományőrzők, vala­mint Tücsök Nikolett és Virág Cyntia gitár-, illetve hegedűjátékkal kedveskedett a látogatóknak. (Hídlap) A szerencsés egybeesésnek köszönhető, hogy a karvai Hídverő Napok keretén belül múlt hét vasárnap a helyi templomban tartotta aranymiséjét Bartal Károly Tamás O. Praem., jászóvári apát, a falu szülötte, akit minden alka­lommal nagy szeretettel és tisztelettel várnak haza a köz­ség lakosai. Aranymiséjén is többen a templom elé helye­zett kivetítőről figyelték a szentmisét, amelyen a hazai és külföldi egyházi méltóságokon kívül jelen voltak a környe­ző falvak papjai és Búcs lelkipásztora is. THERM BT. Átlátható mindennapjainkhoz... Kezünk és szemünk életünk megszokott részei a mindennapokban, mint ahogy a házunk egyéniségéhez tartozó nyílászárók is. Modern, klasszikus vagy reprezentatív - az IQ-THERM Bt termékei az Ön legkülönbözőbb igényeinek tesznek eleget, legyen az akár a forma, a külső megjelenés vagy a felszereltség. Termékeinkkel Magyarországon az elsők között olyan megoldásokat kínálunk Önnek, melyek Európában a legújabb fejlesztési irányzatoknak felelnek meg. Nyílászáróink, mint az egyediség és a minőség ideális kombinációja tartós megoldást biztosítanak ahhoz, hogy lakása legelegánsabb darabjai legyenek. Sikeres termékcsaládunkat, az IQ ablakrendszert, a legkorszerűbb számítógépes vezérlésű gépek biztosítják a precíz gyártástechnológiát, munkatársaink felkészültsége, lelkiismeretessége pedig a legkiválóbb minőséget. Az igényességet nemcsak termékeink gyártásakor, de teljes körű szolgáltatásunk esetén is a legfontosabb feladatunknak tartjuk. ESZTERGOM HŐSÖK TERE 15. (A körforgalomnál a kaszinó mellett) SÜTTŐ ESZTERG0M-KERTVÁR0S RÁKÓCZI U. 76. VÍZIMALOM U. 2 (a 10-es számú főúton) (A Schmidt-villával szemben, | az autómosó épületében) www.iq-therm.hu Ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás és ajánlatkészítés E-mail: iqtherm@juropnet.hu , Tel.: 33/887-187, mobil: 30/994-3328,70/610-6278,70/327-9382 32 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom