Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-12 / 27. szám

Egyedi megoldással védik a freskókat a Kanonok soron Értékmentés a Varhegy alatt 16 hídlap dosszié Lenger Varga Péter A restaurátori állapotfelmérés után spe­ciális, egyedi építészeti és szerkezeti megoldásokkal védik meg a Kanonok sor felújítás alatt álló palotáinak fali és mennyezeti festményeit, a födémszer­kezetet pedig a terveket készítő épí­tész cég elképzelései alapján mentik át a mába. A munkák az ütemezés szerint zajlanak, és várhatóan szeptemberben fejeződnek be. A z első két Kanonok sori épületet még 2003 év végén vette át a beruházó, ahol azóta a Balassa Bálint középiskola működik, de a tervek szerint őszre az utol­só négy ház is elkészül. Az önkormányzat 2005 második felében bízta meg a Mér- nöképítész Kft.-t a felújítás, illetve az isko­lává történő átalakítás megtervezésére. A város beruházási programjának megfele­lően elkészített engedélyezési és ajánlat- kérési tervek alapos munkát igénylő be­fejezését követően, az építési engedélyt 2006 első negyedévében adta ki az illeté­kes hatóság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. A közbeszerzési eljárást követően, melyet a Reneszánsz Zrt. nyert meg, 2007 elején meg is kezdődhettek a munkák az épületek kitakarításával, valamint az ide­gen szerkezetek eltávolításával. Nagy At­tilától, a tervező cég vezető-szerkezetter­vezőjétől a Hídlap megtudta, hogy ezek után nyílt meg a lehetőség a főpapi palo­ták korabeli architektúrájának és épület- szerkezetének pontos felmérésére, vala­mint a vakolatok és falképek feltárására, kutatására. Ekkor váltak láthatóvá a II. vi­lágháborús bombatámadást követő újjá­építések is. Ezt követőn, még 2007 tavaszán kap­csolódott be a munkálatok előkészíté­sébe Velledits Lajos. A festő-restaurátor- művész megállapítása szerint a kilences és tízes szám alatti épületek első emele­tén értékes, a magyar felvilágosodás íz­lésvilágáról képet nyújtó, az akkori főpap­ság ideáljait tükröző fal- és mennyezet- festések találhatók. Ezzel kapcsolatban Kétnyári Éva hangsúlyozta, hogy minden értéket megőriznek a tervezés és kivite­lezés során. A vezető építésztervező asz- szony munkájának köszönhetően egyéb­ként az épületeken belüli térkapcsolatok a kétszáz éves, eredeti kialakításnak meg­felelően maradhatnak fenn, az egymás­tól eddig elzárt paloták belső kapcsola­tait biztosító közlekedőrendszer pedig jól szolgálja majd az iskola funkciót. A leg­fontosabb viszont, hogy a gondos terve­zésnek köszönhetően a feltárt építészeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom