Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-06-28 / 25. szám

közügy Az utazással egybekötött termékbemutatók veszélyei A jóhiszeműség ára Gábor Éva Szinte minden héten találunk postaládánkban olyan szóróla­pot, amely lakóhelyünk közeléből induló autóbuszos utazás­ra hív. A kirándulók az igen jutányos útiköltség fejében „ér­tékes" ajándékot, és esetenként ebédet is kapnak, mindezért csupán egy termékbemutatón kell részt venni, ahol azonban sok esetben nem várt meglepetések is érhetik a gyanútlan vásárlót. írásunkból kiderül, hogy mire érdemes vigyázni, ha mégis vállalkozunk. Biztos, hogy jól járunk? A termékbemutatóval egybekötött, kirándulásra csábító szí­nes szórólapok általában egy-két ezer forintért szinte háztól há­zig történő utazást hirdetnek hazánk valamely „vonzó" célpontjá­hoz, például a Balatonhoz, a hévízi gyógyfürdőbe vagy például a gyulai húskombinát mintaboltjába. Az utazásszervezőka legtöbb esetben nem titkolják, hogy a programban szerepel egy kötele­ző termékbemutató is, ahol mindenkit ajándékkal, sőt eseten­ként ebéddel is várnak. A részletes programról általában nem sok minden derül ki előre, de ha a 12 órás programból levonjuk az 5-6 óra utazást és a 3 órányi előadást, akkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy szabad programra, a város nevezetességeinek megcsodálá­sára mindössze 2-3 óra marad. Igaz, hogy a mai költségek mellett vonzónak tűnhet olcsón eljutni egy messzi városba, ám aki ráér hétköznap kiruccanni, általában nyugdíjas, tehát ingyen, vagy 90 százalékos kedvezménnyel utazhat, így például Hévízre oda-vis- sza 770 forintba kerül az út. Éppen ezért, ha élményekre vágyunk, szervezzünk inkább ismerőseinkkel saját magunknak kirándulást! Vásárolj, aztán szórakozz? A program érkezés után rögtön bemutató előadással kezdő­dik, melynek során általában valamilyen egészséges, jóté­kony hatású, és természetesen méreg­drága terméket, például biomatracot, gyapjúágy­neműt, edénykészletet, víz­tisztító-berendezést kínál­nak megvételre. A bemu­tató során egy vagy több üzletkötő azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy soha vissza nem térő lehetőséget mulasztanak el mindazok, akik nem rendelnek azonnal a termékből. A hangsúlyo­zott előnyös tulajdonságok mellett a nagyon kedvezmé­nyes,„csak most, csak itt, csak önöknek" kínált árral is igye­keznek meggyőzni a jelenlé­vőket. Természetesen a vevőket megillető jogokról nem sok szó esik, a kötélnek állt ügyfél pedig előre nyomtatott, apró betűs szerződés aláírásával olyan kötelezettségeket vállal, amit hig­gadtan átgondolva talán sosem tenne meg. Mindezek ellenére rengetegen es nek „csapdába" egy-egy ilyen kirándu­lás során. A képzett üzletkötők annyira meggyőzően érvelnek, hogy sokan azonnal több terméket is megrendelnek. A „sze­rencsésebbek" csak pénzük egy részét veszítik el a döntéskény­szerben kifizetett és visszakövetelhetetlen foglalóval, mások több százezer forintot fizetnek az ígértnél sokszor silányabb, valójában sokkal kevesebbet érő termékért. Sajnos az deelerek fő célpontjai a nyugdíjasok, akiket koruk és jóhiszeműségük miatt könnyebben rá tudnak szedni. Egy interneten olvasható beszámoló szerint előfordult már olyan eset is, amikor az autó­buszon ülő fiatalabb korosztálynak nem kellett beülnie az elő­adásra, nehogy éberségük néhány idős útitársuknak is felnyis­sa a szemét. A szerződésről, és a jogokról Természetesen nem tisztünk lebeszélni senkit arról, hogy részt vegyen és vásároljon az ilyen utakon, ugyanakkor érdemes fo­kozott óvatossággal és a buktatók, valamint a jogok ismeretével felvértezve útra kelni. A helyszínen készülő, általában formailag és etikailag is kifo­gásolható, ám jogilag teljesen szabályos szerződés egy biankó nyomtatvány, amit a vevő adataival egészítenek ki, majd sebté­ben aláíratják, gyakran úgy, hogy az ügyfél el sem olvassa, mihez adta belegyezését. Legfontosabb tehát, hogy értsük a szerződés minden sorát, különösen a gyakran előforduló apró betűs részeket, és ne szé­gyelljünk kérdéseket feltenni a cég képviselőjének. A megálla­podásban feltétlenül szerepeljen az a törvény által biztosított jog, miszerint a vevőt a szerződéskötés napjától, illetve ha a ter­méket csak később adják át, az átvétel napjától számított 8 mun­kanapon belül, indokolási kötelezettség nélkül, az áru teljes egé­szében történő visszaszolgáltatása mellett megil­leti a szerződéstől való elállás. Magyarul 8 napon belül bármikor meggondolhatjuk magunkat, és ezért az eladó sem a foglalót nem tarthatja visz- sza, sem kötbért nem követelhet. Az iratnak tar­talmazni kell annak a személynek a nevét és cí­mét, akinél a vevő az elállási jogát gyakorolhatja, továbbá a szerződésre vonatkozó jogszabályok és azok pontos megnevezése, valamint a jótállási feltételek. Ne felejtsünk el jótállási jegyet kérni! Ha ezek az adatok nem, vagy hiányosan szere­pelnek a kontraktusban, és az ügynök nem haj­landó ezt írásba foglalni, akkor inkább ne kös­sünk üzletet! Ha mégis megtörtént a baj, azaz vásároltunk, és megbántuk a döntést, vagy minőségi prob­léma merült fel a termékkel kapcsolatban, elő­ször forduljunk írásban, ajánlott tértivevényes levéllel a szolgáltatóhoz. Ha ez nem jár sikerrel, marad a bírósági per, il­letve előtte a kereskedelmi és iparkamarán belül működő bé­kéltető testület eljárása. (Cikkünk a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság segítségével készült.) 24 hídlap

Next

/
Oldalképek
Tartalom