Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-05-10 / 18. szám

2008. május 10. önkormányzati értesítő 8 Több férőhely és több nevelési program Átadták a megújult bölcsődét Április 25-én adták át ünnepélyesen az esztergomi Aprófalva Bölcsőde megújult és ki­bővített épületegyüttesét. Meggyes Tamás polgármester köszöntő beszédében elmond­ta, hogy a bölcsőde bővítése és felújítása szervesen illeszkedik a családokat támogató Szent Miklós Programba. Az intézmény nemcsak férőhelyeiben bővült: a korábbi negyven helyett nyolcvan férőhellyel és új szakmai, integrált gyermeknevelési programokkal műkö­dik ezentúl. A kibővített intézmény nagyban fogja segíteni a kisgyermekes családokat, az egyedülálló anyákat, hogy gyermekeik a lehető legjobb napközbeni ellátást kaphassák. A polgármester kiemelte: Esztergom akkor is a bölcsőde bővítésén munkálkodott, amikor az egyre nehezebb helyzetbe kerülő önkormányzatok sokasága a nevelési intézmények bezárásával próbálják átmenetileg megoldani problémáit. A városvezető végül megkö­szönte mindenkinek a közreműködést és segítséget, aki a felújításban részt vettek. Werni Emma, a bölcsőde vezetőnője ismertette az idén negyvenéves Aprófal­va és a régi esztergomi bölcsődék törté­netét. Meghatódva beszélt a megszépült intézményről, elmondta, céljuk a szakmai előírások és a családok elvárásainak való megfelelés mellett a szeretetteljes környe­zet kialakítása. A vezetőnő felidézte a böl­csőde 1967-es megnyitását, és elmondta: a gyermekeken kívül személyesen neki, és az akkori kollégáknak is nagy öröme az intézmény megújulása. Hangsúlyozta a hivatástudat fontosságát, legfőképpen a gyermekek iránti szeretetet. A nemzetiszínű szalag átvágása után a római katolikus, a görög katolikus és a re­formátus egyház papjai és lelkésze áldot­ta meg a megújult intézményt, amit dél­után már birtokba vettek a gyermekek. Az ő szórakoztatásukról a Bóbita Együttes és a Pinokkió Bábcsoport gondoskodott. 240 milliós pályázati összeg a felújí­tásra - nő a gyermeklétszám, bővül a foglalkoztatás A bölcsőde felújítására egy Humánerő­forrás-fejlesztési Operatív Program-pá­lyázat elnyerésével nyílt lehetőség. A 240 milliós forintból új szárnyat építettek, és a meglévő régit is ennek mintájára újítot­ták fel. így a felvehető gyermekek létszá­ma negyvenről nyolcvanra emelkedett, az eddigi négy csoport helyett nyolc fogadja a kicsiket. Mivel a várólista igen hosszú, májustól száz csöppséget is biztonsággal el tudnak látni. A bővítéssel munka­helyeket is teremtett az ön- kormányzat: májustól nyolc gondozónőt és három fő technikai személyzetet foglalkoztatnak. Sajátos igények, tovább­képzés - a cél az együtt­élés elősegítése Az új csoportokban he­lyet kaphatnak a sajátos nevelési igényű gyerme­kek, sor kerülhet integrált foglalkoztatásukra. A fej­lesztő munkát a gondozónők végzik, eh­hez megfelelő átképzésben részesülnek. Gyógypedagógus hetente kétszer látogatja az intézményt. így nagyban hozzájárulnak a fogyatékkal élők és egészséges társaik későbbi együttélésének elősegítéséhez. Régi tapasztalatok alapján modern belső A tervező és kivitelező figyelembe vet­te a gondozónők sokéves tapasztalatát, a csoportszobák és fürdőszobák kialakítá­sánál a véleményüket. A csoportszobákat tolóajtókkal lehet elválasztani, így a kora reggeli és délutáni órákban a kisebb lét­számú csoportokat össze lehet vonni. A fürdőszobákat üvegablakkal választották le, így a gyermekekre jobban tudnak fel­ügyelni, de önállósodásukat is elősegítik. A szülők dolgának megkönnyítésére min­den teremnél külön, udvarról nyíló bejára­tot alakítottak ki. A csoportszobákat ösz- szekötö belső folyosókat a gondozónők és a személyzet használhatja. Minden teremnek külön kijárata van az udvarra. A közeljövőben az udvari játéko­kat is felújítják. Nyáron egy új pancsoló vár­ja a gyerekeket, amely a hőségben nyújt felüdülést a kicsiknek. A létszámbővítés­sel a kisgyermekes anyukák munkába való visszaállását is segítik, a munkaidő alatt csemetéiket egy otthonos, minden igényt kielégítő intézményben helyezhetik el. Folytatás az 5. oldalról Integrált városfejlesztési stratégia készül Esztergomban Az uniós csatlakozás közeledtével, amikor megnyíltak az első nagyobb pályázati alapok, az volt a gyakorlat, hogy az önkor­mányzatok az aktuális kiírásra gyorsan benyújtották a már kész, engedélyes terveiket egy-egy épületegyüttes, köztér, intézmény kialakítására, felújítására, mert „most van pénz, most kell pályáz­ni”. De a fejlesztés többi részére gyakran nem volt meg a forrás, így előfordulhatott, hogy felemás beruházások születtek. Másrészt a pályázatok kizárólag egy adott építkezést érintettek, amivel kapcsolatban a településeknek esetleg nem is volt straté­giai elképzelésük. Vagyis azért épült éppen oda a létesítmény, mert az a telek volt városi tulajdonban. A fejlesztéseknél azt sem vették figyelembe, hogy a befektetők éppen mit terveznek a környéken. Egy új iskolát például nem célsze­rű oda építeni, ahol egy befektető kaszinót és színvonalas mulatót nyitna a szomszédban. Az iskola átadását követően ugyanis ennek a befektetésnek az engedélyezését kénytelen a város elutasítani. Az IVS a fenti problémákat együttesen orvosolja, ugyanis kö­zéptávon kijelöli a város fejlesztési irányait, és megnevezi, hogy melyik városrészben milyen konkrét beruházásokra volna szük­ség. Mindezt úgy teszi, hogy feltérképezi az adott városrészre, az úgynevezett akcióterületre vonatkozó más fejlesztési terveket, a vállalkozókét, intézményekét, és -kikérve véleményüket- a „civi­lekét” is. így egy átfogó, a különböző érdekeket egyesítő, körül­tekintő koncepció születik meg, ami nemcsak az önkormányzat kezdeményezéseivel számol, hanem a vállalkozói szándékokat is beépíti a fejlesztési tervbe. Az elszigetelt, „pontszerű” fejlesztések helyett átfogó stratégia készül, aminek egyfelől a várospolitikai koncepció (Esztergomban a Gyarapodás programja), másfelől az egyes városrészek szabá­lyozási tervei képezik a kiindulópontját. Az IVS külön foglalkozik a városi ingatlanállomány helyzetével. Az elkészült IVS a következő közel egy évtized fejlesztési hát­tereként szolgál, minden funkcióbővítő városfejlesztési pályázat esetében igazolni kell az IVS-hez történő illeszkedés tényét. Ezért igyekeznek a tervezők minél körültekintőbben eljárni, kérdőívek­kel, internetes fórum indításával és egyeztető fórum szervezésé­vel megismerni az igényeket, szándékokat. A városfejlesztés nem kizárólag az önkormányzat felelőssége, bár a fő irányt nyilván ez a választott testület jelöli ki. Közösen kell megfogalmaznunk, milyen településen szeretnénk élni. Ehhez ké­rik az érintett partnerek segítségét a tervezők. Ocskay Gyula nyomán

Next

/
Oldalképek
Tartalom