Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-06-07 / 22. szám
Kilencedik helyen zárt az EKE Értékelés a palánk alól Lehúzta a rolót a kosárlabda-bajnokság erre az idényre, ráadásul előfordulhat, hogy ebben a formában végleg, a szövetség ugyanis valószínűleg átszervezi az osztályt. Pontos információk erről még nincsenek, arról azonban, hogy az Esztergomi KE hogyan értékeli a szezont, igen. A csapatvezető szerint több volt az együttesben. Tizenhat csapat küzdött az NB II Középmagyarországi B csoportjában, melyben az esztergomi kosaras fiúk tizenhárom győzelemmel és tizenhét vereséggel a kilencedik helyet szerezték meg, így nem sikerült túlszárnyalni, sőt még megismételni sem a tavalyi hetedik helyet. „Egyértelműen látszik a tabellán, hogy egy-két kötelező győzelemmel simán hatodikok lehettünk volna. Több volt a csapatban, nehezen rázódtunk össze, így alapvetően Már beindult az utcai kosár szezonja, az EKE játékosai a nyárra sem búcsúznak a labdától, több rendezvényen részt vesznek a játékosok. Egyelőre azonban még nem tudják hogy hova neveznek, ám az biztos, hogy az augusztus 20-ai ünnepség sorozat része lesz az utcai kosárlabda bajnokság esztergomi fordulója. nem vagyunk elégedettek, mert bennünk volt a hatodik hely"- értékelt Danóczy Ri- chárd. A csapatvezető hozzáfűzte, hogy annyi mindenképpen pozitívum, hogy a hasonló játékerőt képviselő alakulatok közül, az EKE végzett a legjobb helyen.„Őszi vereségekkor sem voltunk nagyon gyengék, látszik a kosárkülönbségből is, hogy szoros meccseket játszottunk. Ezért is végeztünk a kilencedik helyen, mert kevés nagy zakót kaptunk. Tavasszal viszont némileg kiegyensúlyozottabb volt a csapat, több helyről jöttek a kosarak, jobban megoszlott a feladat a játékosok közt, így az ellenfelek figyelmét is könnyebben megosztottuk" - folytatta a csapatvezető, hozzátéve, azt, hogy hogyan tovább egyelőre nem tudják, az NB ll-t ugyanis valószínűleg átszervezi a szövetség, de az esztergomi amatőr csapat mindenképpen tovább kosarazik. Az még ugyan bizonytalan, hogy hol és miből, az azonban biztató, hogy egy-két fiatal kosaras csatlakozott az EKE edzéseihez, az alakulat ugyanis bővülni, igazolni is szeretne. Danóczy Ri- chárd szerint az igazi az lenne, ha legalább egy utánpótlás együttest ki tudna állítani és versenyeztetni az egylet. Ennek kialakítására akadnak ötletek a csapatvezető kosarában, aki ezt akár más egyesülettel együttműködésben is el tudja képzelni. Rózsa Ádám az NB II cjpbó ranglistáján a harmadik helyén végzett 645 dobott ponttal, őt Torma Szabolcs követi 639 kosárral. A rutinos játékos viszont másodikként zárt 276 ponttal a hárompontos listán, míg a büntető dobásokban a harmadik lett. Sikerhalmozó esztergomi úszók Seniorok fiatalos lendülettel Az esztergomi szenior úszók idei legnagyobb kihívásukon, a szentesi nemzetközi versenyen vettek részt múlt hétvégén, melyen az „öregfiúk" öt érmet gyűjtöttek be. Ezt megelőzően Csongrádon is bizonyítottak: a Tátrai-Fónyódi-Havas-Locskai négyes bronzérmet szerzett a 4x50-es gyorsváltóban. Úgy tűnik, mintha egyre több energiájuk lenne az esztergomi szenior úszóknak, versenyről versenyre járnak és rendszeresen fényes érmekkel térnek haza. fgy volt ez május közepén a csongrádi megmérettetésen is, ahol az ország minden pontjáról, sőt még a szomszédjainkból, Temesvárról, Kassáról is érkeztek úszók. A mintegy 250 induló között Tátrai Norbert 50 méteres gyorsban ezüstérmet szerzett, míg az 50 pillangón és 50 háton a harmadik lett. Fonyódi György 100 méteresen pillangóban másodikként úszott célba, míg a 100 gyorsban és 100 mellben a dobogó harmadik fokára állhatott. Havas Tamás pedig 50 méter hát, mell és pillangóban is egyaránt negyedikként zárt. Ám a hármas kiegészülve Locskai Antallal, csapatként a 4x50 méteres gyorsváltóban megszerezte a bronzérmet. Ez a verseny ráadásul jó felkészülésként is szolgált az idei legnagyobb kihívásra, a szentesi XIII. Nemzetközi Szenior Úszóversenyre. A környező országokkal együtt 26 klub képviseltette magát, közel háromszáz versenyzővel. A kétnapos küzdelmek során az esztergomiak ezúttal kétfős csapattal képviseltették magukat.Tátrai Norbert a 33 és egyhar- mad méteres gyors és a 66 és kétharmad méteres háton második lett, míg a 33 és egyharmad méteres hát és pillangó után a bronzérem került a nyakába. Fonyódi György pedig a 33 és egyharmad méteres mellben harmadik helyen végzett, míg a kétszer ilyen hosszú pillangóban a negyediken. hídlap 45