Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-04-12 / 14. szám

esztergom Bontják az útban lévő épületeket Áttörés 2.0: elkezdődött Bukovics/Pöltl A tervezett nyomvonalnak útban lévő két ház bontásával a Kölcsey utcában kezdődött meg a belvárost elkerülő út, a Bánomi áttörés építésének második szakasza. A bontás, majd az építkezés miatt a forgalmi rend is változik, a tervek szerint úgy, hogy ne alakuljanak ki újabb dugók a városban. A Bánomi áttörés a kórház és a Terézia utca közötti részé­nek építése jövőre kezdődik el, összehangolva a Dobogó­kői út felújításával, és ekkor épül meg a Terézia utca-Petőfi utca-Dobogókői út találkozásánál a körforgalom is. Sí A Duna és a Pilis között rekedt Esztergom egyre kevésbé vi­seli el a folyamatosan növekvő gépjárműforgalmat. Ezt a szakemberek számszerűsített adatai mellett a saját bőrünkön érezzük leginkább: a belvárosban napközben sem autóval, sem gyalogoson nem leányálom a közlekedés, kerékpárral beme­részkedni a forgalom sűrűjébe pedig dacos vakmerőség. A tör­ténelem folyamán kialakult városszerkezet egész egyszerűen képtelen megbirkózni mindezzel, elég egy csőtörés miatti mun­kagödör, vagy éppen egy, a jelenleg is több helyen folyó építke­zés ahhoz, hogy a közlekedés tortúrává váljon. A Bánomi áttörés korábban megépült szakasza ugyan jelentős mennyiségű gép­járművet kiterelt a városból, és az egyirányúsított utcák segítsé­gével a Mária Valéria hídról érkező évi 1,5-2 millió autó is elkerüli a belvárost, ugyanakkor az elkerülő út folytatásának megépíté­se elkerülhetetlen volt. Eddig a Bánomi áttörésről érkezők a Köl­csey—Petőfi utcán haladhattak tovább - a másik irányba pedig az Irinyi utcát terhelték-de ezek az utak szintén nem a jelenlegi­hez hasonló méretű forgalomra voltak felkészítve. A most kez­dődött építkezés éppen ezt küszöbölné ki, a lakóépületek­kel szegélyezett Irinyi utca teljesen mentesül majd az áthaladó forgalomtól, az autósok pedig a belvárost kikerülve a kiszélesített Kölcsey és Petőfi utcán haladhatnak egé­11 ^ S2en a Dobogókői útra tervezett körforgalomig. A héten a Zöld Út Kft. munkatársai megkezdték a Kölcsey utcában lévő, az új útpályá­nak útban lévő épületek bontását. Nagy Attila, a cég ügyvezető­je elmondta: a bontási munkálatok miatt lezárják a Kölcsey Fe­renc és a Népkert utcát a forgalom elől, előbbiben napközben a gyalogosforgalmat is csak az egyik oldalon tudják biztosítani. Késő délutánonként, „műszak" után azonban teljesen visszaad­ják a forgalomnak az érintett útszakaszt. Apró érdekesség: az új út építését ezúttal a tetővel kezdték, a kft. munkatársai a héten ugyanis a közművek kikötése mellett a tetőszerkezetek, csere­pek bontását végezték, és várhatóan jövő hétre pedig teljesen eltűnnek az útban lévő épületek. Addig is - és az után is, az útépítés ideje alatt - az építkezés nem kis türelmet kíván a városszerte zajló egyéb beruházások mi­att már így is a megszokottnál „korlátozottabban" közlekedőktől, ugyanakkor Knapp János Pál alpolgármester már ko­rábban ígéretet tett arra, hogy a kivitelezést igyekez­nek úgy megoldani, hogy az a legkisebb mértékben akadályozza a forgalmat.„Őszig elkészül a Babits és Vörösmarty utca közötti szakasz, az épít­kezés ideje alatt Aranyhegyen, az Iri- utcán keresztül közlekedhetnek majd az autósok" - mondta az ^ alpolgármester. UU.

Next

/
Oldalképek
Tartalom