Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-04-26 / 16. szám
helyi história Április 16-án, a holokauszt áldozatainak emléknapján országszerte megemlékeztek a történelem fekete korszakáról. Jelen írásunkkal - csatlakozva az em- lékezőkhöz - a több mint hatvan évvel ezelőtti drámai események esztergomi vonatkozásait tárjuk olvasóink elé. Feladatunk emlékezni és emlékeztetni H elytörténeti sorozatunk mostani fejezetét is a megyei levéltár gyűjtése alapján készítettük, a szakemberek által összeállított anyag tetemes részét Ortutay András e témában írt dolgozata képezi. Ebből megtudjuk, hogy Esztergomban már 1050 táján éltek zsidók, az 1900-as népszámláláskor pedig hivatalos adatként jegyezték le, hogy a városban „941 izraelita vallású élt, ez a lakosság 5,5 százaléka”. A történet- p író arról is beszámol, hogy a 20. században egyre romló gazdasági helyzetben felerősödött az antiszemitizmus, gyakorivá váltak a zsidók elleni támadások, kirekesztések. Az „elleneszmének” aztán 1939-ben törvényi alapot is adtak Magyarországon. Ez a törvény már súlyosan érintette az esztergomi zsidókat is, többek között korlátozta az izraelita vallásúak választójogát is. Etter Jenő, Esztergom polgármestere, megpróbálta enyhíteni a törvények következményeit, amíg csak lehetősége mmammmgmm (hhmhh volt, nem engedte, hogy gettót alakítsanak ki a városban, nem vizsgáltatta felül a virilis (legnagyobb adózókat tömörítő) listákat, illetve az iparengedélyek felülvizsgálatát is korlátozta. A magyar társadalom vezető rétegeinek egy része ugyan aktívan tiltakozott a zsidókat sújtó intézkedések ellen, mégsem sikerült a végzetes ■ folyamatokat megfékezni. A Sztójay-kormány belügyminiszterének, Jaross Andornak rendeletéi 1944-ben egyre-másra jelentek meg; a zsidókat „össze kellett telepíteni”, meghatározták, hogy a települők maximum 50 kilónyi poggyászt vihetnek magukkal, a zsidók ruházatára és az általuk lakott házakra sárga csillagot kellett kitűzni, ezek a helyek Esztergomban a mai Imaház és a Vörösmarty utcában voltak. Az „összetelepítés” során végül 69 lakásban 536 főt helyeztek el a városban, de kerültek esztergomi zsidók a párkányi gettóba is. Az ekkor életbe léptetett intézkedések többek között korlátozták a zsidók utazását, vásárlási szokásait, munkavállalását, valamint elkobozták vagyonukat, és limitálták élelmiszer fejadagjukat is. 1944. június elején Esztergomban is megkezdődtek az első deportálások, azaz a szervezett, erőszakos elhurcolások. A városból 1944. június 5-én autókkal szállították a vasútállomásra a zsidókat, ahonnan Komárom felé indít velük a vonat. A háború végét Esztergom számára 1945. március 21-e jelentette, ezután az elhurcolt több mint félszáz esztergomi zsidó közül csak kevesen jöttek vissza a koncentrációs táborokból. A második világháború idején elhurcolt, meghalt esztergomi zsidó honfitársaink emlékét az Imaház utcában lévő zsinagóga előtt mártírszobor és az egykori templom falán márványtábla őrzi. A kegyhely ma is él, ahol - zsidó szokás szerint - apró köveket helyeznek el az erre járó emlékezők. Pöltl TÖBB MINT ÖTSZÁZ ESZTERGOMI ÉS KÖRNYÉKBELI ZSIDÓ l'OLf.ÁRTÁRSUNK I MI EKÉRE AKIKET 1044 MÁJUS II FN ÉS 12 ÉN GYŰJTÖTTEK ÖSSZE IUNIUS VEN ÉS R-AN . HURCOLTAK EL NÁCI HALÁLTÁBOROKBA ÖRÖK FA IRATOMMAL A MEOBEKELÉS REMÉNYÉBEN ESZTERGOM VAROS POLGÁRAI !»9í>. MÁJUS 12-ÉN A „zsidótörvények" megalkotása ellen Etter Jenő mellett az esztergomi Serédi Jusztinján hercegprímás is harcolt, aki 1939-ben a püspöki kar értekezletén ieszögezte:„Sokkal súlyosabb ok kell ahhoz, hogy valakit az őt megillető jogoktól megfosszuk, mint ahhoz, hogy olyan jogokban ne részesítsük, amelyek őt nem illetik meg." A harmadik„zsidótörvény"tárgyalása előtt Serédi eredménytelenül kérte a törvények enyhítését a miniszterelnöktől. Ugyanakkor a hercegprímás 1944 nyarán újabb tiltakozásával hozzájárult ahhoz, hogy Horty Miklós leállíttatta a budapesti zsidók deportálását.
