Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-12 / 27. szám
Esztergom legkedveltebb és leglátogatottabb játszótere a Bánomi lakótelepen lévő Máltai játszótér, amely a Játszva megelőzni" program keretében a lakótelepi gyermekek szabadidejének hasznos eltöltését tűzte ki célul. Az önkormányzati támogatással működő játszóteret a biztonságos környezet és a sok játék mellett az állandó szakemberi felügyelet, a fedett játszóház, a vizesblokkok és az ivókút teszi még vonzóbbá. A 2000-ben átadott létesítmény állaga az eltelt nyolc év és a napi 100-150 látogató miatt már kissé megkopott, de még mindig ez számít a város legjobb játszóterének. Az időközben végzett apróbb javítások nagy részét társadalmi munkában oldották meg, a teljes felújítás még várat magára, illetve a pályázati forrásra. Gábor Éva Közel öt éve tudjuk: 2008. december 31-e a legvégső határidő arra, hogy az uniós szabványoknak nem megfelelő, esetenként balesetveszélyes játékokat le szereljék a játszóterekről. Esztergomban három év alatt tizenhét új tér felújítását- kiépítését tervezik, közülük idén ötöt. A tervezés és a beszerzés már zajlik, így talán az őszi nap utolsó sugarai az új má- szókákon érhetik a csemetéket. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a 78/2003. (XI. 27) számú, 2004. február elsején életbe lépett rendeletében szabályozza a játszóterekre vonatkozó biztonsági követelményeket, amelyek valamennyi, közterületen, bölcsődében, óvodában, iskolában, kórházakban, kempingekben és egyéb helyeken lévő kültéri játékszerre érvényesek. A rendelet részletesen szabályozza többek között, hogy csak a szükséges engedélyekkel és tanúsítványokkal rendelkező gyártótól vásárolt, annak szerelési útmutatójának megfelelően beépített elemekkel ellátott, egy kijelölt szervezet által kiadott megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező játszótér üzemeltethető. A jogszabály rendelkezik továbbá a játékok karbantartásáról és az évente egyszer, illetve 2009-től kétévente egyszer kötelező ellenőrző felülvizsgálatokról. A biztonságos eszközök mellett az ütéscsillapító talajról is szól a rendelet, amely 50 centi- méteres vastagságú homok, kavics vagy fakéreg-apríték, illetve gumitégla lehet. Utóbbi költségei ugyan a legmagasabbak, de alacsony karbantartási igénye, időállósága miatt hosszú távon jobban megéri. A rendelet kimondja azt is, hogy a kötelező ellenőrzések során nem megfelelő- nekértékelt játszótereket, tehát valameny- nyi régi, hagyományos típusú vasmászókát, fémláncos-faülőkés hintát, veszélyes csúszdát, betonszegélyes homokozót, betonaljzatot és egyebeket köteles a tulajdonos, illetve üzemeltető 2008. december 31-ig a jogszabály által előírt állapotúra átalakítani, vagy ha erre nincs anyagi forrása, akkor leszerelni. Esztergom képviselő-testülete múlt év nyarán döntött a város területén lévő elavult játszóterek felújításáról, illetve újak létesítéséről. A döntés szerint a következő három évben tizenhét korszerű létesítmény jön létre összesen mintegy 150 millió forint értékben. Ebben az évben öt, jövőre hat, 2010-ben újabb hat játszótér épül fel, illetve újul meg. Petróczy Gyula, a városfejlesztési bizottság elnöke arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy a városi tervtanács éppen múlt héten tárgyalt az új ját20 hídlap Augusztusban elkezdődhet az új terek kialakítása Esztergáiban Ütött a vasjátszoíeTek űtolsp órája