Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-03 / 17. szám
esztergom Hagyományos ballagással búcsúztak a diákok Fáklyával az életbe Fáklyás ballagással zárták a középiskolás éveket a Bottyán János iskola végzősei szerda este, a felvonuláson részt vettek az intézmény öregdiákjai is. városunkban évről-évre hagyományos fáklyás felvonuláson, a régi szokásokhoz híven, a Bazilikától indították a menetet. A szerpentin alakban a város főtere felé haladó ünneplő diákok élén a Bottyán iskola elsősei mentek. Ők az elődintézmény, a Hell nehézgépipari szakiskolától megörökölt bányászsisakokban és bányászlámpával vezették a menetet. A ballagok a klasz- szikusnak mondható kellékekkel, tarisznyával, fokossal és virágokkal, valamint kezükben egy-egy fáklyával, gyertyával követték kisebb társaikat. A felvonulás a Széchenyi térre tartott, ahol a városháza előtti szökőkutak és a díszkivilágítás impozáns fényeiben folytatták az ünnepet. Az idei végzősök nevében Szabó Cseke Mózes ballagó szólt a megjelentekhez. Az ifjú legény beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a búcsúzó diákok számára rendkívül fontosak az elmúlt években megtanult hagyományok, fontosak az emlékek, melyek egy része persze a tanulás mellett a diákcsínyekről is szólnak. Szabó Cseke Mózes kijelentette, a hétfőn érettségizők tudják, hogy ezekben a napokban „belépnek az élet kapuján". A város nevében Kálmán HIRDETMÉNY Esztergom Város Önkormányzatának Képviselö-testülete 2008. június 8-ra HELYI NÉPSZAVAZÁST tűzött ki. A népszavazásra feltett kérdések: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergomban a Széchenyi téri lakóknak engedélyezzék a gépjárművel való egész napos behajtást a Széchenyi térre, mint engedélyezett célforgalmat?" „Egyetért-e Ön azzal, hogy Esztergomban a járműforgalom a Lőrinc utca teljes hosszában és a Bottyán hídon kétirányú legyen?" A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről 2008. április 27-ig kapnak értesítést. A névjegyzék 2008. április 28-tól május 9-ig tekinthető meg a Polgármesteri Hivatalban. Ha a választópolgár nem szerepel a névjegyzéken, minél előbb kezdeményezze a névjegyzékbe vételét, mert a szavazás napján - az előző évek gyakorlatától eltérően - erre már nincs lehetőség! A VÁLASZTÓPOLGÁR SZEMÉLYESEN, LAKÓHELYÉN SZAVAZHAT. A szavazás 6.00 órától 19.00 óráig tart. Amennyiben a választópolgár a helyi népszavazás napján Esztergomban, de nem az állandó lakcímén (egészségügyi intézményben, szociális intézményben, ismerősöknél stb.) tartózkodik, és így nincs lehetősége lakóhelye szerinti szavazókörben leadnia szavazatát, ebben az esetben az esztergomi 12. számú szavazókörre kiállított igazolás birtokában, szükség szerint mozgóurna igénybevételével vehet részt a népszavazáson. Igazolás kiadását ajánlott levélben 2008. június 3-ig, személyesen, vagy meghatalmazott útján 2008. június 6-áig lehet kérni az esztergomi Okmányirodában. A mozgásában gátolt választópolgár - kérelemre - mozgóurnával szavazhat. Mozgóurna csak írásban kérhető! Mozgóurnát a szavazás napja előtt a Helyi Választási Irodától, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól lehet kérni. Részletes tájékoztatásért forduljon a Polgármesteri Hivatalban a választási irodához! Dr. Marosi György Helyi Választási Iroda vezetője * ...................... Sándor, az oktatási-, sport és kulturális bizottság elnöke szólt a ballagókhoz. A képviselő szavaiban kiemelte, a fiataloknak ez a nap, illetve az érettségi vizsga egy fontos állomás az életünkben. A fáklyás felvonulás több ballagási dal, illetve a bányászinduló eléneklésével ért véget. 2008. május 23-án (pénteken) 18 órától előadást tart és dedikálja nagysikerű könyvét A NŐ CímmeC Helyszín: “Tecfiniljg Háza ” ‘Esztergom, Imafiáz u, 2/fl y? programot megnyitja : <Dr. Osvai LászCó Önkormányzati képviselő, 'Kjiratóriumi elnök, Ik’lt’pOífíj: 1000 1! (Párokjtak: 1500 1Ft jegyek,a helyszínen és eíovéteCBen is vásárolhatók,! Információ: (jyermekjKprt ßlapitväny, 'Esztergom, ßranyhegyi u. 5. Velefonszám: 33/501-740, 20-353-44-16, 20-967-02-88 hídlap 13