Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-06-28 / 25. szám

Védekezés a kánikula ellen Sok mindenkit megvisel a kánikula, de elsősorban a kisgyerekek, az idősebbek és a betegek szervezetére hat leginkább. Hogyan védekezzünk ellene, abban a Hídlap egészségmegőrző rovatában ez­úttal is Söröss Jenő háziorvos segít. Kánikula idején bizony meg kell fontolni, hova bújunk a hőség elől délelőtt tizen­egy és délután öt óra között. Söröss Jenő alapvető védekezésként a fejfedő hor­dását, a gyakori zuhanyt javasolja, vagy, hogy időnként locsoljunk magunkra lan­gyos vizet. A hőség elsősorban az egész kis gyerekeket, az időseket és a betegeket érinti. A háziorvos szerint a szervezet idő­sebb korban, minden szempontból már másképpen működik, nem egészen olyan pontosak már a szabályozó mechanizmu­sok, mint fiatalabb korban. A hőszabályo­zás könnyen felborulhat, a hőleadó hatás kisebb, mint amennyi kellene, így meg­marad a szervezetben, megváltozik a sejt­jeink ozmotikus nyomása, a vér sűrűsö­dik, és ez agyi vérbőséget, vagy népiesen hőgutát okozhat,„Ez különféle tünetekkel jelentkezhet, elsősorban a központi ideg­rendszerben, és rosszulléttől kezdve há­nyást, esetleg görcsöket okozhat. Sőt ma­gával vonhatja a folyadékháztartás felbo­rulását is"- részletezte a háziorvos. Söröss Jenő hozzátette, ezek elkerülésére a leg­fontosabb a folyamatos folyadékpótlás, il­letve, hogy reggel és estefelé végezzük el a szükséges tennivalókat, a bevásárlástól kezdve a házimunká­kat. Délben pedig bizony, ha tehetjük, akkor egy sziesztát is be kell iktatni, amel­lett éjszaka, reggel jól át kell szellőztetni a lakást, hogy tartalékoljunk egy kis hűvö­set, tanácsolta a háziorvos. Lenger 70m2-es tégla ikerház 15 millió Ft! 80 m2-es tégla ikerház 16,5 millió Ft decemberi átadással Téglaházak: 140.000 Ft/m2 áron kulcsrakészen bárhol a megyében, vállaljuk a kivitelezést, 38-as porotherm téglából, Zalakerámia burkoló anyagokkal, szaniterekkel és Tondach tetőcseréppel. Telefon: 06-33-42-42-42, mobil 06-70-220-43-80 Kedves Olvasó! Szeretnénk a jövőben még több, Önöket érintő témával foglalkozni, ehhez kérnénk e kérdőív útján segítségüket. Hogy minél inkább az esz­tergomiak tetszésének megfelelően alakíthassuk a Hídlapot, kérjük, szánjon néhány percet az alábbi kérdőív kitöltésére, melyet várunk szer­kesztőségünkben, a Deák Ferenc utca 4. szám alatt személyesen, postán vagy az 500-750 faxszámon. A kérdőív letölthető a www.hidlap.net internetes oldalról is, és elektronikus úton is vissza lehet küldeni az info@hidlap.net címre. A válaszok visszaküldési határideje 2008. június 15 1. ) Melyek a legfontosabb elvárásai a Hídlappal szemben? Objektivitás Tájékoztatás Olvasmányosság Színes, esztétikus megjelenés Sok kép, fotó Megbízható kézbesítés 2. ) Kérjük, értékelje a lap rovatait 1-től 5-ig. (1 - soha nem olvasom, nem szeretem, 2 - nem olvasom, mert nem érdekel, 3 - néha olvasom, 4 - mindig elolvasom, 5 - kedvenc rovatom) Esztergomi hírek Közéleti témákat feldolgozó írások Esztergomi eseményeket feldolgozó írások Programajánlók Portrék Történelmi írások Helytörténeti írások Egészséggel, életmóddal kapcsolatos írások Környezetvédelemmel foglakozó írások Gyermekneveléssel kapcsolatos cikkek Sport Autós írások Önkormányzati rendeletek és hírek Képviselői fórum Olvasói levelek 3. ) Milyen egyéb rovatokat javasolna a Hídlapba? (Több választ is megjelölhet.) Anyakönyvi hírek Egyházi hírek Keresztrejtvény Horoszkóp Orvos válaszol Jogász válaszol Dietetikus válaszol Egyéb:.................................................................................... 4. ) Ismeri-e a Hídlap internetes kiadását ( www.hidlap.net )? Igen, rendszeresen olvasom. Néha rákattintok. Nem hallottam még róla, de a jövőben figyelemmel kísérem majd Nem internetezek Köszönjük, hogy válaszaival segítette a szerkesztőség munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom