Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-24 / 20. szám
Közlekedni is kifejezetten szórakoztató - legalábbis a tesztelőnek - a Bipperrel, betartva persze a haszongépjárművekre vonatkozó KRESZ- szabályokat. A kis dobozost 1,4-es motorokkal kínálja a Peugeot, jellegéből adódóan szerintem az általunk is próbált gázolajos passzol igazán — a puttonyos oroszlánhoz. A nyolcszelepes, 70 lóerős, 160 Nm-es csúcs- nyomatékú (a Citroen ugyanezzel, a FIAT az 1,3-as, 16 szelepes Multijet-tel - 75 LE, 190 Nm - kínálja kis dobozosát) dízel pontosan annyit ad, amennyire szükségünk van az érvényes sebességhatárokon belül elérhető leggyorsabb áruterítésre. Mindeközben pedig komoly összegeket spórol meg vállalkozásunk számára a benzinkutaknál is a Bipper: nem esküszöm meg, hogy a gyári 4,5 literes átlagfogyasztás tartható (különösen annak tekintetében, hogy az áruszállítóknak általában minden perc drága), de 5-5,5 literrel vígan közlekedhetünk. Mivel ikrekről van szó, ezért mind a Citroen Nemo-ra, mind a FIAT Fiorinora, mind pedig a Bipperre érvényes: mozgékony, jól pakolható áruszállítót kapunk négykeréken jutányos áron a pénzünkért, ami kisebb áruk fuvarozására remek partnere lehet bárkinek. • •• ffir ■ 0 - j|t Jovo heten ? Az új Audi A4-es nem csak külsőleg változott: a nagyot nőtt középkategóriást az immár közös nyomócsöves dízellel próbáltuk ki. Figyelem!!! új! Új! Új! Új! Új! új! Új! Új! új! Új! Új! Új! Új! Új! Internetes hirdető- és keresőrendszer Magánszemélyként ingyenes hirdetés feladására van lehetőség. Cégként, kereskedésként ingyenes bevezetőidőszak, korlátlan darabszámban! PRÓBÁLJA KI!!! Nézze meg honlapunkat! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! wwwJármű £s Ingatlan hu wwwAUTOZZUNKhu1 * Hungária I HUNGÁRIA KERINFO ZRT Uj! U|! U|! Ul! U|! Uj! Uj! Uj! Ul! Uj! Uj! U|! Uj! Uj! FIGYELEM!!! MINDEN HÉTEN 1-1 AUTÓ ÉS MOTORKERÉKPÁR TIPUS KIEMELT KEDVEZMÉNNYEL ÉS AKCIÓS HITELLEL, «X f AKÁR FORINT ALAPÚVAL IS. I _ L $ Suzuki Jo-btfathyA Észtere Tel.: 33 416-666.Y0 455-04-88 om 70 455-04-80 / Suzuki B-King 1340 ccm. 185 LE fekete illetve ezüst színben 300 000 Ft levásárolható kedvezmény Splash 1.0 GC ABS. Szervó, Légzsák. Klíma 2 385 000 helyett 2 265 0Q0 Splash 1.0 GLX ABS. Szervó. Légzsák. Klíma. El. csomag 2 885 000 helyett 2 398 000 Splash 1.2 GLX ABS. Szervó. Légzsák. Klíma. El. csomag 2 896 000 helyett 2 498 000 « | hl v szakember napi munkáját nagyban segíti a rengeteg kacattartó, valamint a műszerfal közepén lévő, felnyitható mappatartó, és persze - korántsem utolsósorban - a Bipper lényege, a hátsó felépítmény. A másfél méter hosszú, tíz centi híján ugyanennyi széles„doboz"alapból három oldalról közelíthető meg. A kétoldali tolóajtók igencsak megkönnyítik a mindennapi munkát, csakúgy, mint az egy mozdulattal kiakasztható és teljesen kinyitható hátsó duplaajtó. A raktér remekül pakolható, és a söprű-slag célszerszám párossal tisztán tartható, a merevhidas, tekercsrugós hátsó felfüggesztés - valamint az ezzel járó szökdécselés, és valószínűleg tesztautónk különböző zörejei - pedig az építésmódból adódnak.